Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 4 (250. szám) - Határozathozatal a XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - A Magyar Nemzeti Bank 1998., 1999. és 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámolók elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
54 ha a kormánypárti képviselőtársaim annyira büs zkék a '98ban és '99ben bekövetkezett 4 százalékpontos csökkenésre az infláció tekintetében, akkor gondolom, legalább ennyire méltányolják, hogy 1994hez képest '98ra ugyanígy 4 százalék körül volt az infláció mérséklődése Magyarországon. (Babák Mihály: Közben felszökött a csillagos égbe. - Varga Mihály: Közben tönkrement az ország.) Ezek azok a rideg tények, amelyek az önök figyelmét ebben az előterjesztésben elkerülték. Azért nem hivatkoztam arra, hogy '95ben és '96ban az infláció ennél magasabb volt , mert akkor ez a csökkenés még magasabb lett volna, tehát még kedvezőbb számokat mondhattam volna. De ha a kormányidőszak elején lévő inflációt és a végén lévő inflációt megnézzük, akkor önök ezen a téren semmivel nem lehetnek büszkébbek a saját teljesítm ényükre. Annál is inkább, mert az infláció kezelése és tervezése az Orbánkormány ideje alatt nagyon sajátos képet mutat. (18.00) Nevezetesen egyrészt azt, hogy az infláció három éven keresztül beragadt 10 százalék körül, tehát az első év csökkenést egyált alán nem követték a következő évben további csökkenések. A másik és ennél súlyosabb tény, hogy az Orbánkormány az inflációt manipulációra használja fel. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Rosszhiszeműség!) Oly módon teszi ezt, hogy tudatosan alultervezi az i nflációt, ennek keretében és következményeként spórol az önkormányzatokon, az egészségügyön, a nyugdíjakon, a közszféra bérein is, miközben a másik oldalon többletbevételre tesz szert. Ilyen manipulációs eszközként való felhasználása az inflációnak a koráb bi kormányok idején nem történt, erre egyszerűen nincs példa. Ha megnézzük a negyedik tényezőt, az adók alakulását ebben a három évben, akkor kiderül - ha már a többletbevételekről beszéltem , hogy ez a gazdaságpolitika hozott valami újat első három évébe n: növelte az adókat. Kérdés, hogy ennek az újságnak, ennek az új tendenciának kelle örülnünk. Ha megnézzük az összes adóbevétel arányát a bruttó hazai termékhez képest, magyarán megnézzük, hogy bármely száz forint megtermelt értékből az állam hány forint adót von el, akkor azt kapjuk, hogy 1998ban minden száz forint megtermelt értékből a kormány több mint 38 forint adót vont el a gazdaságból, és ez a szám a következő években nőtt, a vizsgált időszak utolsó évében, 2000ben ez már meghaladta a 39 forintot is. Itt bizony minden 1 százalék súlyos milliárdokat takar, a GDP értéke most 16 ezer milliárd forint körül van, ennek 1 százaléka is 160 milliárd. Tehát itt egyegy százalék is nagyon komoly pénzeket takar. Nem akarom itt most taglalni a jegybank jelenté sei kapcsán, hogy a 160 milliárd forintból egyegy százaléknyi különbségből, mondjuk, az egészségügyben mit lehetne csinálni, de ha lenne közöttünk itt most az ülésteremben egészségpolitikus, ezt biztos... (Béki Gabriella jelzésére:) Bocsánat, van egészség politikus közöttünk, elnézést kérek, képviselő asszony. Akkor ezt nyilván ő nálam sokkal jobban el tudná mondani. Ezek tehát egyértelműen kedvezőtlen tendenciák: lassuló gazdaság, az infláció beragadása, növekvő adóterhek. A vizsgált három év legfontosabb gazdaságpolitikai trendjeit ezek a tendenciák képezik. Az árfolyampolitikáról ejtsünk néhány szót, hiszen ebben is állt be változás, és ennek az árfolyampolitikának a vizsgált időszakban komoly értékei voltak. Mint tudott, a csúszóárfolyamleértékelés ke retében az előre meghirdetett leértékelések és az árfolyam kiszámíthatósága következtében a forint árfolyama a gazdaság szereplői számára tartósan kiszámítható volt, és ez a kiszámíthatóság a gazdaság minden szereplője számára egy olyan előrejelzés volt, a mit azért vettek komolyan, mert ellentétben például az előbb említett inflációs adatokkal, a jegybank és az akkori gazdaságpolitika is tudta ezeket a számokat tartani. Ha egy intézmény, legyen az a jegybank vagy akár a kormány az előrejelzéseit pontosan ké pes tartani, ez önmagában olyan bizalom a gazdaságban, amely érték. Mint tudjuk - bár ez a vizsgált időszakon kívül esik, de ez a vitában szóba került, ezért én is szóba hozom , ez a leértékelési rendszer immár a múlté. Az én megítélésem szerint ez a dönt és rossz
