Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - FONT SÁNDOR (MDF):
2222 pénzügyi egyensúlyt érintsék. Nem a pénz hiányzik tehát, hanem a szándék, Medgyessy Péter egyszerűen becsapta a választópolgárokat, becsapt a Magyarország lakóit. Ez a helyzet. Egy bekezdés foglalkozik a 38 elkerülő úttal, úthálózatfejlesztéssel, ami a Széchenyi pluszban szerepel. Ez nagyjából úgy szól, hogy talán valahogy majd csak megépítjük valamiből; hogy körülbelül ez hogy fog megtörténn i, azt nem tudom, de örömmel jelenthetem, hogy még nem állították le azokat a gépeket, amiket a polgári kormány kezdett el dolgoztatni ezeken az utakon, tehát minimális remény mégiscsak van arra, hogy legalább ezt be fogják fejezni. Ami a költségvetésnek e gy színfoltja: a törökszentmiklósi elkerülő út, ami gyakorlatilag készen van, az idei költségvetésben ki kellene fizetni 2,1 milliárd forintot, önök pedig beállítottak 800 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy Medgyessy urat már nemcsak az ígéretei nem érd eklik, hanem a tények, a szerződések sem. Ez a helyzet, amit a Medgyessykormány útépítéssel és útfenntartással kapcsolatban végez. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Szalay Gábor államtitkár úr kívá n válaszolni. SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselőtársaim! Mit gondolnak, az önök kormánya kormányzásának első évében mennyit fordított gyorsforgalmi út építésére? Nem fogják kitalálni, én megmondom: 4,7 milli árdot. Mit gondolnak, az önök kormánya a kormányzás második évében mennyi pénzt fordított gyorsforgalmi úthálózat építésére? Megmondom: 7 milliárd forintot. Az önök kormánya két és fél évig nem foglalkozott útépítéssel, most pedig önök az első év számaiból extrapolálnak, számítják ki és szembesítenek minket az elhangzott ígéretekkel. Ez a kormány kormányzásának első évében körülbelül húszszor annyit, minimum húszszor annyit fordít gyorsforgalmi útpálya építésére, mint az önök kormánya tette. Azt gondolom te hát, hogy amikor önök a négyéves ígéretekkel öt hónap után akarnak minket szembesíteni, akkor ez nem méltányos, nem igazságos és nem racionális. Ez a kormány teljesíteni fogja az ígéretét, egyébként bent van a kormány előtt a négyéves közúthálózatfejleszt ési program, ezt a kormány egy héten belül vagy tíz napon belül elbírálja, és akkor konkrétabban tudjuk megmondani, hogy az ígért kilométerek közül mennyi lesz az első évben, mennyi a másodikban, mennyi a harmadikban és mennyi a negyedikben teljesítve. Ez az ígéret teljesítve lesz; lehet, hogy nem az első évben. Csak kérem, ne felejtsék el, hogy önök két és fél év után még mindig nullánál tartottak, még egy kapavágást sem végeztek el két és fél év alatt, és négy év alatt nem adtak át egyetlen centiméter gyo rsforgalmi autópályát. Ezért tehát az önök szájából (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) hiteltelenül hangzik, amikor minket szembesítenek az elhangzott ígéretekkel, öt hónap elteltével. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harra ch Péter) : Megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, MDF. (20.20) FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön tényadatokat próbált idézni, de rosszul emlékszik. Már arra a részre emlékszik rosszul, hogy mi történt '9899 és 2000 fordulóján. Úgy emlékszem, árvíz volt. Pontosan tudtuk, hogy minek következtében nem lehetett megkezdeni az autópályaberuházást. De vonatkoztassunk ettől a résztől, hogy akkor vészhelyzet volt Magyarországon! (Keller László: Vészhelyzet volt! Simicsk ahelyzet volt!) Önök viszont, változatlanul mondom, 800 kilométer autópályát ígértek meg. Medgyessy Péter, szegény, már nem tudta, mit ígérjen, ígért fűtfát, többek között 800 kilométert, és egyszer autópályát, egyszer autóutat, egyszer meg azt mondta, h ogy ennyi