Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 17 (57. szám) - A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informatikai... - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DEMETER ERVIN (Fidesz):
1311 DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem ugyan nem tisztem tanácsot adni az ellenzék tisztelt képviselőinek, azért mégis azt javasolnám, hogy az ellenz éki képviselőtársak talán konzultáljanak egymással. Babák képviselő úr az imént - lehet, hogy Domokos képviselő úr, bocsánat, már keverem egy pillanatig - felháborodottan utasította vissza, hogy az ellenzék prejudikálni akarná ennek a bizottsági vizsgálatn ak az eredményét. Most Hargitai képviselőtársunktól 10 percen keresztül egyebet sem hallottunk, mint azt, hogy miért durván törvénysértő, alkotmánysértő, a Magyar Köztársaság 12 éves történetében példátlanul alkotmánysértő mindaz, ami itt történt. (Közbesz ólások a Fidesz soraiból.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg nem szükséges, de azért egy kicsit előnyösebben mutat, ha önök megegyeznek abban, hogy mit fognak mondani. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk a felszólalások sorát. Demeter Ervin képviselő úr következik, Fideszfrakció. DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár az utolsó felszólaló azzal a hátránnyal kezd a hozzászólásához, hogy sok minden elhangzott, mégis úgy gondolom, hogy fontos, különösen a k ormánypárti felszólalók megnyilvánulása alapján, áttekinteni, hogy körülbelül mi történt, milyen információkkal rendelkezünk, majd egy logika alapján rendezni a felvetődött kérdéseket, illetve az esetleges következtetéseket. Úgy kezdődött a történet, hogy egy napilap nyilvánosságra hozta, hogy az adóhivatalnak kimásolták a teljes adatállományát. Ezt követően a Fidesz az Országgyűlésben interpellált, azaz magyarázatot kért, hogy miért másolták ki az APEH szigorú, zárt rendszeréből több millió magyar állampol gár, több százezer gazdasági vállalkozás és a teljes államigazgatás adózási adatait. Ez azért ilyen fontos és kardinális kérdés, mert azzal, hogy kimásolták a rendszerből, kivonták az ellenőrizhetőségből ezeket az adatokat, azaz megteremtették annak lehető ségeit, hogy valaki megfelelő ellenőrzés, úgynevezett naplózás nélkül hozzájusson, tehát kontroll nélkül hozzájusson ezekhez az adatokhoz, hiszen a rendszer maga olyan, zárt rendszer, hogy minden adathozzáférést regisztrál. Éppen ezért teremtettek egy olya n helyzetet, amivel kivonták az ellenőrizhetőség jogköréből ezeket az adatokat. Ezzel közel egy időben történt egy ettől látszólag független - illetve kiderítést igényel, milyen - esemény, amikor megbíztak egy külső céget azzal, hogy az adóhivatal eddigi v izsgálatait, az önök által emlegetett, illetve rágalomként megfogalmazott úgynevezett hosszú bájtok éjszakáját, tehát hogy valaki jogosulatlanul hozzáfért az adatokhoz, ezeket a vizsgálatokat úgymond auditálja. Ehhez az auditáláshoz szükséges volt az adóhi vatal informatikai rendszerének megismerése. Ezt az APEH elnöke egy televíziós nyilatkozatában el is ismerte. Elismerte azt, hogy ez a gazdasági társaság, egy kis magáncég hozzáfért az APEH államtitoknak minősülő informatikai rendszeréhez, mert a szolgálat i titokról és az államtitokról szóló törvény melléklete szerint az APEH informatikai rendszere, a rendszer működése államtitkot képez. Ezek az események történtek, és erre a parlamenti felvetést követően a kormányzat illetékesei, a pénzügyminiszter, illetv e a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára valamiféle magyarázatokat adott, amelyek nem állták meg a helyüket. A magyarázatuk három pontban összesíthető. Az egyik állítás azt mondja, ezt talán ma is hallottuk, hogy itt egy napi rutinszerű eljárásról va n szó. A második védekezés azt fogalmazta meg, hogy a kormányváltáskori állapotot kívánta rögzíteni a jelenlegi kormány. A harmadik, ehhez kapcsolódó védekezés úgy hangzik, hogy ez egy