Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 11 (18. szám) - Lord Irvine of Lairg brit lordkancellár és kíséretének köszöntése - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
167 területen - mint már korábban mondottam - sok a teendő, hiszen ismeretes számunkra az a szomorú tény, hogy a 2001. és 2002. évi első féléves adatokat ö sszehasonlítva ismét 1027tel kevesebb gyermek született, és a népességfogyás üteme is emelkedett. (10.40) Tehát ne tévesszük meg magunkat és a társadalmat azzal, hogy elmagyarázzuk: a gyermekenként 8001300 forintig terjedő emelés egyszer s mindenkorra me goldja a magyar családok gondjait, és a gyermekvállalás 2002. szeptember 1jétől kockázatmentessé válik. A Magyar Demokrata Fórum politikájának központi kérdése a család, a magyar népesség alakulása. Hiszem és tudom, hogy a népességfogyás megállítása csaki s egy komplex intézkedéssorozat eredményeként következhet be, ez viszont csak a felelős magyar parlament képviselőinek pártállástól független, a gyermekes családok iránt elkötelezett politizálása mellett következhet be. Tisztelt Országgyűlés! Nem elegendő a családok támogatásáról szóló törvényt módosítani és a családi pótlék emeléséről tárgyalni, a gyermekvállalás ösztönzése sokkal összetettebb feladat, ami a szociális törvény, a gyermekek védelméről szóló törvény vagy például a gyed intézményét érintő, a k ötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény összehangolt szabályozását tenné szükségessé; és a megemelt támogatási összegek mindenkori éves költségvetésben történő biztosítását is fontosnak tartjuk. Visszatérve a jelenlegi törvénymódosításhoz, sz omorúan tapasztaltam, hogy a nem öncélúan bevezetett iskoláztatási támogatást megszüntetni javasolják, mert úgymond, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem igazolódott be, hogy ez az intézkedés érdemben befolyásolta a tankötelezettség teljesítését. Nekem mint gyakorló polgármesternek, merőben más a véleményem. Mind a családi pótlék, mind az iskoláztatási támogatás alanyi jogon és azonos feltételek mellett illette meg a családokat. Sajnálatos módon azonban még mindig nem elhanyagolható azon gyermekek száma, akik önhibájukból, nemegyszer a család nemtörődömségéből adódóan, önként nem tesznek eleget a tankötelezettség szabályainak. Azáltal, hogy az iskoláztatási támogatás megszűnik, egybeolvad a családi pótlék intézményével, és a közoktatási intézmény r észéről semmiféle igazolás nem szükségeltetik a tankötelezettség kezdetéről, fennállásáról, ez azt a veszélyt rejti magában, hogy növekszik azon gyermekek száma, akik az iskolapadok helyett más, könnyedebb foglalatosságot találnak a maguk számára. Ezen fel tétlenül érdemes elgondolkodni. Ugyancsak bírálat tárgyát képezi az a tény, amelyet Béki Gabriella képviselő asszony is elmondott előttem, hogy az MSZP választási ígéretei között megjelenő 10 ezer forintos gyermekgondozásisegélyemelés sem található meg a jelenlegi törvénymódosításban. Ha a törvényjavaslat általános indoklásában a gyermekvállalásról mint komoly kockázati tényezőről, komoly szegénységi kockázatról beszélnek, akkor illő lett volna ezt a választási ígéretet beváltani, és a gyes összegét minimu m tízezer forinttal megemelni. Természetesen a Magyar Demokrata Fórum azzal is megelégedne, ha nem a gyes összegét emelnénk, hanem a gyermekgondozási díjat terjesztenénk ki a gyermek hároméves koráig. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum tám ogatja a kormánynak a családok helyzetét javító intézkedéseit, és azokat a ciklus során mindig ösztönözni kívánja, még ha azok mértékét ma szerénynek is tartja. A törvényjavaslatot a megfelelő módosítások átvezetése után a tisztelt Háznak elfogadásra javas oljuk. Végezetül: a Magyar Demokrata Fórum nevében megfontolásra ajánlom az anyasági támogatás emelésére vonatkozó, valamint az ikerszüléssel kapcsolatos intézkedések 2003. január 1jei határideje helyett a 2002. szeptember 1jével történő bevezetését. Kös zönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :