Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 11 (18. szám) - Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az állambiztonsági szolgálatok történeti levéltára létrehozásáról szóló törvényjavaslat, valamint a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozata... - ELNÖK (dr. Harrach Péter): - DEMETER ERVIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
205 döntését követően, 1996ban az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor terjesztette a módosított törvényjavaslatot az Országgyűlés elé. Azért tartom fontosnak ezt a két mozzanatot, mert az akkori két politikai erő kormányon törvénykeze tt, törvényt hozott, ezért a kettő között lévő összefüggésekről, azonosságokról, úgy gondolom, joggal feltételezhetem, hogy úgynevezett politikai konszenzust tartalmaztak. Érdemes ezeket számba vennünk. Politikai konszenzus volt abban a kérdésben, hogy nem kívánatos a közéletben azoknak a személyeknek a jelenléte, akik együttműködtek, ki kell szorítani őket. A törvény lemondásra szólítja fel ezeket a képviselőket, lemondásra szólítja fel! Zárójelben jegyzem meg, az tény és való, a törvény gyengéi közé tartoz ik, hogy amennyiben ennek a lemondásnak nem tesz eleget az érintett, nincs ereje ezt kikényszeríteni. Egyetértés, ha úgy tetszik, politikai konszenzus volt abban a kérdésben is, hogy ennek a vizsgálatnak, hogy ki az, aki együttműködik, jogállami keretek kö zött kell megtörténni; azaz erre az Alkotmánybíróság pontos támpontokat kapott, amelyek a törvényben benne foglaltatnak. Nevezetesen azt, hogy ezt az eljárást az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint kell végezni. Az Országgyűlés létrehozott erre egy bírákból álló testületet, akik felkészültek, függetlenek. Ha megnézzük az átvilágítást végző két testületet, az átvilágító bírák működését, és mondjuk, az egyik ellenzéki képviselő (Sic!) nevével elhíresült bizottságot, a kép magáért beszél. És po litikai egyetértés és konszenzus volt abban is, hogy jogorvoslat létezik ezzel szemben. Ez az államigazgatási eljárás szabályaiból következik. Egyetértés mutatkozott abban a kérdésben is, hogy az elítélendő tevékenység a III/III. csoportfőnökség tevékenysé gére terjed ki. Voltak a parlamentben felszólalások, amelyek szélesebb körről szóltak, de mind a két törvényjavaslatban - tehát az 1994ben az MDF által előterjesztettben és az 1996ban az SZDSZes Kuncze Gábor által előterjesztettben - kizárólag a III/IIIas szerepelt; sőt a DemszkyHackjavaslatban is kizárólag ez szerepelt. Kialakult valamilyen fajta egyetértés az átvilágítandók körében, vagy legalábbis annak jelentős részében - ez benne van a törvényben , valamint hozzákerült 2000ben a sajtó, az egyhá zak és az ügyvédek, immáron önkéntes alapon. Egyetértés mutatkozott az információs önrendelkezési jog biztosításában is; ennek érdekében került létrehozásra a Történeti Hivatal, ami ezt a célt szolgálja és végzi a mai napig is. Ezt ajánlom mindenkinek a fi gyelmébe. Ide kapcsolódó törvény volt még az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény, amely az iratminősítések felülvizsgálatáról rendelkezett. Aminek nem vizsgálták felül a minősítését, annak elveszett; majd a törvény erejénél fogva hároméven ként ezeket az iratokat felül kell vizsgálni. Ez a törvény tartalmazta még, hogy ezeket az iratokat át kell adni a Történeti Hivatalnak, nemcsak a III/III. csoportfőnökség iratait, hanem mindazokat, amelyek nem kellenek a jelenlegi nemzetbiztonsági szolgál atok demokratikus működéséhez. Két lépcsőben történt meg az iratok átadása. Az első lépésre még a Hornkormány idején került sor; a második, nagy mennyiségű iratátadásra 2000. február 28án, amikor abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ezt magam teh ettem meg a Történeti Hivatalban. Ezen túlmenően két, megítélésem szerint nem nagy horderejű módosítás történt. Az egyik egy képviselői indítványra, 2000ben: Csúcs László kezdeményezésére kiegészült az átvilágítandók köre a médiával, egyházakkal, önkéntes alapon, pártokkal, szakszervezetekkel. Majd 2001ben történt még egy módosítás: ezt országgyűlési határozatra, az Országgyűlés felkérésére végezte el a kormány, amikor a Történeti Hivatalból gyakorlatilag szaklevéltár lett. Ez a kérdés azért lényeges, mer t annak a hosszan tartó és nagy vihart kavaró polémiának a végére tett pontot, amelyik azt kifogásolta, hogy a szolgálatok maguk csemegéznek abban, milyen iratot adnak át és milyen iratot nem. A levéltári törvény általános szabályai szerint minden szolgála tnál keletkezett irat, amikor annak az ideje van, a Történeti Hivatalba kerül.