Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 6 (70. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HILLER ISTVÁN oktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
2943 kudarcélménnyel jár hétnyolc éves korban az évismétlés, hanem azt, hogy ez a kudarcélmény lényegesen csekélyebb, mint a későbbre, tizenegytizenkét éves korra kitolt évismétlés. Végső soron a törvény a szándékolttal ellenkező hatást ér majd el, és tömegessé tesz ötödikhatodik osztályos korban olyan kudarcélményeket, amelyek hétnyolc éves korban talán elkerülhetők lettek volna. Az általános vita első szakaszában szocialista képviselőtársam a törvénytervezet egyik fő motiváló tényezőjének a társadalmi mobilitás lelassulását tekintette. Idézem szó szerint: “A törvénymódosításnak egyik kiváltója, hogy drámaian nőtt az esélyegyenlőtl enség a tizenöt év alatt. Drámaian nőtt” - ismételte meg állítását még egyszer. Nos, valószínűleg régebbi adatokat talált felszólalása előtt, hiszen előtte mások többször is idézték, és később aztán ő is beszélt arról az eredményről, miszerint megháromszor ozódott a felsőfokú oktatásban tanulók létszáma. Ez az eredmény igenis döntően a polgári kormányok alatt született meg, a Bokroscsomag is csak lefékezte, lelassította a kis- és közepes jövedelmű családok gyermekeinek továbbtanulásai törekvéseit. További é szrevételem az, hogy a követelmények lecsökkentése nem javítja, hanem rontja a kis- és közepes jövedelmű családok továbbtanulási esélyeit, hiszen ők kevesebbet tudnak áldozni gyermekeik különórákon való taníttatására, nekik van igazán szükségük az állami o ktatás magas színvonalára. Ennek a törvénynek az elfogadása után egyértelműen romlanak az eddig kisebb esélyű társadalmi csoportok gyermekeinek továbbtanulási esélyei, hiszen olyan ismeretek állami oktatásától esnek el, amelyeket saját pénztárcából már nem tudnak pótolni. Erre egyébként fideszes képviselőtársaim többször felhívták a figyelmet. Tisztelt Ház! Már évekkel ezelőtt is voltak olyan matematika- vagy fizikatanárok, akik egyáltalán nem adtak fel házi feladatot, hanem csak megjelölték a példatárakban azokat a példákat, amelyek az órán elhangzott elméleti anyag gyakorlati feladatai voltak. Minden diák annyit oldott meg ezekből, amennyit önmaga megnyugtatására - miszerint érti az órán hallottakat - elegendőnek tartott. Aki nem oldott meg egyetlen példát sem, az elkerülhetetlenül lemaradt, megbukott. Felnőttként kezelik a diákokat azok a nyelvtanárok is, akiknél nincs ismétlés, mert minden órán a tanár kérdezhet bármelyik korábban tanult anyagból. Mivel a nyelvtanulás valóban igényli a korábban tanultak á llandó ismétlését, indokolt volt ez a követelmény. Hogyan is lehetne törvénnyel szabályozni, tisztelt képviselőtársaim, ezeket a pedagógiai módszereket? Nem lehet, hiszen az a tanár, aki nem ad fel leckét, de megköveteli a tudást, alkalmasint többet kíván, mint az, aki sok házi feladatot ad fel annak érdekében, hogy a kevésbé önfegyelmezett tanulók ne maradjanak el. A pedagógusok szakmai szabadságát sérti a házi feladatok korlátozása, illetve ez a szabály egyértelműen a később érő, tehát a saját érdekeit id ejében nem felismerő, és ezért saját indíttatás révén kevésbé tanuló gyermekeket hozza hátrányos helyzetbe, azokhoz viszonyítva, akik konkrét házi feladat nélkül is képesek otthon tanulni és gyakorolni. Tisztelt Ház! Az eddigi pedagógiai kutatások és időmé rlegek adataiból kitűnik, hogy a tanulók mintegy háromnegyede a kötelező tanítási időn túlmenően különórákra jár. A diákok mintegy harmada nem is egy, hanem több különfoglalkozásra jár, és nem érzi magát túlterheltnek. Gondoljunk csak az iskola énekkarába, tánckarába, zenekarába, színjátszó csoportjába járókra, a hitoktatásra járó tanulókra, az iskola kosárlabda, röplabda, atlétika, tornász- vagy futballcsapatába járókra vagy az iskolán kívüli edzési lehetőségeket kereső és találó fiatalok sokaságára, a fizikai, kémiai, matematikai vagy számítástechnikai szakköröket látogatókra, az iskola természetjáró csoportjára és biológiai, környezetvédő szakkörére, a helytörténetet, néphagyományokat kutató diákokra. S nem beszéltem még az általánosan meglévő külön ny elvórai lehetőségekről vagy éppen a nemzetközi kapcsolatokat ápoló diákokról. (23.00) Mindezek az adatok nem egy agyonterhelt diákság időbeosztására utalnak. Teljesen valódinak tartom a Pokorni Zoltán képviselőtársam által idézett adatokat, miszerint “a tú lterhelés, noha létezik a magyar közoktatásban a gyerekek 58 százalékánál, alapvetően nem a magyar közoktatás
