Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 23 (26. szám) - A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: - ELNÖK (Mandur László): - DONÁTH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1204 Az ország lakossága, annak túlnyomó többsége pedig az áhított szabadság és az önálló nemzeti lét visszanyerésétől megmámorosodva küzd, tettekkel és határozatokban körvonalazza új, szabad életét, félel mét felejtve, fennhangon közli vágyait és érzéseit, élvezi a változást, mint a gúzsból szabaduló a kiegyenesedés örömét. És azután is, hogy a katonai túlerő vérbe fojtja a fegyveres felkelést, és a forradalom elveszíti a politikában tapasztalt képviselőit, a nép tovább harcol. A fegyverek elhallgatnak, de megszólalnak az értelmiség és a munkásság választott képviselői, és bejelentik, hogy folytatják a forradalmat, a kivívott jogok megtartásáért tovább küzdenek. Még hetekig az elszántság és az egység olyan p éldáit adják céljaik elérésére, reménytelen helyzetben is, amivel a magyar ügy iránt mindenfelé csodálatot és rokonszenvet váltanak ki. A magyar dolgozók pedig lehetetlennek tartották, hogy a világ sorsát intézők ne vegyék számba, hogy az egész ország menn yire egyet akar. Honnan, milyen forrásból eredt? Mi váltotta ki ezt a népünk történelmében példa nélküli egyetértést, a rendszer megváltoztatásának elemi erővel kitörő igényét? Akik megélték a negyvenes és ötvenes éveket, tudják a választ. A korszak kutató i források és tanulmányok sorát tették közkinccsé, hogy a később születettek is megismerjék ezt a korszakot. És mégis, titokzatos ez a történet, van benne valami irracionális, ami túl van a tényeken, ami nem leírható valóság, sőt, szinte érinthetetlen, egy szerre szent és véres, távolba vesző és szívbe pecsételten személyes. Én is csak - keresgélve a szavakat - körülírni próbálom, biblikus hasonlattal: azzá lett az 1956os forradalom a mi népünk számára, mint a tízparancsolat Izraelnek, történelmi kinyilatko ztatássá; nem lehet kikerülni, nem lehet mögé menni, csak vállalni lehet vagy megtagadni. Akik vállalják, magukra veszik a sorsközösséget mindazokkal, akik számára a zsarnokság semmilyen formája nem volt elviselhető, akik nem tűrték az ember ember általi k izsákmányolását sem gazdasági, sem morális, sem szellemi értelemben, akik nem szenvedhették, hogy bárki hitbizománynak tekintse az országot, és - Bibó kíméletlenül pontos szavával - úrhatnám szolgaként önmagán és vazallusain kívül mindenkitől megtagadja a törvényességet, az igazságosságot és a méltányosságot. 1956 forradalmárai, elsősorban a munkások, a fiatal munkások és a diákok nem valami közös ideológia vagy politika érdekében fogtak fegyvert, hanem a magyar nép szabadságáért, hogy ne váljék hazánk senk i gyarmatává. Életük és haláluk a magyar politikai etika legfőbb normája akkor is, ha a kádári ellenforradalom évtizedei alatt a társadalom minden intézményében megtagadhatták és meggyalázhatták az általános iskoláktól az egyetemekig, a szakszervezetektől az egyházakig, a sajtótól a tudományos intézetekig. Azok az évek sokakat törvényen kívülivé és normaszegővé szocializáltak. De azt nem érték el, hogy a jelenkori magyar hazafiság egyetlen mércéje ne 1956 hőseinek és mártírjainak tette legyen. De mivégre e norma, ha a kivégzetteknek megadtuk a végtisztességet, ha a túlélőket rehabilitálták, a meghurcoltak jóvátételt kaptak, és az országot elhagyta az utolsó megszálló katona is, ha Magyarország immár tizenkét éve újra köztársaság, melyben a népképviseleten és a szabadságjogok teljességén alapuló parlamentáris demokrácia van, ahogy azt Bibó István emlékezetes tervezetének 5. pontjában megfogalmazta? Mivégre a norma, ha a magyar társadalom és gazdaság fejlődése mára a politikusok és a közbeszéd formálóinak többs ége számára történelmi anakronizmussá minősítette Nagy Imre és Bibó István számos politikai és morális követelményét? Mivégre? A pozitivista és materialista történelemszemlélet szerint 1956 végérvényesen múlttá lett, örökségén kiki ízlése és aktuális érde ke szerint úgy osztozik, ahogy akar: kisajátít és kirekeszt, gőgösen megvet vagy szorongva félreáll; mintha a sátán incselkedne velünk, évtizedekkel későbbi megnyilvánulások által igazolva a Fehér könyv aljas és hazug állításait. Ki mert volna közülünk kor ábban arra gondolni, hogy éppen tíz évvel ezelőtt, e napon, itt, a Kossuth téren Göncz Árpádot, a köztársaság elnökét, Bibó István vádlottársát ki fogják fütyülni? Az 1960as váci börtönsztrájk megtorlóival azonosították magukat azok, akik ezt kitalálták, vagy akik kárörvendőn mentegetni próbálták az általuk mindig lenézett könnyen megtéveszthetőket.