Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 4 (250. szám) - A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról szóló jelentés, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határo... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP):
98 Elhangzott itt, hogy a rendszer sikeres is lehet, fideszes képviselőtársa m ezt mondta; reméljük, hogy az lehet - de a "lehet" után három pont van. Hiszen tudjuk, hogy önmagában egyetlen prevenciós program sem tudja átformálni az egész társadalmat. A fejlett országok hasonló programokat már a nyolcvanas évek elején is megtettek, kormányprogramok készültek, rájőve arra, hogy az első helyen a prevenció áll, amit itt Béki Gabriella képviselőtársam is elmondott, és ez valóban fontos. Én is ezt emeltem ki egy kábítószeresekkel foglalkozó pszichológus tanulmányából, hogy egy deka preve nció ér annyit, mint egy kiló gyógyító munka. Azonban azokban az országokban, mint Svédország, Olaszország is, ahol megszülettek ezek a nemzeti stratégiai programok, amely most végre nálunk is, nem egyforma hatást értek el. Reméljük, hogy a mi programunk n agyobb hatásfokkal fog működni. A megelőzésnek a család mellett az iskolából kell kiindulnia, ez valóban egyértelmű, a nevelésioktatási programok figyelmet kell hogy fordítsanak pedagógiaiegészségügyi téren a tudományos eredményekre annak érdekében, hogy meggyőzzük a fiatalokat, és főleg a serdülőket arról, hogy a droggal való visszaélés a személyiségnek pontosan azokat a jegyeit, tulajdonságait teszi tönkre, rongálja meg, amelyeket éppen a serdülőkorúak értékelnek nagyra: bátorság, őszinteség, akarat és a többi. Szerintünk azok a hiteles programok, amelyekben olyanok a segítők, akik már leszoktak a drogfogyasztásról, azok hitelesen tudják az ifjúság előtt is ezt mind képviselni. Erre majd a végén még egy példát mondanék. A drogmegelőzési programokban a le szokással és a drogfogyasztással kapcsolatos szubjektív élmények számbavétele a legmeggyőzőbb erejű. Egyes szerek, például az LSD annyira különbözőképpen hatnak az egyes egyénekre, hogy nem vagyunk képesek teljesen kontrollálni a szer szedésének a következ ményeit. A mi diákjaink azonban még meg sem születtek, amikor ez a szer már a népszerűség csúcsán volt - mint ahogy ezt kisgazda képviselőtársunktól hallottuk. A mai fiatalság még jobban ki van téve a kábítószerterjesztőknek és azok mesterkedéseinek, a be következő tragédiák megismétlődnek, hacsak a kábítószerellenes programjaink, így ez a nemzeti stratégia célt nem érnek, mielőtt elkezdenének kísérletezni a szerrel fiataljaink. Most konkrétabban a jelentésről szeretnék néhány szót szólni, nem ismételve az okat, amelyeket már elmondtak előttem a hozzászólók. A nemzeti stratégiai program megvalósulásáról az eltelt nyolc hónapot tekintve még felelősséggel nem nyilatkozhatunk, mert az eltelt idő erre nagyon kevés, nincs még mit hitelesen mérni, és az adatokat e gymással tudományosan is összevetni. Valóban jelentős programok indultak be a nemzeti stratégia keretében, annak megvalósulása érdekében. A rendelkezésre álló pénzeszközök egyelőre még kevésnek tűnnek. Reméljük, hogy mindaz, amit elfogadtunk, azon pénzössz egek rendelkezésre fognak állni. Most kezd kialakulni a különböző szintű és rangú szervek, intézmények, egyházak, civil kezdeményezések közötti együttműködés. Ez már látszik a jelentésből. Reméljük, hogy a jól összehangolt és együttes cselekvések megsokszo rozzák a hatásukat, ami ezen program egyik fő célkitűzése is. A következőkben arra kívánom felhívni a figyelmet, amire - a Magyar Igazság és Élet Pártja úgy látja - több odafigyelés kell, és még nem hangzott el, vagy elhangzott, de azokat megismételném. A jelentés is számot vet a program kockázatával és korlátaival. Ezeket kell minél kisebbre vennünk, mind a kockázatot, mind pedig a korlátokat. Kevésnek tartjuk a droghoz való hozzáférési lehetőség csökkentésére tett erőfeszítéseket. Eredményesebbé kell hogy váljék a rendőrség felderítő és nyomozati munkája a terjesztéssel kapcsolatban. (21.50) Juhász Gábor képviselőtársam is említette, hogy hihetetlenül hosszú a bírósági eljárások ideje, és a jelentésben a pénzmosás gyanújával indított ezer eljárást említve - és nem zárult le jogerős ítélet ezen nagy számú eljárás közül , ez képtelenség, ezen változtatni kell.