Országgyűlési napló - 2002. évi téli rendkívüli ülésszak
2002. december 18 (44. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - MANNINGER JENŐ (Fidesz):
175 kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni, akkor próbáljuk a tényeket, a megállapodásos tényeket félremagyarázni. Elnézést a helytelen nyelvhasználatért: próbálják egyesek, nem mi próbáljuk. Úgyhogy azt gondolom, kétszeresen is eljött a tisztánlátás ideje, tisztelt Ház, és azért, mert egyrészt most már belül vagyunk, most már de facto az Unión belül vagyunk, most már nekünk összuniós alapon kell átgondolnunk a dolgainkat, hogy azon belül milye n játékteret szeretnénk magunknak. A másik pedig az, hogy ki kell lépni abból a tulajdonképpen roppant pórias cipőből, ami úgy hangzik: félrebeszélünk és félremagyarázzuk a tényeket. Egyébként azt hiszem, az ellenzéktől igazán elvárhatjuk azt, hogy térjen vissza a helyes, korrekt útra. Nemzeti feladatról van szó. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Manninger Jenő frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz: "Előre leosztott a utópályaépítés, 2003tól drágábban" címmel. MANNINGER JENŐ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Késéssel ugyan, de kihirdették a legújabb autópályatendert; igaz, az újságok már előre megírták, melyik szakaszt kik fogják építeni. Hogyan jutottunk id e? Már 1998 előtt is az autópályaépítési pályázatokon csak kéthárom multinacionális cég indult. Versenyhelyzetről már csak azért sem lehetett és lehet beszélni ma sem, mert ugyanezen cégek tulajdonában álltak a nyersanyaglelőhelyek és az aszfaltkeverőte lepek döntő többsége is. Így fordulhatott elő például, hogy 1997ben az M0s autópálya újabb szakaszára már 3 milliárd forintra szerződtek kilométerenként. A polgári kormány új koncepciója szerint már a hazai útépítő cégek is fővállalkozásban részt vettek Magyarországon, 2002 végére így készült el az M3as autópálya 60 kilométer útpályája 1,1 milliárd forintért kilométerenként. Az MSZPSZDSZkormány meghirdette: az autópályát közbeszerzéssel fogják építeni, így szerintük olcsóbb lesz. Nehogy legyen valami v erseny, kizárták a pályázatból a hazai fővállalkozókat, akik gyakorlatilag már készen voltak az M3as építésével, sőt néhány teljes egészében felújított autópályaszakaszt az M7esen már át is adtak. Mára már az eredmény is ismert: lezárult a közbeszerzés - illetve helyesbítek, az eredmény már korábban is ismert volt. Az eredményt, hogy melyik szakaszt kik építik, már borítékolni lehetett volna, egyes újságok előre megírták; ugyanúgy, ahogyan az SZDSZes vezetésű Fővárosi Önkormányzat esetében, ahol meg is történt, hogy előre borítékolták, kik melyik útépítést nyerik - véletlenül ugyanazokról a cégekről van szó. Valóságos verseny tehát nem volt. A monopolhelyzetben lévő cégek étvágyát csak az korlátozta, hogy korábban az M3ast és az M7est építő magyar fővá llalkozók is tettek árajánlatot. Ajánlatot tettek, de a tárgyalások akkor nem zárultak le. A számok egyértelműek. A mostani nyertes ajánlatok mindösszességében - külön az M3as esetében is - legalább 20 százalékkal drágábbak, mint amennyiért az M3ast a ha zai vállalkozók építették. A közlekedési tárca mai vezetői azt állítják, ez még mindig olcsóbb, mint amennyiért a Magyar Autópályaépítő Konzorcium vállalta volna. De hamis az összehasonlítás, hiszen a nyertes ár 128 milliárdja egy tárgyalás közbeni 132 mi lliárddal áll szemben, ami a korábbi gyakorlat szerint - ahogyan azt Fónagy képviselő úr tegnap el is mondta - még legalább 68 százalékkal csökkent volna. A közlekedési tárca vezetői arra is hivatkoztak, bővült a műszaki tartalom, ezért nőtt így az ár, de ez már azért sem fogadható el, hiszen az általános gyakorlat szerint az újabb ajánlattételeknél azonos műszaki szintű, de olcsóbb megoldásokat szoktak alkalmazni, és az idő közben elkészült kiviteli tervek ismeretében pedig általában olcsóbban lehet pályá zni. Az M3as és az M7es autópálya év végére tehát elkészült, megfelelő minőségben. Megkérdezhetjük, hol van most Keller képviselő úr, aki annak idején kijelentette: nem végeztek minőségi munkát - ugyanakkor az autópályát átvették, ismétlem, megfelelő, jó minőségben. Drágább