Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Szájer József): - FONT SÁNDOR (MDF):
1472 ehhez nem nyúltak hozzá, egész egyszerű en a nyugdíjreform megakasztása történt, hiszen az előző kormány elkezdett egy nyugdíjreformot (Kuncze Gábor: Milyet?) , amit a mostani, Kuncze Gábor által bekiabálással megtámogatott kormány is folytathatna. Ehelyett mi történt? Az, hogy az eddigi lehetősé g helyett kötelezővé tették a magánnyugdíjpénztárba történő belépést, megnövelték a társadalombiztosítási járulék összegét fél százalékkal, ami azt jelenti, hogy makroszinten 15 milliárd forinttal többet vonnak el a lakosságtól, mint a korábbi esztendőkben , és arra kényszerítik ma a pályakezdőket is, hogy veszteséges magánnyugdíjpénztárban helyezzék el a pénzüket. Tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt három évben a magánnyugdíjpénztárak veszteségesek voltak, és önök arra kényszerítik az embereket, hogy ebben a veszteséges rendszerben helyezzék el a pénzüket, ami kevesebbet fog érni, mintha az állami rendszerben maradtak volna. Itt van előttem 2002 első kilenc hónapjának nyugdíjpénztári adata, ebből látható, hogy átlagosan 3,57 százalékos bruttó hozamot értek el a magánnyugdíjpénztárak. Mindenki döntse el maga, hogy - az infláció mértékével összevetve - ez vajon a pénzek kamatozását jelentette vagy éppen az értékvesztését. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Joggal kérdezhetjük most meg, hol van az üvegzseb, hol van az átláthatóság, hol van a nyugdíjak értéktartása, hol van annak a pénznek az értéktartása, amelyet ma aktív emberek azért tesznek be a nyugdíjrendszerbe, hogy majd nyugdíjas korukban élvezni tudják, és fel tudják használni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arra kérem önöket, hogy támogassák azt a koherenciás módosító indítványt, amely megszüntetné a kormány által sunyi módon, hallgatólagosan támogatott indítvány megszavazását. Arra kérem önöket, ezt tegyék azért, mert egy olyan nyugdíjrendszerben vagyunk ma, amel ynek - ha a most beindított folyamatok a végére érnek - a romjait még unokáink is hordani fogják. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Font Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórumtól ismételt hozzászólásra kért lehetősége t. Megadom a szót. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tudom, hogy a kormány tagjai és a koalíciót alkotó képviselők ismerike ezt a nyomdahibás kiadványt. Erre valamiért azt írták rá, hogy “cselekedni most és mindenkiért”, é s nem a valós tartalmat, hogy cselekedni később és nem mindenkiért. Ezért tartom ezt nyomdahibásnak, de önök ezt valami miatt még nem vették észre. Ebben olyanokat ígértek, hogy egyeztetés az érintettekkel, ha valami fajsúlyos kérdés kerül a parlament elé, “szakmai előkészítést ígérünk, és e szakmai előkészítés után a társadalmi és legfőbb helyen a parlamenti vitában szeretnénk kifejteni érveinket”. Mit is tettek önök az elmúlt héten akkor, amikor a pénzügyi bizottságban egy meglepő, úgynevezett bizottsági módosító indítványt emeltek fel, nyilvánvalóan kormányzati sugalmazásra. Egy apró indítványt, amely csak arról szól, hogy ezzel egyidejűleg hatályát veszti a társadalombiztosításról szóló törvény 47. § (4) bekezdése. Ezt a részletes vita lezárása után, teh át a bizottsági ülésteremben kaptuk meg. Nagyon komoly kérdéseket kellett feltenni a kormány előadójának, hogy végre elárulja, miről is van szó, mert természetesen nem közlönytárral érkezünk a bizottsági ülésre, és nem találjuk ki fejből, hogy mit takar a Tbj. 47. § (4) bekezdése. A harmadik kérdésre végre válaszolt a kormány képviselője, ez azt jelenti, hogy megszüntetjük a kiértesítési kötelezettséget. Kérdezem, hol is van az az előkészítés, az a nagy szakmai egyeztetés, amit önök ebben a nyomdahibás korm ányprogramban ígértek, vagyis hogy itt, a parlament színterén vitassuk meg, hogy az egyes kormányzati elképzeléseknek mi a hatásuk. Véleményem szerint önök a parlamenti keretek legszélsőségesebb változatát merészelték alkalmazni, azt az esetet, hogy még le hetőség se adódjon