Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 13 (72. szám) - “Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
3082 termelői szervezeteket egészen a nagykövetségig elvittük, hogy vízumot kapjanak, onnan fordultak vissza, hogy ja, még sincsenek fölkészülve az értékesítésre. Na, mindegy… A másik pedig az, hogy amíg a termelőknek nem lesz érdemi ráhatásuk a feldolgozó kapacitásokra, addig ugyanez a probléma meglesz. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindezek dacára tavaly december óta hat darab intézkedést vezetett be a kormány. Elmondom önnek most akkor ötö dször is. December 27én 20 forintos, illetve 15 forintos - minőségi kategóriától függően - minőségi támogatást vezettünk be. Ezt követően I. hó 24e: újabb költségvetési vállalások, az állatorvosi és ehhez tartozó költségek támogatása, illetve egy halom p ályázati lehetőség bevezetése gépberuházás és egyebek tekintetében. Február 7.: 3 ezer forint/állat támogatást vezettünk be, szintén a minőségi sertés vonatkozásában, egyébként ezeket egymás fölé helyezve. Szintén február 7én bevezettünk 85, illetve 90 fo rintos - megint csak minőségtől függően - exporttámogatást (Vincze László közbeszól.) , ezt követően 50 ezer tonna előhűtött, hasított félsertésre 150 forint/kilós támogatást, majd múlt pénteken - ez volt május 8án - mintegy 500 millió forint értékben mint egy 100 ezer sertés piacról való kivonásáról intézkedett a kormány, amely egyébként tegnap megkezdődött. No, hát ennyit szerettem volna mondani. És nagyonnagyon kérem önöket, hogy most, amikor az országban valószínűleg az elmúlt évek vagy évtizedek egyik legsúlyosabb aszálya készülődik, akkor volnának szívesek nem hergelni a gazdákat, nem hergelni az ország közvéleményét azzal a technikai problémával, amely technikai problémának megannyi részletével egyébként az emberek általában nincsenek tisztában, hanem volnának szívesek szintén a társadalmi nyugalmat megőrizve a valós kihívásokkal szembesülni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Vincze László közbeszól.) “ Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme ” címmel politikai vita ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabályban előírt, szükséges számú aláírás csatolásával Áder János és más képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték: “Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme” címmel . A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/3805. számon kapták kézhez. (Vincze László, Glattfelder Béla és dr. Szanyi Tibor egymással konzultálnak.) Engedjék meg, hogy ismertessem a kialakított megállapodást a vita m enetéről, és megkérjem képviselő urakat, hogy a folyosón folytassák tovább a beszélgetésüket. Tisztelt Képviselőtársaim! Először a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 30 perces időtartamban. Ezt követi az egyes képviselőcsoportok vezérszónokain ak felszólalása 2020 perces időkeretben, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók részére biztosított időkeretben. Mindezt a napirendi ajánlás időrendje is tartalmazza. A vita végén a kormány képviselőjének válaszadására kerül sor 10 perces időtartamban. Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a kormány nyilatkozatára kerül sor. Megadom a szót Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter asszonynak, 30 perces időkeretben. Önt illeti a szó. DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szoc iális és családügyi miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy irodalmi mű értékét általában nem a címe adja meg. Ennek értelmében én magam reménykedem abban, hogy a mai parlamenti vitanap értékét nem az álcímnek neveze tt áldilemma fogja megadni, hanem ennek ellenére beszélni tudunk a valóságos problémákról. Remélem, hogy a vitát nem az fogja jellemezni,