Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 23 (26. szám) - A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: - ELNÖK (Mandur László): - DONÁTH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1203 Mindannyiunk sikere az, valamennyiünké, hogy köztársaságunk e z alatt a 12 év alatt visszaszerezte Magyarország méltó helyét Európában, és csatlakozni fog az Európai Unióhoz. Ez a közös siker egyedülálló lehetőség ahhoz, hogy egy lélekben is megbékélt társadalom váljon az Európai Unió tagjává. A forradalom e szellemé ben újra és újra fel kell fedeznünk egymásban a diktatúrákkal szemben álló demokratákat, akik lehetnek ellenfelei egymásnak, de sosem lehetnek egymás ellenségei. Aki mindezt nem érti, az kimarad egy békés, modern Magyarország megteremtéséből. Tisztelt Képv iselőtársaim! Tisztelt Honfitársaim! Tervezzünk és cselekedjünk együtt! - 1956 nekem ezt üzeni. Nemzeti ünnepünkhöz és nemzeti ünnepünkből pedig ehhez merítsünk erőt! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó, nagy taps.) A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok ünnepi felszólalásaira kerül sor. Felkérem Donáth Lászlót, a Magyar Szocialista Párt ké pviselőcsoportja részéről, tartsa meg ünnepi beszédét. DONÁTH LÁSZLÓ , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vagyok 1956 magyar forradalmával, mint az édenen kívül születettek , kiknek az emlékezés lett sorsává. Máig irigylem apámat és barátait, akik megélték és megszenvedték a szabadság, az egymásra találás és az újat teremtés gyönyörűséges napjait. Soha nem lettek veteránná, sebeikkel kérkedő kitartottjává a nemzetnek, de halá lukig hűek maradtak meggyőződésükhöz, álmaikhoz és kivégzett bajtársaikhoz. 1956 számomra mindenekelőtt őket jelenti, akiknek némasága megítél minden hangoskodást és hivatalosságot. Immár történelemmé lett létük talmivá tesz bárminő alkudozást azokkal, aki ket a kádárizmus évtizedei gyűlöletre szoktattak. Ezt ki kell mondani akkor is, ha különbség van aközött, hogy valaki végképp tönkretett élete miatt megkeseredve válik káini indulatúvá, vagy hogy személyes ambíciói sarkallják önmaga és környezete dehumaniz álására. De nevük bennem csak azoknak van, akik igazul éltek, és engem is megajándékoztak magukkal: Haraszti Sándornak, Rajk Júliának, Kardos Lászlónak, Bali Sándornak, Gáli Józsefnek, Újhelyi Szilárdnak, Vásárhelyi Miklósnak, Józsa Péternek, Széll Jenőnek , Tánczos Gábornak, Mérei Ferencnek, Déry Tibornak, Radó Györgynek, Szekeres Györgynek és Bibó Istvánnak. Itt és most nem tehetek mást, megköszönöm nekik, hogy bátrak voltak élni és harcolni ezért a nemzetért, egyszerre adva példát emberségből és magyarság ból mindazoknak, akik nem elitben és nem pártban gondolkodnak, hanem abban az eleve adott egységben, amelyet a közös múlt és a közös nyelv kikerülhetetlen szükségszerűséggé tesz, akik azokért gondolkodnak, akik e földön akarnak értelmesen és boldogan élni. 1985 nyarán - vélhetően a sikeres monori találkozó után - apám, Donáth Ferenc így kezdte töredékben maradt utolsó írását: 1956 októberében Magyarországon forradalom tört ki. Néhány ezer budapesti egyetemista békés felvonulása órák alatt százezrek tömegtün tetésévé duzzadt; fegyveres felkelésbe, az egész országot magával sodró forradalomba torkollott. A magyar nép felkelése, amely az abban részt vevőket is teljesen váratlanul érte, felrázta Európa népeit és kormányait, ujjongva vagy szorongva tekintettek Mag yarországra, mint valami elemi erejű páratlan természeti jelenség színhelyére. Lehetséges, hogy a szovjet hadsereg jelenlétében, sőt, aktív fellépése ellenére egy kis keleteurópai nép talpra szökken, szembefordul állig felfegyverzett elnyomóival, és ha cs ak napokra is, kezébe veszi sorsának intézését? (11.00)
