Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 16 (16. szám) - Magyar Köztársasági kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
1074 Számomra például az a nyilvánvaló, hogy a hat sok. Hacsak azt nem tetszik mondani, hogy azért kell ide még négy, mert három az kevés lenne, öt meg sok, akkor végképp nem értem, hogy mi az, amitől pont a kettő nyilvánvalóan kevés, de a hat az már nyilvánvalóan elegendő, a k ilenc meg nyilvánvalóan sok volna. Soltész Miklós képviselőtársamnak elmondanám, hogy úgy tűnik, érdemes kikérni ezeket a jegyzőkönyveket. Én nem minősítettem senkit jobboldalinak, én azt mondtam, hogy ezek a szervezetek az elmúlt időszakban markánsan jobb oldali megnyilvánulásaikkal vétették észre magukat. Nem minősítettem sem az '56os forradalmárokat, sem az '56os forradalmárok mai szervezeteit sem ilyen, sem olyan módon politikailag. Azt pedig, tisztelt képviselőtársaim, hogy Kosztolányi Dénes képviselő úr, aki azt hiszi, hogy a társadalmi béke és a társadalmi párbeszéd valamiféle kommunista ármány, ő akarjon minket kioktatni 1956 szellemiségéről, ezt tessék megengedni, hogy kikérjem magamnak! Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétp erces felszólalásra megadom a szót Nógrádi Zoltán képviselő úrnak, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó. NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Semmiféleképpen sem szerettem volna ehhez a vitához hozzász ólni, én azért ültem be az általános és részletes vitára, hogy tanuljam '56ot, tanuljak ezekből a felszólalásokból. Egy dolog viszont alapvetően nyilvánvalóvá vált számomra, ami alapvető különbség, e vita kapcsán elvi különbség a polgári oldal és a kormán yjavaslatot beterjesztő kormányzó párt részéről gondolkodásmódban. Kérem, aki meggyőződéses demokrata, az nem fél a társadalmasítástól. Számomra már a kisközösségek is bebizonyították, a kisközösségekben működő szervezetek, civil szervezetek a helyi ügyek révén, hogy nem kell félni a vitától, a véleménykülönbségtől, főleg egy ilyen ügyben, amikor egy társadalmilag elfogadott kitüntetésre vonatkozó törvényt próbál a Ház megalkotni. Még egyszer: én úgy gondolom, hogy a demokrácia velejárója az, hogy vita van, felelős vita van, és a felelős vitán keresztül lehet konszenzust teremteni, de ehhez szükséges a szereplői kör bővítése. Ez elvi kérdés. Halász János javaslata nem minősített, Halász János javaslata nem diszkriminált, egyszerűen elvi kérdésben csak bővíte ni kívánja, hogy társadalmasítható, egyértelműen jobban társadalmasítható legyen a kitüntetettek személye, illetve az efölött zajló vita. Egyértelmű volt Pettkó képviselő úr véleménye a Magyar Demokrata Fórum részéről is. Nem szeretnék én magam sem, de gon dolom, számos olyan jelenlevő van a vitában, aki valamikor eljut kitüntetési szintre, ahol csak egy szűk kör dönt róla, és ezáltal az adott méltányos kitüntetésnek nincs meg a társadalmi legitimizációja. Még egyszer mondom, aki meggyőződéses demokrata, az nem fél attól, hogy több szervezet kerül be egy vitába, amelyek olyan módon folytatják ezt a társadalmi vitát, ami feltehetően csatlakozik a társadalom széles rétegeihez. Így működik ez a kisközösségekben is, de így működik a nemzet szintjén is. Köszönöm s zépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Parancsoljon, öné a szó. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én konkrét leszek, és csak a javaslathoz szólok hozzá, és csak erről beszélek. Valóban azt mondja a