Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 17 (19. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
295 hogy ez bizony olyan intézkedés, amely a legszegényebbek számára hátrányos, mert ha ezzel párba állítom a gyes mege melésének a szükségességét, és azt mondom, hogy van egy kalapnyi pénz, hogyan kell azt igazságosan elosztani, akkor én arra szavazok, hogy emeljük meg a gyest. Ott van a gyermekek után járó adókedvezmény; szintén ezerszer elmondtuk az előző ciklusban a par lamentben, a magasabb jövedelműek százszázalékos mértékben igénybe tudják venni, a kiskeresetűek már csak részben, aki pedig nem rendelkezik adóköteles jövedelemmel, egyáltalán nem tudja igénybe venni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lete ltét.) Én ezekről állítottam, hogy igazságtalan. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kósáné dr. Kovács Magda képviselő asszony. KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Én is megszólíttattam. Képviselő úr, én megmondom, hogy honnan veszem az adataimat. Az adataimat a Tárki felméréséből veszem, a 2001. évi felméréséből. Egyébként szívesen megadom önnek a lapszámokat is, hogy ellenőrizni tudja. Nem szeretném sem önöket, sem a tévénézőket vagy a rádióhallgatókat további szá mokkal bombázni. Amin nem lehet vitatkozni, az az, hogy mit jelent a szegénység statisztikai átlagban. Ez az átlagjövedelem fele alatti jövedelemből élő családokat jelenti. 1998 óta ezeknek a családoknak a száma növekszik. 2001ben mintegy 78 ezer gyermek es háztartással több van a szegénységhatár alatt, az előbb említett szegénységhatár alatt. Érdekes módon gyorsan növekedett az egykétgyermekes családok aránya a szegénységhatár alatti csoportban, míg a háromgyerekesek kettészakadtak amiatt, amiről Béki Ga briella beszélt, tudniillik azok, akik belecsúsztak az adókedvezményt igénybe venni tudó sávba, ők jól jártak és megkapaszkodtak a szegénységhatár környékén, míg a többiek zuhantak. Hova zuhantak? Olyan életkörülmények közé, ahol az egyharmad olyan lakásba n él, ahol a lakás rossz állapotú, vizes, dohos, a lakásban WC, mosdásra alkalmas helyiség nincsen, és 87 százalékuk esetében az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum összegét. Képviselő úr, ezeken a családokon az önök családtámogatási rendsz ere nem segített, és erről vitatkozni nemigen hiszem, hogy lehet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Mátrai Márta asszony, a Fidesz képviselője. DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz) : Köszö nöm szépen a szót. A Kökény államtitkár úr által elmondottak nem egészen fedik a valóságot, államtitkár úr, hiszen ha a ’94 és ’98 közötti időszakra gondolunk vissza, pontosan a Bokroscsomag volt az, amely a családtámogatási rendszert oly mértékben kurtít otta meg, hogy a gyermeket nevelő családok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, és csak meg kell nézni nem mást, mint a demográfiai görbét, amely zuhanást mutatott a ’94 és ’98 közötti intézkedések hatására. (Dr. Kökény Mihály: Tavaly csökkent jelentős mért ékben.) A polgári kormány volt az, amely azonnal megtette az első lépést. Alanyi jogúvá tettük a családi pótlékot, ugye? Azonkívül alanyi jogúvá tettük a gyest, és 2000. január 1jétől pedig visszaállítottuk a gyedet. Visszaállítottuk azt a gyedet, amelyet nagyon sok család vesz igénybe, és a gyermeket nevelő családoknak nagyon kedvező. Ezenkívül bevezettük a gyermekek után az adókedvezményt is, szintén a családok esetében. Nagyon sokszor emlegetik önök, és szinte már szlogen szinten halljuk vissza a szegén ységet. Nagyon sok család van, aki nagyon nehéz körülmények között él. Én ezt nem vitatom, sőt tudom, mert én is járok az emberek között, és nagyon sokan vannak, akiknek az életén segíteni kell. De azért azt hadd mondjam el, hogy az, hogy a családi pótlék alanyi jogúvá vált, és erre Béki Gabriellának is válaszolnék, az, hogy most 20 százalékkal megemeltük, képviselő úr, ez ugyanúgy eljut a