Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 5 (69. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés képviselő frakcióból történő kilépéséről - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
2658 az ellenzék soraiban.) Köszönöm szépen a se gítséget, képviselő úr. Nem én leszek a sportminiszter. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nehéz lenne! - Majd legközelebb! - Derültség a Fidesz soraiban.) Akkor folytatnám, ha megengedik. (Az elnök csenget.) Természetesnek tartom, hogy ellenzéki szerepkörből minden időt és lehetőséget fel kell használni a kötelező gyakorlat teljesítésére, a kormányzat kritikájára. Most is ez történt, lehet, hogy én is ezt tenném, ha az ellenzéki padsorokban ülnék. Azt azonban pozitív dolognak fogom fel, hogy ezúttal egyik ell enzéki kollégám sem választott szabadon gyakorlatot, és nem szólt a kormányátalakítás lényegéről. Ezt akár felfoghatom burkolt helyeslésnek vagy legalábbis a kritika hiányának is. (Derültség a Fidesz soraiban.) Kritika egy mozzanatot tekintve hangzott el, Font Sándor frakcióvezetőhelyettes úr szájából. Ő kifogásolta, hogy a kormányátalakítás során olyan miniszterek kerülnek a kormányba, akik jó viszonyt ápolnak a miniszterelnökkel. Kétségkívül van fordított lehetőség is. Egy angol miniszterelnök egyszer az t mondta, hogy minden ellenségemet beviszem a kabinetbe, hogy szemmel tarthassam őket. (Derültség az MSZP soraiban.) Lehet, hogy akadt már magyar miniszterelnök is, aki egykét esetben a szemmel tartandó politikusokat vitte a koalíciós társból a kormányba, ez a gyakorlat azonban nem biztos, hogy az ország érdekét szolgálja (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Horn Gyula ilyen!) , erre tehát nem tudunk ígéretet tenni. Ami a kormányátalakítás lényegét illeti: egy ilyen átalakítás, ahogy a kormányalakítás is, sosem csak személyekről szól, bár természetesen személyeket is érint, hanem egy kormányzati filozófiáról, arról, hogy mit tekint a kormány legfontosabb feladatnak. De mivel a változások szükségképpen érintenek személyeket is, az első gondolat mégiscsak a köszöne té, ahogy a miniszterelnök úr is elmondta. Köszönet azoknak a most távozó minisztereknek, akik a talán legnehezebb időszakban, a kormányzás első évében vállaltak feladatot a kormányprogram teljesítésében. Egy sportversenyen nemcsak az kaphat elismerést, ak i a mezőnyt végighajtja. Biztos, hogy csak ő kerülhet dobogóra. De létezik fair playdíj is, amiben mások is részesülhetnek, adott esetben a távozó miniszterek mindenképpen. Tapasztalataikra szüksége lesz a helyükre lépő új kollégáknak is. De az átalakítás ban mégiscsak, ahogy mondtam, az a legfontosabb, hogyan lehet a kormányszerkezetet a nemzet, az ország és így a kormány előtt álló legfontosabb problémák szolgálatába állítani. Szerencsére ma kormányoldal és ellenzék egyetért abban, hogy mik ezek a problém ák. Mindnyájan azt hangoztatjuk, hogy az ország előtt ma két különösen fontos teendő áll: a sikeres európai uniós csatlakozás, és az esélyek biztosítása azoknak, akiket akár a társadalmi beidegződések, akár a sors, akár a szociális örökség, akár az előítél etek ma még megfosztanak az egyenlő esélyektől. Ezeket a feladatokat fontosnak tehát nemcsak a kormányzati szándék tekinti, hanem szerencsére ellenzéki politikusok is. Két idézet a közelmúltból: éppen Dávid Ibolya hangsúlyozta nemrégiben, hogy az uniós csa tlakozás miatt újfajta politika szükségeltetik; és éppen Orbán Viktor mondta, hogy a legfontosabb feladat az ország kettészakadásának megakadályozása. Én egyetértek velük, remélem, párttársaik is. Ha pedig valaki egyetért azzal, hogy Európához nemcsak a ny ugatmagyarországi nagyvárosoknak, hanem a kelet- és északmagyarországi kis falvaknak is csatlakozniuk kell, hogy ehhez intézményes feltételek kellenek, az nehezen kifogásolhatja, ha erre külön poszt és külön figyelem fordítódik a kormányban. És ha valaki egyetért azzal, hogy nemcsak a kevesebb hátránnyal, kevesebb teherrel bíró társadalmi csoportokat kell részesíteni az európai életminőségben, akkor megint csak nehezen kifogásolhatja azt, hogy a kormányszerkezet változásában most erre a kérdésre is külön figyelem szentelődik. Ez a két feladat persze soha nem egyetlen ember reszortfeladata; koordinációs feladatot jelent éppen ezért, és nem két külön tárcát. Sok példa van hasonlóra az Európai Unió országaiban is. A világ tudniillik erre megy. A modernizáció egyre több olyan kérdést vet föl, ami nem szorítható egyegy tárca falai közé. A modernizáció a problémaközpontú kormányzás felé halad, amely
