Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 4 (250. szám) - A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról szóló jelentés, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határo... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
99 A MIÉP nagyon fontosnak tartja a terjesztés és a terjesztő hálózatok elleni fellépés erősítését, és ezért javasoljuk - ugyanúgy, mint MSZPs képviselő társunk , a rendőrség is kapjon eszközfejlesztést, létszámfejlesztést, mint azt már a határőrszervek is megkapták. Jobban kell ellenőrizni, hogy az állam által biztosított pénzösszegek a legjobb programokra finanszírozódjanak. Több jelzés é rkezett, hogy van, amikor csak l'art pour l'art programok, mintegy kampányszerűen történnek egyes programok. Most ugyan csak egy tűcsereprogramközpont van itt Budapesten, de egy évvel ezelőtt jelzést kaptunk, hogy volt olyan tűcsereprogram, hogy fűnekfán ak osztogatták az utcán, még azoknak is, akik nem is kívántak ezzel élni. Tehát ne kampányszerűen történjen, és a kommunikáció, amely talán túl jó is, de vajon a hatása is ilyen lesze, ezt csak később tudjuk meg. Szakemberek állítják, hogy azok a preventí v programok, amelyek elsődlegesen kábítószerre vonatkozó információkat akarnak adni, különösen ezt követően egy erkölcsi prédikációt kap az iskolában a diák, és így próbálják a meggyőzést a leszokáshoz, eleve bukásra vannak ítélve. Sőt, az ilyen típusú meg előző programok inkább felkeltik a fiatalok figyelmét a kábítószerek iránt. Elmondanám azt a példát, ami engem a legjobban zavar, és a bizottsági ülésen is elmondtam. Megkeresett egy fiatalember, aki keménydrogos volt, nem tudott megszabadulni itt, az orsz ágban a drogfüggőségétől, mégpedig azért, mert nem tudott elbújni a világ elől. Állandóan felkeresték a tartozásai miatt, több millióra rúgó tartozásai miatt, és a maffiák, a dealerek állandó egzecíroztatásban tartották az egész családját. Nem volt más meg oldás, mint kihelyezni az Adriaitenger egyik kis szigetére, ahol valóban két év alatt komoly iskolán vett részt, leszokott, kiképezték tulajdonképpen pártfogónak, munkaterápiával átképződött és leszokott. Elkezdett dolgozni itt, Magyarországon, és amikor kezdte leszoktatni a könnyű drogról az első pártfogoltját, elkapták, és öt évvel fenyegetik. Most nem tudom, hogy ez a törvény valóban, vagy csak rá akar ijeszteni a bíróság, mert ha ráijesztés, még akkor talán egy kicsit könnyebben nézünk elébe, de ha a t örvény, akkor azt valóban meg kell változtatni. Mert most ezen fiatalok fejében az jár, hogy nem várja meg a bírósági tárgyalást, hanem elhagyja az országot. Tehát ez egy példa, amit szerettem volna elmondani önöknek, amiről már szó volt az előttem felszól alóknál. A bíróság különböző súllyal tárgyalja az azonos szintű kábítószeres bűncselekményeket az ország különböző területein. Tehát szükséges a vádemelési és ítélkezési gyakorlat monitorozása és ebből a következtetések levonása, a jogalkalmazási szabályoz ás elemzése és a megfelelő változások meghozatala. A már említett jelentés a zenéstáncos szórakozóhelyekkel kapcsolatban, nem említem, hiszen remélhetőleg az meg is történik. Helyeseljük, hogy a vám- és pénzügyőrség nyomozóhatósági jogköre bővült. Ezzel b e is fejezném, nem kívánom ismételni az itt elhangzottakat, viszont nem állom meg, hogy ne említsem meg ismételten a miniszter úrnak - ez már a vesszőparipám minden felszólaláskor , hogy a dopping, teljesítménynövelő szerek szabályozására még egyszer vis sza kell térni, és ez is egy felelőssége az Országgyűlésnek és a minisztériumnak. Összességében a jelentést a Magyar Igazság és Élet Pártja... - a fent említett javaslatokat, remélem, figyelembe veszi majd a minisztérium, és a következő Országgyűlés elfoga dja így, az országgyűlési határozati javaslattal egyetemben. Köszönöm szépen a figyelmüket. Köszönöm a szót, elnök asszony. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjábó l kétperces időkeretben kért szót. Öné a szó, képviselő úr. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) :