Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak a... - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1488 Tiszte lt Ház! Úgy gondolom, hogy további érvekre már csak azért sincs szükség, mert valamennyi bizottságban egyhangúlag támogatták, így a mi bizottságunkban is. Nagyon örülök annak, hogy végre egy konszenzus alakult ki. A konszenzusba beletartozott az, hogy a ko rmánypártok is elfogadták mindazokat a javaslatokat, amelyek segítettek ennek a szövegnek a javításán. Én határozottan ilyennek tekintem az ünnepélyes, emelkedett hangvételű preambulumra vonatkozó, egyébként a Fidesztől származó javaslatot. Helyes, ez most bekerült ide. Amikor majd évtizedek múlva tanulmányozzák ezt a felhatalmazást, akkor látják, hogy ez nem egyszerű technikai kérdés, hanem számunkra egy sorskérdés megfogalmazása volt. Ugyanígy fontosnak tartom azt is, hogy a kormány kapta meg a felhatalma zást. Ez áll összhangban az eddigi gyakorlattal, és a kormány valóban kellő rugalmassággal dönthet úgy, hogy kiket ruház fel a tényleges aláírás feladatával. Tisztelt Ház! Ennek szellemében magam is javaslom, és a szabad demokraták is javasolják ezen orszá ggyűlési határozati javaslat elfogadását. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen, elnök úr. Megadom a szót Kelemen Andrásnak, az MDF képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. DR. KELEMEN ANDRÁS , az MDF ké pviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor a népi mondóka szavával elmondhatjuk, hogy nyitva van az aranykapu, még akkor is, ha ilyen közelről most már nem tűnik annyira fényesnek, mint ahogy ak kor tűnt, amikor - az egykori lengyel miniszterelnök asszony, Suchocka szavával - állandóan ötévnyire voltunk a belépéstől. Az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat tíz országnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról, és benne - számunkra k iemelten - Magyarországéról jogi aktus formájába kívánja önteni a Magyar Országgyűlés integrációs akaratát. Az MDF elégedettséggel nyugtázza, hogy az integrációs nagybizottságban és a négypárti egyeztetésen megszületett az egyetértés az ellenzék javaslatai nak elfogadásával mind a tartalmat, mind a formát illetően azzal, hogy a népszavazás után, a szerződés aláírása előtt az Országgyűlés megadhatja a felhatalmazást a kormánynak a csatlakozási szerződés aláírására, mint ahogy 1994ben az Országgyűlés adott fe lhatalmazást ennek a szerződésnek a kezdeményezésére is. Mindez pedig beilleszkedik az össznemzeti akarat kifejezésének lépéseibe, de nemcsak jogilag – amit képviselőtársaim már fejtegettek – , hanem logikájában is. A helyzet tehát világos és egyértelmű: el őttünk Magyarország visszaintegrálódása, visszaépülése áll Európába. A rendszerváltozáskor kialakított, Antall József - első függetlenül megválasztott - miniszterelnökünk nevével fémjelzett nemzetpolitikánk ezt az utat írta elő számunkra. Ezért volt nemzet politikánknak akkor külpolitikai hangsúlya. Nem véletlen, hogy az új külpolitika kialakításakor hármas célkitűzés lebegett előttünk, ami azóta is elfogadott hármasság: a nemzetegyesítés a határok fölött, a jó szomszédsági politika és az euroatlanti integrá ció. A háromból az első meghatározza azt, hogy kiket képviselünk, a másik kettő pedig eszközeinket határozza meg ehhez, valamint a magyar közösség egészének felemelkedéséhez. Eszközeinket határozottsággal és a békés megoldások keresésével kell elérnünk. Me g kell mondanunk - visszatekintve az elmúlt évtizedre vagy még több időre , hogy az utóbbi gyakran jobban sikerült, hiszen a békés megoldás - például az az eléggé keserves példa, amit a Duna elterelése jelentett számunkra - szintén törhetetlen vágyunk és akaratunk volt. A határozottságot nem mindig sikerült ilyen egyértelműen képviselnünk. Ugyanakkor magunk között, tízmillió magyar között szólván: természetesen ki lehetett volna jobban használni a felkészülés éveit. Nem sikerült ez eléggé. Nem sikerült egy részt a belső viszályok, a megosztottság miatt, másrészt pedig, mert a helyzet mindig sürgetett. Hiszen a gazdasági helyzetünk szorításában az első feladat mindig a tűzoltás volt, a tőkehiány, a gazdasági egyensúly hiánya miatt. Ezért az emberek életminősé ge egyre jobban elmaradt az európai szinttől, és
