Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 24 (3. szám) - A Házbizottság ajánlása a Magyar Köztársaság Kormányának programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalási időkeretének felosztásáról - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
80 nagyon örülök ennek a megállapodásnak, hiszen ez jelentős mértékben javítja a környezetvédelem tárgyalási pozícióit a költségvetési tárgyalások során. A korá bbiakban egy mondat erejéig már említettem a tiszai árvizeket. A kormányprogramban kiemelt helyen szerepel, hogy a Tiszavölgy és mellékfolyóinak árvízvédelme érdekében új és működőképes védelmi programot valósítunk meg, ami elsősorban a víz elvezetésére é s lehetséges hasznosítására szolgál, ugyanis nem a gátak magasítását tekintjük egyetlen lehetséges megoldásnak. Jelentősen gyorsítjuk a környezetvédelmi beruházásokat, bővítjük a csatornázást és szennyvíztisztítást; célunk, hogy a kormányzati időszak végér e a lakosság kétharmada csatornahálózatra kötött lakásban éljen. Ugyanakkor mind szélesebb körben kívánjuk alkalmazni a biológiai szennyvíztisztítást, ami olcsóbb és esetenként hatékonyabb, mint a nagy összekötő csatornarendszerek építése. Komoly forrásoka t biztosítunk a hulladékkezelés költségeire. Elkerüljük a lakossági igénybevételi díjak túlzott emelését, ezért a fejlesztések finanszírozásában az államháztartás és az EU forrásait tekintjük alapvetőnek. Komplex intézkedések révén elérjük, hogy az erőműve k és a hulladékégetők légszennyezése sehol ne haladja meg az európai uniós előírásokat. Kedvezményekkel segítjük a hulladékfeldolgozó háttéripar fejlődését. Országos programot indítunk annak érdekében, hogy a lakosság közreműködjön a szelektív hulladékgyűj tésben, támogatjuk a másként nem hasznosítható hulladék megsemmisítését szolgáló önkormányzati fejlesztéseket. Végrehajtjuk a nemzetközi környezetegészségügyi akcióprogramot, amelyben kiemelt szerep jut az allergiát előidéző tényezők visszaszorításának. É s végül megemlítem azt a programot, amiről hiszem és remélem, hogy generációkra lesz hatással, és most élő polgártársaink közül is igen sokan önként, örömmel fognak benne részt venni: ez a "Százmillió fa"program. Az évtized végéig százmillió fát fogunk el ültetni, ebből egymilliót a települések belterületén, tízmilliót pedig a települések körüli zöld gyűrű részén. Ezt a programot természetesen nemcsak önkéntesek bevonásával tervezzük végrehajtani, de azért nagyon számítunk a lakosság támogatására. Engedjék meg, hogy ne egy ismeretlen dakota, hanem egy ismert magyar mondással zárjam. Őseink, nagyszüleink azt mondták: aki hisz a jövőben, az fát ültet - ki diófát, ki akácfát, ki gyümölcsfát. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a terv bizonyítja, hogy a szocialistasz abad demokrata kormány hisz Magyarország jövőjében, legalább százmilliószorosan. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen Kóródi Mária képviselő asszonynak a felszólalását. Következik Gémesi György ú r, a Magyar Demokrata Fórum részéről; őt fogja követni Csehák Judit képviselő asszony, a Magyar Szocialista Pártból. Mielőtt átadnám a szót, megkérem a jegyzőket, hogy Gémesi György úr felszólalását követően adjanak tájékoztatást arról, hogy hogyan is állu nk a felszólalási időkeretek felhasználásával. Gémesi úr, öné a szó. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogram önkormányzati fejezetéhez és sportfejezetéhez szeretnék néhány gondolatot fűzni; tekintettel ar ra, hogy az idő nyilván nem elegendő minden részletre, ezért csak néhány elemet szeretnék kiragadni. Elsőként engedjék meg, hogy megjegyezzem - ismerve a kormánypártok programjait, meghallgatva két bizottságban is a miniszterjelölt hölgyet és urat : a kor mányprogram a kormánypártok programjaival, a miniszteri meghallgatás eredményével bennem valahogy nincs szinkronban. Úgy érzem egy picit, hogy ez a kormányprogram egy kicsit könnyűre, soványkára sikeredett ezekhez képest; mondhatnám pestiesen azt is, hogy "lájtos". (Derültség.)