Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Személyi ügy: - A nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001. (XII.21.) Ogy. határozat hatályon kívül helyezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - KELETI GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
219 működtet. A világ legjobb műrepülő pilótái a franciák, és nagyon jó szakemb erutánpótlást biztosítanak például a honvédség számára. Vadászgépgenerációváltás van Magyarországon is. Az újságban olvasható, önök is abban gondolkodnak, hogy fiatal pilótákkal szeretnék majd ezeket a típusokat repültetni. A kérdés az, honnan lesznek ez ek a fiatal pilóták, hiszen nincs ma Magyarországon ilyenfajta utánpótlásképzés. Gondoljunk bele, mi pénzbe kerül kiképezni egy olyan vadászpilótát, aki ezeken a típusokon repülhet: több tízmillió forint. És ha véletlenül úgy gondolja, hogy köszöni szépen, de mégsem ezt a pályát választja, akkor ez felesleges pénzkidobás. Továbbra is azt mondom, hogy felelőtlenség ilyen határozottan ezt a határozati javaslatot elutasítani és levenni a napirendről. Sokkal inkább végig kellene gondolni, hogyan lehetne akár mó dosító javaslatokkal is vagy a részletekben is szakmailag pontosítva, jobban kidolgozva, de a mai feladatoknak és követelményeknek megfelelően ezt a határozati javaslatot megtartani és végrehajtani. Ez lenne az önök feladata és nem az elutasítás. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Két percben megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, Szocialista Párt. KELETI GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnézést kérek, hogy ismételten szót kértem. Azért szeretném, mert úgy tű nik számomra, hogy az ellenzékben lévő képviselőtársaim egy része nem a határozat lényegét látja. Ugyanis ennek a határozatnak az 1. pontja így szól: “Az Országgyűlés a haderőreform végrehajtásával párhuzamosan szükségesnek tartja létrehozni” - és most las sabban mondom - ”önálló fegyveres erőként a nemzetőrséget.” Ez a kulcsmondata az egésznek. Nem tudom, tisztában vane vele, tisztelt képviselőtársam (Dr. Katona Béla: Nincs.) - Márton Attiláról beszélek, aki az imént szólt , hogy itt nem a feladatokat kén e sorrendbe venni, hanem azt kéne megvizsgálni, mi például egy önálló fegyveres erő. Ma az alkotmányban rögzített módon két fegyveres erő létezik: az egyik a honvédség, a másik a határőrség. Egy újabb fegyveres erő felállítása megítélésünk szerint indokola tlan. Ugyanis ha valaki ismeri az ilyen jellegű szervezetek létrehozásának, működésének rendjét, akkor világosan tudnia kell, hogy önálló fegyveres erőként önálló parancsnoksággal, önálló költségvetéssel, önálló logisztikai ellátottsággal, önálló fegyverze ttel és sorolhatnám, hogy milyen önálló tényezőkkel kell bírnia. Ez az, amit mi ellenzünk, ami ellen tiltakozunk, hogy az ezt a feladatot létrehozó szervezet önálló haderőként jöjjön létre. Mi azt mondjuk, hogy az úgynevezett önkéntes tartalékos rendszer k eretében, a Magyar Honvédség vezérkarának irányítása mellett, egybevetve a feladatrendszerét a meglévő hadsereggel, folytassa le ezt a munkát. De ha végignézi a határozatot, akkor a következő arra utal, hogy ezt hogyan lehetne létrehozni, milyen előkészítő munkát igényel; a 3. pontja pedig azt mondja, hogy mikor hozzák ide ezeket a törvénymódosításokat a parlament elé. (17.40) Vagyis ebből a határozatból mi mindennel ellentétes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) véleményt mond unk. Akkor tessék megmondani: mit lehet módosítani ezen a határozaton? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Két percben megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fidesz. MÁ RTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Keleti képviselő úr egy szóval nem vitatkozott azzal, amit én elmondtam. Ön ismét a határozati javaslatról beszélt, én pedig arról beszélek, hogy ha önök úgy gondolják, hogy ez az önök szájíze szerint nem megfelelő , de a céllal, azzal, hogy egy utánpótláslehetőség,