Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 19 (10. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
221 Néhány konkrét kérdés: a 20 százalékos családipótlékemelést meg fogjuk szavazni, és ennek örülünk természetesen, de ez átlagosan ezer forintot jelent. Ha már a legszegényebbekről beszélünk, akkor ehelyett, amit terveztünk, és aminek a kormány előtt volt nemcsak a tervezete, hanem a határozata is, a kiegészítő családi pótlékot, a családi pótlék egy másik elemét, amit kifejezetten az után a közel 800 ezer gyermek után kapnak, akik valóban szegény családokban élnek, miért nem ezt emelik a duplájára? - amit mi terveztünk, és ezzel valóban a szegényebbek kaptak volna több támogatást. Megint csak azt bizonyítja ez, hogy sz óban igen, tettekben nem. A második megjegyzésem a nyugdíjemeléssel, illetve az egyszeri juttatással kapcsolatos. Az elmúlt négy évben minden juttatást beépítettünk a nyugdíjba. Ez alapvető szempont volt nálunk. És ha már elhangzott, újból és újból itt, ez en a pulpituson tettem szóvá többször: szó sincs 52 milliárd forintról. Számbeli tévedés, újból elmondom. Arról pedig pláne nincs szó, hogy elvettük volna a nyugdíjasoktól. 76 milliárddal többet adtunk a törvényi kötelezettségnél. Újból elmondom, újból nem értik meg önök, újból kampányszövegekre fogják használni az 52 milliárdot. De ha már 52 milliárd, hadd említsek két pikáns részletet '98ból. Az egyik az önök kormányfőjétől származik. Medgyessy miniszterelnök úr a Beszélőnek adott nyilatkozatában közölte , hogy nem tartja helyesnek a Hornkormány által ígért nyugdíjemelés kifizetését. Nézzenek utána, uraim! A másik idézet a jelenlegi pénzügyminisztertől van, aki '98 augusztusában - akkor még nem miniszterként, természetesen - azt hangoztatta, hogy ez szakm ai szempontból helytelen intézkedés lenne. Mind a ketten, az önök mai kormányfője és mai pénzügyminisztere, alátámasztották az Orbánkormány intézkedését. Tessék utánanézni ennek, és tessék velük megbeszélni a problémáikat! A harmadik megjegyzésem a tizenh armadik havi kiegészítő családi pótlék elhagyására vonatkozik. A képviselő úr az előbb egy téves megnyilatkozást tett. Azt mondta, hogy egyszer fizettük. Nem egyszer fizettük; kétszer fizettük, méghozzá az utolsó két évben, amit természetesen folytatni sze rettünk volna. Ez 4200 forint minden évben a rászoruló családoknak. Ennél nem sokkal több a tizenharmadik havi családi pótlék. Nem sokkal több, hiszen egy gyerek után 3800 forintot jelent, és nem 4200at, még kevesebb is. Átlagosan körülbelül annyi, egyké tszáz forinttal több. Tehát a mellveregetés ebben az esetben indokolatlan, hiszen önök elvették a családoktól a már megszokott tizenharmadik havi kiegészítő családi pótlékot, és egy tizenharmadik havi családi pótlékot adnak helyette. Ezért a néhány száz fo rintért kár ekkora öndicséretet említeni. Még egy kérdés lenne, a minimálbér adómentessége. Bizonyára meglepő lesz a képviselő hölgyeknek és uraknak, de ha belegondolnak, ez igaz: a minimálbér a gyermeket nevelő családok esetében eddig is adómentes volt. Ö nök semmi mást nem tettek, csak a gyermekteleneknek adtak egy kedvezményt. A minimálbér eddig a két gyereket nevelő családoknál teljesen adómentes volt. Ha, mondjuk, három gyermeket nevel a szülő, és ketten dolgoznak minimálbérért, akkor is adómentes volt. Tehát még egyszer hangsúlyozom, önök most a gyermeket nem nevelőknek adtak egyfajta kedvezményt. Egy befejező gondolatot engedjenek meg: ha igaz az, hogy az infláció a szegények adója, akkor egy átgondolatlan pénzosztás, ami inflációgerjesztő, a szegények terheit fogja növelni, és ebben az esetben nemcsak a kormányfő, hanem maga a kormány is szegénységpárti. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces időkeretben megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen Tisztelt Harrach Képviselő Úr! - volt családügyi és szociális miniszter ú r. A Magyar Szocialista Párt nem mellveregetésből emeli a családok