Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 13 (33. szám) - "Az Európai Unióhoz történő csatlakozás" című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1980 hiszen egyetlen közös cél kell hogy lebegjen előttünk, hogy Magyarország eredményesen és sikeresen csatlakozzon. Ma már biztosítottnak látszik az, hogy Magyarország csatlakozni fog az Európai Unióhoz. De arra még ni ncs garanciánk, hogy élni tudunk valamennyi előnnyel és eséllyel, amit az Unió biztosít számunkra. Ez csak akkor lesz így, ha a társadalom, az ország felkészült. Mindannyiunknak van feladata ebben, én kérem minden képviselőtársunkat, hogy vegyen részt ebbe n a közös munkában, közös vállalkozásban. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának nevében Kelemen András képviselő úr kíván felszólaln i. Képviselő úr, öné a szó. DR. KELEMEN ANDRÁS , az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagy divat nálunk saját teljesítményeink lebecsülése, a sehová sem vezető önsajnálat. Egy sommás megállapítást idézve azt mondhatjuk, hogy a kö zéposztálybeliek a politikát még mindig a panaszkodásra használják; nos, azt hiszem, nem csak a középosztálybeliek. A napi gondok között őrlődve és a történelem nyomasztó kényszerei közepette legtöbbször észre sem vesszük haladásunkat. Pedig az sem volna c soda, ha eredményeink láttán a túlzott elbizakodottságtól kellene óvnom hallgatóimat itt most, erről a helyről. Hiszen az a pálya, amit ez az ország bejárt a trianoni összeomlástól az Európai Unió kapujáig, az joggal nevezhető páratlan teljesítménynek. Ez a megtett út bátoríthat minket arra, hogy az előttünk álló nehézségekkel is meg fogunk tudni birkózni. Magyarország 12 évvel ezelőtt szabadon választott első kormánya, Antall József vezetésével az európai utat választotta. Az MDF, amely akkor a kormány vez ető ereje volt, azóta is mindent megtett, és megtesz a jövőben is annak érdekében, hogy az európai úton maradjunk. Ez a visszatérés egy olyan 40 éves elmaradás után történt, ami nehézzé tette a feladatot. Sok akadályt kellett legyűrni, sok áldozatot vállal ni, és közben pedig számtalan igazságtalanságot elviselni. És most a csatlakozás előtt állunk, és abban reménykedünk, hogy a cél nem mozdul tovább 2004nél. Az előttem felszólaló képviselőtársam említette már azt az élményünket, ami közös volt Európának eb ben a felében, hogy hosszú ideig úgy tűnt, mintha a csatlakozás dátuma olyan volna, mint a látóhatár, a horizont, hogy minél jobban igyekszünk felé, annál jobban távolodik. 2001. február 26án azonban az EUtagállamainak külügyminiszterei aláírták a nizzai szerződést, amelyet másodjára még az ír népszavazás is megerősített, és 2001. december 11én a laekeni döntéssel felállt a konvent, amelynek záróokmánya a megújuló Unió szerkezetét és működését megszabó döntéshez vezet. Az, hogy belevonták a tagjelölt ors zágokat a konvent munkájába, önmagában előrevetíti felvételüket. Ennek ellenére őszintén meg kell mondani, hogy nehéz tárgyalások állnak előttünk. Mégis, az október 24ei ChiracSchrödertalálkozó, majd a 15ök brüsszeli csúcsa újabb egyértelmű jelzést ado tt arra, hogy lezárult a nyugati tétovázás elnyúló időszaka, és az Unió elhatározta magát a bővítésre. Bár talán immár elfelejthetjük azt a nekünk lehetetlennek tűnő gondolatot, hogy a csatlakozó államok bármelyike nettó befizetéssel támogassa a közösséget , akkor is világos viszont számunkra, hogy térségünknek kevesebb pénzjuttatásból kell megoldani a felzárkózást, mint amennyi például Spanyolországnak jutott a nyolcvanas években. Ugyanakkor számolnunk kell a közvetlen beruházások csökkenésével is az ország ban, különösen, ha a versenyfejezet lezárása esetleg megszünteti azt a lehetőségünket, hogy adómentességgel csalogassuk be a tőkét. Mert az okos Magyarországnak elnevezett beruházásösztönző program elmaradt népszerűsítése és fanyalgó fogadtatása csak hangs úlyosabbá teszi a Széchenyiterv kifulladását. Vajon tényleg kifulladt, vagy pedig kifullasztották? Forráshiányra hivatkoznak mostanság, de az előirányzott 308 milliárd forintból csak 197 milliárdról döntöttek. Arról is értesülhettünk, hogy a célelőirányza tnak csak 70 százalékát pályáztatják meg. S ha ezt elfogadjuk,
