Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - FONT SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
2226 jóindulat van jelen, hiszen amit elmondott, az új hír volt számomra. Ugyanis az államtitkár úr elmondta, és ezt rögzíteni kell, hogy tíz nap múlva a kormány dönteni fog a következő négy esztendő útépítési programjáról. Abban bízom, hogy nemcsak a megépítendő 800 kilométer autópálya- és gyorsforgalmi útvonalakat ismerjük meg, de az alsóbbrendű uta król is pontos képet kapunk, mert nemcsak Európába kell jó utat építeni, hanem a szomszéd településre is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Font Sándor képviselő úr következik, MDF. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, eln ök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László hozzászólásával egyértelműen bizonyította, amit mi gyanítottunk, de most már örülünk neki, hogy egy államtitkár is megerősíti, hogy jóformán egyetlenegy állami nagyberuházás nem fog elindulni 2003ban. Én ily enkor mindig a budapestiekre gondolok, akik valószínűleg a legnagyobb vesztesei az ígérgetési halmaznak. Kedves Budapestiek! Én nem haragszom önökre, ezt őszintén mondom, önöket egyszerűen becsapták, azért valósulhatott meg az a kétszeri szavazás ilyen mér tékben a baloldali MSZPSZDSZre. (Szabados Tamás: '98ban is így volt ez!) Merthogy az egyik terv szerint már nemhogy egy, hanem kettő metrónak is hamarosan el kellett volna kezdődni épülni Budapesten, már a Margitszigeten is próbafúrások és kijelölt terü letek vannak, hogy a metrónak az egyik ága oda is bemegy majd, nemhogy az az ódivatú, amiről köztudott, hogy egyelőre sehol sem tart, és nem is kezdődhetett meg az építése, és jövőre ugyanúgy nem kezdődhet meg az építése, ahogy sokan várták. A jövőben tová bbi metrók sem fognak épülni. Nem lesz a BKVnál sem adósságrendezés, amire sokan vártak, hogy a tömegközlekedés hallatlanul leromlott gépparkját felújítsák. És most már tudjuk, hogy egyetlen új közintézmény sem fog felépülni, nem úgy, mint például a polgá ri kormány időszaka alatt a Nemzeti Színház, ami ékessége lesz és lett ennek a városnak. (Derültség az MSZP soraiban.) És akkor hol van még az a probléma, ami az M0ás autókörgyűrűt övezi, és azok a hidak, amelyek ehhez kellenének? Látható, hogy sehol. De hogy önök ilyen hűségesek voltak, kapnak egy ajándékot jövőre, 2003tól szinte biztos - mint ahogy már az előbb is említettem , hogy csak díjfizetéssel fognak tudni lejutni a Balatonra az M7es autópályán. Ezt még esetleg Warvasovszky Tihamér polgármester úrnak, Székesfehérvár MSZPs polgármesterének kell majd megemlíteni, hogy számítson arra, hogy tízezres autótömegek nem az M7esen, hanem a városon át fognak megpróbálni eljutni a Balatonra a 70es úton. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Balla György képviselő úr következik, Fidesz. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden, hogy ne vegyem el másoktól az időt. Egyetértek Keller képviselő úrral, ritkán szokott ez előfordulni, de igaza van: ebből a költségvetésből teljes egészében kiderül, hogy más gazdaságpolitikát folytatnak, mint a polgári kormány. Önök leállították a gazdaság belső motorjait, nem finanszírozzák a Széchenyitervet, leállították azokat az infrastrukturális beruházásokat, amelyek egyébként nagyon sokat jelentenének mind egy adott térség, mind pedig az ország gazdasága szempontjából. Csak egyetlenegy példa: itt van a kezemben egy levél Csillag István miniszter úrtól, aki a Széchenyi pluszban szereplő 38 elkerülő út építésének a for rását a gyorsforgalmi utak soron látja, itt van a kezemben, tőle kaptam a mai napon. Ez tehát azt jelenti az én olvasatomban, hogy lévén ezen a soron 79 milliárd forint szerepel, ha én jól emlékszem, még ebből sem autópályák fognak épülni,