Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 24 (3. szám) - A Házbizottság ajánlása a Magyar Köztársaság Kormányának programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalási időkeretének felosztásáról - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
81 Az önkormányzati fejezetben számos olyan érték van megemlítve, ami egy önkormányzati politikus számára szívet melengető és nagyon lényeges érték. Engedjék meg, hogy elsőképpen az önkormányzati autonómiát említsem meg: számos helyen k i van emelve az autonómia megkérdőjelezhetetlensége. De azért hadd mondjam el, hogy ez 1990 óta így van, hiszen az akkori önkormányzati törvényben ez garantált volt a települések számára. Rendkívül jónak tartom az érdekegyeztetés, az érdemi érdekegyeztetés hangsúlyozását és kiemelését, annál is inkább, mert egy érdekszövetség elnökeként ehhez valóban csak gratulálhatok, bár azt is engedjék meg, hogy megemlítsem, hogy ez 1990 óta így kell vagy kellene hogy legyen. A regionalitás kérdésében szintén pozitív el emeket látok, és azt gondolom, hogy ennek végleges kialakítása továbblépési lehetőség az önkormányzati rendszer működésének, a különböző szintek átgondolásának kérdése után. Azt is engedjék meg, hogy itt megemlítsem, hogy azért 1990ben felálltak az akkori régiók szerinti közigazgatási hivatalok, tehát ennek elemei már akkor, '90ben megvoltak a gondolkodásban. Itt egyébként az a kérdés a régiók tekintetében - és ezt annak idején a miniszterjelölt asszonynak is elmondtam a bizottsági meghallgatás során , h ogy ez milyen számú, milyen szintű feladat, adott esetben forrásmegosztást jelent majd a jelenleg működő megyerendszerrel. Nyilván ennek részleteire nem tér ki a kormányprogram - ez egyébként nem is baj, mert ez a későbbi idők során tisztázandó. Jónak tar tom a közigazgatás további reformját. Itt sem új elemről van szó, hiszen az elmúlt időszakban ez megkezdődött, az elmúlt négy évben folytatódott, akár az egzisztenciális, akár a szakmai kérdéseket, feltételrendszereket vesszük. Ennek folytatása mindenfélek éppen kívánatos, szükségszerű, ez kiemelve benne van a programban. Nagyon sok mindenről nem szól a program, nyilván nem is szólhat részleteiben, de azért engedjék meg, hogy néhány kérdést e tekintetben is megemlítsek. Nem szól a program arról, hogy kapnake több pénzt az önkormányzatok vagy nem kapnak. Ez az alapkérdés. Alapkérdés az elmúlt tizenkettő esztendő után: lesze több pénz a települési szférában vagy nem lesz? Bizonyos jelzések elhangzanak, elhangzanak ígéretek, elhangzottak konkrét ígéretek pártp rogram szintjén is: 50 milliárd ebben az esztendőben, 50 milliárd a következő esztendőben a szabadon felhasználható keret - nem szól róla a kormányprogram. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a korábbi időkben pont a most kormányra kerülő ellenzéki politiku sok jelezték azt, hogy mennyire kivérzett az önkormányzati rendszer, amivel én részben akkor sem értettem egyet, de nem szól erről a lényeges kérdésről. Holott van egy olyan fejezete a kormányprogramnak, hogy önkormányzatok finanszírozása, és ez a fejezet nem szól arról az önkormányzatok tekintetében, hogy kapnake több pénzt vagy nem kapnak több pénzt, nem szól arról, hogy a helyi adó tekintetében milyen jellegű forrástöbbletre számíthatnak az önkormányzatok, vane valamilyen formában reformkezdeményezés a z adórendszerben. Kétségen kívül benne van a személyi jövedelemadó szabadon felhasználható keretének a módosítása, itt kétszer annyi szabadon felhasználható pénz várományosai a települések, mint korábban, de nem szól a helyiadórendszer adott esetben szüks éges vagy nem szükséges reformjáról, nem szól azokról az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településekről, amelyek ma egyharmados nagyságrendben érintik a települési szférát. És bizony a személyi jövedelemadó szabadon felhasználható részénél is megkérdő jeleződik ennek a hatékonysága, tekintettel arra, hogy bármennyire szabadon felhasználható a személyi jövedelemadó helyben maradó része, ezek ma is feladattal leterheltek. Tehát itt megint nincs pluszforrás. A belső átcsoportosítás, akár a települési szint ek közötti belső átcsoportosítás finanszírozása tekintetében vagy pedig a település által felhasználható belső átcsoportosítások esetében nincs pluszforrás a rendszerben. Számomra egyébként ez a leglényegesebb kérdés, mert amennyiben nincs pluszforrás, akk or lehet ide tenni, oda tenni a különböző normatívákat, lehet a normatívák számát csökkenteni, lehet annak belső tartalmát - idézve a kormányprogramból - korszerűsíteni - bár azt nem