Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 16 (16. szám) - Magyar Köztársasági kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
1075 törvény 1. §a, hogy a társadalmi béke, a társadalmi konszenzus nagyon fontos cél , és ezt díjazzuk. Ez akkor lehet hiteles, ha az előterjesztő, aki ezt a törvényt előterjesztette, ezt a valóságban gyakorolja. Önök egy előterjesztéssel éltek, amiről mondhatunk sok mindent, én csak egy szót mondok, talán politikailag nem túl elegáns, hab ár nem szoktuk használni ilyen összefüggésekben ezt a szót. Viszont lehetőségük van arra, hogy gesztust gyakoroljanak. Csupán három módosító indítvány érkezett be, és úgy tűnik, a háromból a parlamenti többség egyet sem lesz hajlandó támogatni. Ártatlan mi ndegyik módosító javaslat, amelyikről most beszélünk, különösen jó szándékú és jó célú. Az alapítás nyilván kötődik 1956hoz, nyilván kötődik Nagy Imréhez és kötődik 1956hoz, de kötődnek és nagymértékben kötődnek hozzá azok az emberek, akik a TIB tagjai, a Pofosz tagjai, és a másik két említett szervezet tagjai. Tehát önök egyfelől gesztust gyakorolhatnának és példát mutathatnának a társadalmi közmegegyezés létéről és intézményéről, ha ezt az ártatlan javaslatot, az ellenzék javaslatát befogadnák, és talán meg tudnánk teremteni azt a konszenzust, amiről egyébként maga ez az előterjesztés szól. Azt kérem, hogy ezt vegyék figyelembe, és ha ezt figyelembe veszik, akkor talán békésebben tudunk a közeljövőben vagy az elkövetkezendőkben beszélni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Halász János képviselő úrnak, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a jó, ha a kimondott szándék és a valós akarat összhangban van egymással. A kimondott szándék adott, hisz ebben a módosító javaslatban, ahogy Szekeres Imre is idézte, kimondják a szándékukat. Ebben szerepel az is, hog y a nemzet egységének megvalósítása érdekében kifejtett tevékenység elismerését is szolgálja majd ez az érdemrend. A valós akarat azonban nyilván a törvény egészében és a szövegezésében rejlik. Én magam úgy gondoltam, hogy a nemzet egysége akkor testesül m eg igazán, ha bővítjük a kuratóriumot, ezért nyújtottam be a módosító javaslatomat. És - ahogy ezt Révész Máriusz is volt kedves elmondani - erre rávilágítottam, és még egyszer megteszem. Tettem ezt azzal a szándékkal is, hogy megnyissam a lehetőséget arra , hogy keressük közösen a jó megoldást. Nem kizárólagosan gondoltam így, nagyon pontosan érzékelték frakciótársaim a szándékomat. Éppen ezért örültem annak, amikor Szabó Zoltán említett egy másik szervezetet is, tessék beadni kapcsolódó módosító indítványt , még lehet, talán ez mutatná a valóságos szándékot is, a valós akaratot is az önök részéről, hogy folytassunk párbeszédet. Megnyílt a lehetőség, lehet beadni módosító indítványt; ha nem gondolják így teljesnek a kört, vagy túlzottnak tartják, módosítsák m ég ezt, de nem hiszem, hogy a nemzet egységét megtestesíti ez a kuratóriumi összetétel ebben a tekintetben, már ha a civil szervezeteknek lehetőséget adnak rá, akkor nem hiszem, hogy elég ez a kettő. És az felcsillantott egy kis reményt, amit Szekeres Imre Salamon László felszólalása előtt mondott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , vagy ahogy ő ezt mondta, hogy gondolkodnak ezen. És kérem szépen, hogy ne nevezze a javaslatomat Szabó Zoltán álságosnak. A javaslatom nem álságos, ne bántsuk meg feleslegesen egymást. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) :