Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 6 (31. szám) - A Magyar Rádió Közalapítvány beszámolója az Országgyűlésnek 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakról; a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakáról szóló beszámolóról szóló országgyűlési ha... - BALOGH LÁSZLÓ (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
1724 BALOGH LÁSZLÓ (MDF) : Köszönöm szépen. Én még vissza szeretnék utal ni Szabó képviselő úr sokkal korábbi hozzászólására, amikor azt mondta, hogy a kormányoldal részéről nem voltak kompromisszumos ajánlatok a médiakuratóriumok ügyében. Képviselő úr, együtt voltunk a kulturális bizottságban, a Magyar Demokrata Fórum nevében én hivatalosan négyszer tettem kompromisszumos ajánlatot és tárgyalási javaslatot az ellenzék számára, mind a négyben elmozdulási szándékot jeleztem az akkori állapotokhoz képest. Mind a négy javaslatban konkrétan le volt írva, konkrétan elmondtam, hogy ho gyan képzelem, hogy a kuratóriumok egészüljenek ki. Azt is elmondtam az elmúlt négy évben többször ebben a Házban is, hogy nem tartja jónak a Magyar Demokrata Fórum, és én sem tartottam jónak az úgynevezett csonka kuratóriumok ügyét. Fogalmazzunk precízen, képviselő úr, tehát nem lehet azt mondani, hogy nem voltak ilyen javaslatok, és nem lehet azt mondani, hogy nem vettük komolyan ezt a kérdést. Azt is elmondtam, annak idején is, és már az új parlamentben is, hogy ennek a kialakult helyzetnek a felelősei m i vagyunk, itt élő képviselők, itt ülő képviselők, ellenzéki és kormánypárti oldalon, akkori ellenzéki és akkori kormánypárti oldalon, ez, kérem, a mi közös felelősségünk, és én arra kérem a jelenlegi kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezért a felelőssé get ne a kuratóriumok elnökségein kérjük számon. Ők erről nem tehetnek, hogy olyan testületben kellett hogy dolgozzanak; ezért a felelősség a miénk, ha úgy tetszik, Szabó képviselő úré és Balogh képviselő úré közösen. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraib an.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Hegyi Gyulának, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, amit Balogh László képviselő úr itt most mondott, ak ármennyire csonka kuratórium volt, az a négy, akkori kormánypártok által jelölt kurátor azt vállalta, hogy a közszolgálatiságon őrködik; az ön fogalmazásából az derül ki, hogy ön is feltételezte, hogy nem a közszolgálatiságon őrködtek, hanem a Fidesz és az MDF érdekeit szolgálták, ezt véltem kihallani a szavaiból. De nem ezért kértem szólásra lehetőséget. Őszintén szólva, nem is nagyon értem, tisztelt jobboldali képviselőtársaim, azt a vehemenciát, amivel önök például a Vasárnapi újságot vagy a Rádió jelenl egi vezetését védelmezik. Valamilyen módon skizofréniának tartom, hogy önök megsértődnek, elszomorodnak azon, ha vezető amerikai lapok szélsőjobboldalisággal vádolják önöket; azt hiszem, itt nem arról van szó, hogy önök szélsőjobboldali pártok lennének, ha nem inkább arról, hogy az ilyen vonzalmakkal szemben nem eléggé határozottan lépnek fel. Vagy ami engem személy szerint nem bosszantott, de eléggé meglepőnek tartom azt, hogy amikor Orbán Viktor akkori miniszterelnököt nem fogadta az Egyesült Államok elnök e, önök ezen szomorkodtak, búsongtak, és nem vették figyelembe, hogy egy ilyen döntésnek nyilván ezer oka van; de az például, hogy a Rádió önök által kinevezett elnöke egy pártfórumon, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz pártfórumán gyalázta az amerikai k öztársaság elnökét, gondolom, nem segítette a magyaramerikai viszonyt. (Szalai Annamária: Miről beszél?) Ezek után önök azok, akik csodálkoznak azon, hogy... - nagykövetét, bocsánat, nagykövetét, igen. Ezek után önök azok, akik csodálkoznak azon, hogy mi ért keverednek állandóan ilyen hírbe. Valószínűleg nem kellene ennyire szeretni a Vasárnapi újságot, nem kellene minden nyilvános vitán kiállni mellette, nem kellene a volt miniszterelnöknek azt nyilatkozni, hogy ez a kedvenc műsora. Ha ez nem történt voln a, akkor szerintem nagyon sok negatív kritika sem fogalmazódott volna meg önökről. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) :