Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 14 (65. szám) - Az Országgyűlés döntése a Fidesz képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről, az ügyrendi bizottság 14/2002-2006. ÜB (2003. március 12-ei) eseti jellegű állásfoglalásával kapcsolatban - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2197 Figyeltek, képviselőtársaim? Az elnök asszony, ha nem is szó szerint idéztem a szavait, de egy ké rdés feltevésével elismerte, hogy a kormány Házszabályt sértett azzal, hogy nem várta be a költségvetési vita végét. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Én köszönöm az elnök asszonynak ezt a ritka percet, hogy tárgyilagosságával hozzá tudja segíteni talá n a kormánypártiakat is a döntéshez, hogy mégiscsak Házszabályt sértett a kormány, amikor a két házszabálysértés közül az egyiket választotta, azt, hogy nem várta be a vita végét, és anélkül nyújtotta be a támogatott sorról a nyilatkozatát. De azért szeret nék érdemben is válaszolni az elnök asszony kérdésére. Tudniillik a kormány késedelme manőverezte magát a kormányt, hogy egy ilyen csapdába került, hogy valóban abba a helyzetbe került, hogy november 29én már csak a Házszabály megsértésének a lehetősége m arad számára. A megoldás az lett volna, tisztelt képviselőtársaim, hogy a költségvetési törvényt kellő időben kellett volna benyújtani, mert ez az Országgyűlés által meghozandó legfontosabb törvény. Tudjuk, hogy időigényes törvény, tudjuk, hogy egy olyan t örvény, amelyet két szakaszban tárgyal a Ház, amelynek első szakaszában a fejezetekről szóló összegekről és főösszegekről kell dönteni, ennek a határideje november 30a, majd ezt követi egy második szakasz, amikor a fejezeteken belüli kérdésekről kell az O rszággyűlésnek döntést hoznia. Ha ezt a javaslatot a kormány időben beterjeszti, ha ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását az Országgyűlés időben elkezdi, akkor kellő idő marad a bizottsági vitára, akkor nem hozhat, nincs indoka - mert egyébként természe tesen ez körülményekre tekintet nélkül házszabályellenes volt , nem hozhatott volna a költségvetési bizottság egy olyan kormánypárti többségi döntést, hogy két percekre korlátozza a vitát, nevetségessé téve, komolytalanná téve a költségvetés bizottsági tá rgyalását, és akkor nem keletkezhetett volna olyan helyzet, hogy a kormány az ítéletét az ügyben még a per megindítása előtt meghozta volna. Még egyszer kérem képviselőtársaimat, hogy ezt az elfogadhatatlan eljárást ne szentesítsék. Köszönöm figyelmüket. ( Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Sajnos, egy képviselőcsoportból csak egy felszólalásra van lehetőség. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Most megkérdezem, hogy kíváne valaki élni a háromp erces felszólalási lehetőséggel. Megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fideszfrakció. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Türelmet kérek, látom, mosolygó, jókedvű MSZPs és SZDSZes képviselőtársaimtól. De csak, hogy nyugalom legy en: mégis egy fontos, első helyen kijelölt költségvetési bizottságban azon témának a vitája volt, amely az egész évet meghatározó költségvetési sorokról szólt. Bizony, ez a pillanat akkor történt, amikor még 350 módosító javaslat volt a bizottság asztalán, és ekkor volt az, amikor még a bizottság ellenzéki oldaláról kezdeményezett bizottsági módosító javaslatok megtárgyalását csak éppen, hogy elkezdtük. Csak emlékeztetőül mondom: az első, a játszóterek külön támogatásáról szóló témakör vitája közepén egy üg yrendi jellegű vita kerekedett, amelynek keretében ezen egy módosító javaslathoz kapcsolódóan Veres alelnök úr bejelentette, hogy ő már megtekintette az összes módosítót, a kormány is megtekintette az összes módosítót, és ő a kormány nevében akkor még egyé bként nem államtitkárként, hanem alelnökként bejelentette, hogy nem kíván semmilyen további támogatást nyújtani ezekhez a módosító javaslatokhoz. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Diktatúra!) Ekkor idéztük föl azt a Medgyessy Péterféle gondolatot - elnök úr tette ezt meg , hogy: vállalom, kormányom helyreállítja a parlament morális működését. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon rossz precedens volt, amikor a legfontosabb törvény, amelyet egy bizottság tárgyalhat, a következő év pénzügyi lehetőségeit és keretei t meghatározó törvény esetében csak azért, hogy a kormány úgymond november végéig elérje azt a határidőt, amit kitűzött