Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 1 (23. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GYAPAY ZOLTÁN (Fidesz):
845 tisztelt képviselőtársaim, kormánypárti oldalról nyugodtan megtehetik ezek szerint, hogy ebben a kérdésben is egy ilyen tartalmú nyilatko zat kerül elfogadásra a zárszámadás kapcsán. De továbbmegyek, ha folytatjuk a sort, el tudunk jutni egészen 1956ig, csak akkor a kormánypárti többség vagy éppen az erőviszonyok kérdése az, hogy '56 önök szerint ellenforradalom vagy éppen forradalom volte . Azt gondolom tehát, tisztelt képviselőház, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a módosításnak így nincs értelme, ezért arra kérem a jelen nem lévő négy MSZPs képviselőtársunkat, hogy fontolják meg ezt a módosítást, és vonják vissza. Amennyiben erre ne m kerül sor, akkor szeretném bejelenteni, hogy a FideszMagyar Polgári Párt frakciója a köztársasági elnökhöz fog fordulni, hogy kérjen előzetes normakontrollt, és az Alkotmánybíróság döntsön ennek a kérdésnek az ügyében, mert úgy gondoljuk, erre így, ebbe n a formában nincsen szükség. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Gyapay Zoltán úr, a Fidesz képviselője. GYAPAY ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás szerinti 12. sorszámú, a T/762/29. számú módosító javaslatom mellett szeretnék egy kicsit érvelni az Országgyűlés nyilvánossága előtt is. Tisztelt Képviselőtársaim! Még 1991ben a japán kormány felvetette, hogy valamennyi magyar kistérség számára, ahol sú lyos környezetszennyezési problémák vannak, az OECF hitellehetőséget biztosít. Ezzel a lehetőséggel Várpalota és térsége tudott élni, hiszen már évekkel azelőtt egy programba kezdtek, amely alapján a halálozási arányoktól kezdve a konkrét szennyezés mérték éig, azok felszámolásának lehetőségével együtt egy cselekvési programot dolgoztak ki, így ugrásra készen álltak ennek a hitelnek a felvételére, illetve magának a problémának a megoldására. Igen ám, csakhogy miután ez a lehetőség felvetődött és a kormányköz i tárgyalások folytatódtak, miután egy kistérség jelentkezett erre, jöttek a különböző problémák, a két állam jogrendszerének a különbözősége miatt; ezt az OECFhitelt nem volt olyan egyszerű felvenni, ehhez hozzájutni. Több mint három év telt el azzal, ho gy próbálták az önkormányzatok a különböző ötleteikkel a különböző kormányokat bombázni, és azok megpróbáltak valamilyen módon eleget tenni ezeknek az igényeknek. Ez a hároméves csúszás - az akkori legvadabb infláció minimum 30 százalék körüli volt mindegy ik évben - már azt eredményezte, hogy több mint kétszeresébe kerültek végül is ezek a beruházások: levegővédelmi beruházások, a földgázhálózat bevezetése, fűtőmű kiépítése, talaj- és talajvízvédelmi beruházásként pedig ivóvízvezetékrekonstrukció, illetve a csatornahálózatok kiépítése. Tehát már alaphelyzetben több mint duplájába került az önkormányzatoknak a jogrendszer különbözősége, ami ugyan egy adottság, csak éppen annak a megfelelősége három évig húzódott, és ezt bizonyos szempontból kormányzati hibán ak tudhatjuk be. Jött a következő probléma, hiszen egy kormánygaranciával rendelkező hitelhez szükség volt egy olyan lebonyolító cégre, amely mérnökkonzultáns szervezetként felügyelte az egész beruházást, ellenőrzési tevékenységeket is végzett. Igen ám, c sakhogy szintén egy japán vállalatot erőltetett rá az önkormányzatokra az akkori magyar állam, gyakorlatilag a Hornkormány. Nem tudott az a hét önkormányzat mit csinálni, muszáj volt ezt a céget kiválasztaniuk, és egy japán cég, természetesen másik japán cég a hitelnyújtó fél érdekeit képviselte. A pályáztatási rendszerbe az önkormányzatok egyszerűen nem szólhattak bele. A végeredmény az lett, hogy a hitelnyújtó fél érdekeit képviselve mintegy másfélszeres árú beruházásokat fogadott el, szintén ráerőltetve ezt az önkormányzatokra. Mikor ebből próbáltunk kilépni, én is érintett vagyok Öskü község polgármestereként, egyszerűen nem lehetett, mókuskerékbe kerültünk; ezt a hitellehetőséget végig kellett görgetni, különben négy év munkája veszett volna el, veszet t volna kárba.