Országgyűlési napló - 2002. évi téli rendkívüli ülésszak
2002. december 18 (44. szám) - Az adatvédelmi biztos 2001. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
272 hogy tanulmányozza a másik két jelentést is. Egyértelmű lesz, hogy tulajdonképpen tavaly is, az idén is mit kérek számon - úgy látszik, hiábavalóan. Ugyanis - és itt rátérek az adatvédelmi biztos jele ntésének értékelésére - ennek a beszámolónak rendkívül nagy erénye, hogy hasonlóan az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a 2001. évi tevékenységéről készült beszámolójához, konkrét eseteket és az ilyen esetekkel kapcsolatban meghozott konkrét dönt éseket tartalmaz. Az ügyek száma az előző évhez viszonyítva csökkent, feltehetően az adatvédelmi biztos tisztségének több hónapon át tartó betöltetlensége miatt - erről szó is volt itt már a Házban is. A vizsgált panaszok közel feléről kiderült, hogy indok olatlanok, azaz ezt meg lehet fordítani, a panaszbeadványok több mint fele indokolt panasz volt. A korábbi években úgy tűnt, hogy csökken az államigazgatási és önkormányzati szervekkel kapcsolatos panaszok aránya, és ezzel egyidejűleg növekszik a magáncége kkel, a reklámügynökségekkel szembeni panaszoké, de ez a tendencia 2001ben megtört. Ebben a tendenciaváltásban szerepet játszott a kötetben alaposan elemzett 2001. évi népszámlálás, azaz a népszámlálással kapcsolatos panaszok megnövekedése. Egy adatvédelm i biztos beszámolója értelemszerűen elfogult, és csupán a személyes adatok védelmének a szemszögéből elemzi az adatgyűjtéseket, de nekünk az is kötelezettségünk, hogy nagyobb távlatokból értelmezzük az adatgyűjtés, az adattárolás és az adatfelhasználás fol yamatát. Akár azt is fel kellene vetnünk, hogy egyes esetekben vane értelme az adatgyűjtésnek, ha az adatfelhasználás lehetőségeit az anonimitás és a rövid határidőn belüli adatmegsemmisítés kötelezettsége ésszerűtlenül korlátozza. Úgy tűnik, hogy sok pan aszos nagyon ellenségesen szemléli az adatgyűjtéseket, miközben igényt tart arra, hogy javuljon a lakókörnyezetében a közművesítettség, a tömegközlekedés helyzete, nőjön a munkahelyek száma, nyíljanak új oktatási intézmények vagy kereskedelmi elárusítóhely ek. Mindezeket a fejlesztési döntéseket nem lehet meghozni az ott élők lélekszámának, korösszetételének, foglalkoztatottságának, képzettségének, jövedelmi helyzetének az ismerete nélkül, és az állami támogatások is csak az ilyen statisztikák ismeretén alap ulhatnak. Több ismerősöm kimaradt a tavalyi népszámlálásból, ami nem csoda, mert nem lehet nevek és lakcímek nélkül ellenőrizni azt, hogy jártake bizonyos lakóházakban az összeírók vagy nem jártak. Vajon érdemese megkövetelni az anonimitást azoktól, akik csupán az életkorukat, foglalkozásukat, családi állapotukat, lakásuk minőségi jellemzőit diktálják be az összeíróknak? Nincse túldimenzionálva a névtelenség, az anonimitás, mint valami állítólagos emberi jogi vívmány? Ugyan mi sérelem érheti az amúgy is köztudott adataikat bediktáló embereket? A vallásra és anyanyelvre vonatkozó adatokat egy külön anonim betétlap formájában is meg lehetett volna kérdezni a demográfiai, képzettségi és foglalkoztatottsági adatok sérelme nélkül. Szembe kellene tehát azzal is nézni, hogy nem sérülneke jobban a közösség érdekei, ha a lakosságra vonatkozó adatokat ellenőrizhetetlenül gyűjtik, az anonimitás miatt nem tudják javítani vagy kiegészíteni, s a gyűjtött adatokat túl hamar meg kell semmisíteni? A beszámolónak, a jelent ésnek a népszámlálásra vonatkozó fejezeténél éreztem leginkább, hogy az adatvédelem olykor szinte öncéllá vált, és nem az az elv vezérelte, hogy a társadalom tükröt tartson önmaga elé, s legalább tízévente megismerje önmagát. Sokan kérdezik, hogy volte ér telme az anyanyelvre, nemzetiségre, vallásra vonatkozó kérdésnek. A kisebbségi szervezetek ugyanis annak ellenére, hogy mindenki által tudottan anonim volt a népszámlálás, nem fogadják el az eredményeket, és bizonyos kisebbségek vezetői ötször, tízszer ann yi lélekszámú csoport képviselőinek tekintik magukat, mint amennyi bevallás született. A kisegyházak és szekták a népszámlálási eredményektől függetlenített, azaz a létszámarányukat öt, tízszeresen is meghaladó költségvetési támogatásra tartanak igényt. N os, éppen az ilyen megnyilatkozások és magatartásformák miatt mondhatjuk, hogy igenis volt értelme az anyanyelvre, nemzetiségre, vallásra vonatkozó kérdéseknek, mert az eredmények gátat szabtak a nagyotmondásoknak, a blöffnek, a korábban parttalan követelé seknek. Itt kell megjegyeznem, hogy a vallási statisztikai adatgyűjtéseket kifogásoló támadások egyik indoka mindmáig az, hogy a népszámlálás idején az állampolgárokat nem világosították fel arról,
