Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 17 (19. szám) - Dr. Répássy Róbert (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Házi őrizetből grillpartira rendőri kísérettel" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
260 működik, tehát illetékességből is a Fővárosi Önkormányzathoz, az önkormányzat adóhatóságához kell e célból fordulni, méltányosságra hivatkozva. Sem a fürdő, sem a szálloda nem nyújtott be eddig még pályázatot, aminek fő oka feltételezhetően a tulajdonviszonyok rendezetlensége. Nem tisztázott ugyanis véglegesen, hogy a Danubius Rt. tulajdonát képező Gellért Szálló és Budapest Gyógyfürdői Rt. tulajdonában és kezelésében lévő Gellért Gyógyfürdő telekkönyvi határa h ol van megállapítva, ha egyáltalán meg van állapítva. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen, majd folytatom a második percben. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót Csapody Miklós képvisel ő úrnak. DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Nem is viszontválasz volna, amit mondanék, inkább folytatnám ezt a gondolatsort azzal, hogy természetesen ők is tudják, és mint a körzet képviselője, magam is tudom, hogy melyik területen k ormánytól, fővárostól lehet segítséget kérni és kapni. Ez azonban egy természeti katasztrófa, egy vis maior, egy kormányzati felelősség is, és ha már egy számadatot hallottunk, 6 millió forint, nos, ez kevesebb, mint a Gellért Szálló - a szálló, most nem a gyógyfürdőről beszélek - egynapi kieső bevétele, még annál is kevesebb. Pályázat: a Széchenyiterv pályázatairól beszéltem, elsősorban a Széchenyi fürdő homlokzati rekonstrukciója, illetve a Palatinusz. Ez úgy jön ide, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Héviz ei Rt. hatáskörébe és kiadásainak körébe tartozik ez a dolog. Csak megismételni szeretném - és gondolom, államtitkár úr ezt folytatja , van itt azért kormányzati felelősség, és gyors segítségre van szükség csakúgy, mint amikor annak idején a Bartók Béla ú t felújításánál is bizonyos terheket kellett volna a kis- és középvállalkozóktól átvállalni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , csak akkor az volt a válasz, hogy miért nem készültek föl rá időben. Nos, erre aztán igazán nem lehete tt fölkészülni. Kérem a segítségüket. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválaszra államtitkár urat illeti a szó. SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Folytatnám az előbb elmondottakat, m ilyen segítséget tud nyújtani a kormány. A Miniszterelnöki Hivatal turisztikai államtitkársága a rendelkezésemre bocsátott tájékoztató szerint felvette a kapcsolatot az OEP és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium illetékeseivel a balneológ iai kezelések ügyében. Most közös előterjesztés készül ezen kezelések térítési díjainak aktualizálásáról, esetleg néhány új kezelés támogatottsági körbe vonásáról. Az egészségturizmus fejlesztési program keretében időszerű a Gellért fürdő rekonstrukciója i s, ezért a biztosító által kifizetendő összeg kiegészítésének lehetőségét a kormány meg fogja vizsgálni. Ez az, ami jelen pillanatban elmondható a kormány támogatásának különféle lehetőségeit illetően. Köszönöm szépen. Dr. Répássy Róbert (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Házi őrizetből grillpartira rendőri kísérettel" címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :