Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 28 (67. szám) - Személyi ügy: - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló... - ELNÖK (dr. Szájer József): - NÉMETH ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2537 az európai uniós csatlakozásból adódó területi és szervezeti átrendeződéssel bajlódik; a rendőrséget a regionáli s átszervezésről szóló kósza hírek foglalkoztatják; a katonák, s főleg a főtisztek jelentős elbocsátással kell hogy szembenézzenek - ők mindannyian pedig bérharcot folytatnak a kormánnyal. Vajon e törvényjavaslat a legfőbb problémáikra választ tude adni? Nem, de nem is akar. A tervezet alapvetően a jogalkalmazás során jelentkező problémákat küszöböli ki, és néhány új, zömmel kisebb jelentőségű juttatást vezet be. Ezekről persze majd lehet tartani didaktikus sajtótájékoztatót, amelyből az érintetteken kívül mindenki azt hiheti, hogy a ruházati költségtérítés emelkedése a köztisztviselői körben, az illetménykiegészítés a rendőrség helyi szerveinél, az állami készfizető kezesség kiterjesztése a rendvédelmi fegyveres és katonai szervezetek tagjainak ingatlanvás árlásaira jelentős változás. Tisztelt Ház! Felszólalásomban a köztisztviselők helyzetére, az őket érintő változásokra, illetve a rendészeti szervekre vonatkozó javaslatokra szeretnék kitérni. A vezérszónoklat második részében Karsai Péter képviselőtársam a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáiról szóló törvényjavaslat módosítását célzó fejezetről fog beszélni. A polgármesteri tisztség ellátásával összefüggő egyes kérdéseket illetően a későbbiekben fejtjük ki álláspontunkat. A tervezetben beny újtott szabályozás a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan. A Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás alapján azonban lehetőséget látunk arra, hogy a törvényjavaslat ezen része négypárti konszenzus alapján, az önkormányzati érdekszövetségek véle ményének figyelembevételével elfogadásra kerüljön. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés vitája módot ad arra, hogy visszatekintsünk a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény megalkotásának idejére, 1992re vagy még inkább a rendszerváltozás éveir e. Vajon a köztisztviselőkkel szembeni akkori elvárásaink, kiválasztásukkal kapcsolatos elveink, irántuk megnyilvánult bizalmunk változotte az idők során? Ha nem változott, akkor miért történtek elképesztő méretű személycserék, különösen a legutóbbi kormá nyváltás után? Antall József néhai miniszterelnök volt az első, aki felismerte, hogy a központi közigazgatás apparátusán belül különbséget kell tenni a szakmai alapon működő közhivatalnokok és a politikai szférához tartozó, elsősorban politikai funkciót be töltő, jóval kisebb létszámú apparátus között. Nem véletlenül: az 1990ben demokratikusan megválasztott Országgyűlés által az elsők között megalkotott törvény a központi közigazgatás vezetése körében megteremtette a politikai szférához tartozó vezetőket - miniszter, politikai államtitkár - és a személyükhöz szorosan kapcsolódó szűk létszámú stábjukat, valamint a szakapparátus szakmai vezetőit - közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok , valamint a szakmai apparátust. Az akkori, ma már kicsit ta lán naiv elképzelés szerint egy kormányváltás esetén csak a politikai szférához tartozó embereknek kell távozniuk, a szakmai apparátushoz tartozó vezetők és szakemberek a stabilitást, a szakmai folytonosságot és állandóságot képviselik, ezért nekik a helyü kön kell maradniuk. Antall József tisztában volt azzal, hogy Magyarországon nincs két garnitúrát kitevő, megfelelően felkészült közigazgatási szakmai gárda, ezért kifejezetten az az ország érdeke, hogy egy esetleges kormányváltás lehetőleg ne érintse a köz igazgatás szakmai személyi állományát, hiszen egy köztisztviselőnek nem lehet bűnéül felróni azt, hogy az előző kormányzat időszakában szakmailag lelkiismeretesen, netán kifejezetten jól és magas szakmai színvonalon dolgozott. Egy köztisztviselőnek ez a do lga, vagyis a mindenkori kormányhoz lojálisan, szakemberként teljesíteni. A rendszerváltozás egyik nagy eredménye - legalábbis a központi közigazgatás terén - épp az volt, hogy a közigazgatásba bekerülésnek vagy a közigazgatási vezetővé válásnak nem az vol t az elsődleges, lényegében szinte alapfeltétele, hogy megbízható elvtárs legyen az illető. Legyen szakmailag felkészült, végezze munkáját lelkiismeretesen, és akkor senkit sem érdekel, hogy milyen politikai szimpátiával, nézettel vagy párttagkönyvvel rend elkezik. Mikor jutunk vissza a rendszerváltozáskor valamennyi jelenlegi parlamenti párt által képviselt és helyeselt gyakorlathoz? Mikor jön rá a hatalomra került politikai erő, hogy a nagy és indokolatlan,
