Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 11 (18. szám) - Lord Irvine of Lairg brit lordkancellár és kíséretének köszöntése - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
166 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendhagyó módon kezdem a hozzászólásomat: nem erre számítottam. Tökéletesen egyet tudok érteni Béki Gabriella képviselő asszonnyal ab ban a kérdéskörben, amit harmadikként említett, nevezetesen a gyes összegének a megemelésével. Mindannyian tudjuk, a Magyar Szocialista Párt kormányprogramjában és választási ígéretei között is szerepel a gyes 10 ezer forinttal történő haladéktalan megemel ése. Sajnos erre nem került sor. Most visszatérek a rendes mederbe. A mai napon egy viszonylag rövid, de annál fajsúlyosabb törvény tárgyalását kezdte meg a magyar parlament. Rövid, hiszen mindössze tíz szakaszból áll, de ugyanakkor nagyon fontos és fajsúl yos kérdés, hiszen családok százezreit, gyermekek millióit érinti. A Magyar Demokrata Fórum politikájának legfontosabb pillére a népesedéspolitika, a magyar népességfogyás ütemének csökkentése, megállítása. Ezt a népesedéspolitikát a családpolitika és az e gészségpolitika kell hogy támogassa. Mondhatnánk azt is, ezzel a törvényjavaslattal nem kell különösebben foglalkozni, miután az úgynevezett salátatörvénnyel már úgyis megtörtént a módosítás, a parlament csak rábólint a már korábban elfogadott 20 százaléko s családipótlékemelésre és a választási ígéretként elhangzott ingyenes tankönyvjuttatást helyettesítő plusz egyhavi, augusztusi családipótlékkifizetésre. A salátatörvény úgynevezett jóléti intézkedéseket eredményező módosító indítványait pedig minden par lamenti képviselő megszavazta. Valóban egyszerűnek tűnik ez a kérdés, hiszen a Magyar Demokrata Fórum választási programja is rendkívül fontosnak tartotta a családi pótlék valorizálását és reálértékének emelését, természetesen a polgári kormány családtámog atási rendszerének fenntartása mellett. Persze az általános indoklás első mondata máris vitára ad okot, hiszen nem tudni, milyen kutatásokra hivatkozva, az anyag készítője nemes egyszerűséggel megállapítja, hogy az elmúlt években növekedett a gyermekszegén ység, és a családok többsége számára a gyermekvállalás komoly kockázati tényezőt jelentett. Azt persze nem állítom, hogy a családok számára 19982002 között elérkezett a Kánaán és égi manna hullott, de a tényszerűség kedvéért feltétlenül el kell mondani, h ogy az elmúlt négy évben sokkal kisebb volt a szegénységi kockázat, mint 1994 és 1998 között - akkor ugyanis nem arról folyt a vita, hogy legyene egyhavi plusz családipótlékjuttatás, pusztán abból a tényből adódóan, hogy nem járt minden magyar gyermek és minden magyar család számára alanyi jogon a családi pótlék. A Magyar Demokrata Fórum az elmúlt négy év kormányzásában az egyik legfontosabb eredménynek azt tartotta, hogy támogatást kapott családpolitikája folytatásához, az 199094 közötti családtámogatás i rendszer visszaállításához, a Bokroscsomag által eltörölt családtámogatási formák visszaállításához. Persze azt is tudom, hogy önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nem igazán szeretik, ha a múlttal, és különösen nem, ha a Bokroscsomaggal fogla lkozunk. Azonban ha tényszerűek akarunk maradni, azt is el kell mondani, hogy a polgári kormány hogyan is kezdte munkáját a Hornkormány tevékenységét követően, annál is inkább, mert tegnap maga az oktatási miniszter mondta: nem azzal kell foglalkozni, hog y az ingyenes tankönyvjuttatással kapcsolatos ígéreteket beváltottáke, hanem azzal, hogy az elmúlt négy év során mi történt. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelen tény, hogy mind a 20 százalékos családipótlékemelés, mind a plusz egyhavi családi pótlék j avítja a gyermekes családok helyzetét, és a törvényjavaslat további intézkedései is segítenek a gyermekvállalás erősítésében. Örvendetes tehát számunkra, hogy a tisztelt kormány ennek a ciklusnak az elején nem a családtámogatások lefaragásával foglalkozik, hanem lépéseket tesz a családok, a gyermekek helyzetének javítására. Erre megvan a lehetősége, hiszen a polgári kormánytól jól működő gazdaságot örökölt, a polgári kormány megteremtette a jóléti intézkedések fedezetét. Örvendetesnek tartjuk ezt a tervezet t intézkedést, annak ellenére, hogy már másodszor tárgyal róla a tisztelt Ház, hiszen a költségvetési törvény tárgyalása során már elfogadásra kerültek az itt szereplő passzusok. Ez a 20 százalékos családipótlékemelés éves szinten elismerésre méltó, de ha figyelembe vesszük a jóléti csomag kiadásainak szerkezetét, ez igencsak hátra van sorolva, pedig ezen a