Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Dr. Géczi József Alajos (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Dobra kerülnek az utolsó koronabirtokok is; avagy mi indokolja a választások előtt néhány héttel a Bábolna Rt. gyorsított magánosítását?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
219 Mindenesetre meg kell állapíta nom, hogy miközben 7 százalékot ígértek, valójában 5 százalékot sem érnek el (Molnár Róbert: Ti sem fogjátok elérni!), miközben adócsökkentést ígértek, az adók valójában emelkednek. Önök a gazdaságpolitikában semmilyen választási ígéretüket nem tartották b e; erre ön semmit nem tudott mondani, az állításaimat nem cáfolta, hanem másról beszélt. (Dr. Fónagy János: Menj be egy ABCbe és nézz körül!) Meg kell állapítani, hogy önök hazudtak négy éve, hazudnak most is, csak négy éve ezt önökről még nem tudták, me rt nem voltak kormányon, most viszont már tudják, mert kormányon voltak, úgyhogy bízhatunk abban, hogy nem lesznek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő ú r nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 152 igen szavazattal, 82 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár úr válaszát. Dr. Géczi József Alajos (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Dobra kerülnek az utolsó koronabirtokok is; avagy mi indokolja a választások előtt néhány héttel a Bábolna Rt. gyorsított magánosítását?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgy űlés! Géczi József Alajos, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz: "Dobra kerülnek az utolsó koronabirtokok is; avagy mi indokolja a választások előtt néhány héttel a Bábolna Rt. gyorsított magánosítását?" címmel. Az interpellá cióra a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszterelnöki hivatali államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Bábolna mára nagyon mélyre süllyedt, a jelenlegi politikus generáció számára Bábolna már semmit sem jelent, nem játszik semmiféle szerepet. Az értékes állami tulajdont most érdektelenségből és tehetetlenségből szisztematikusan rombolják szét. Ezt nem egy külföldi tudósító, hanem egy németországi agrármenedzser írt a Magyarországra az elmúlt év december végén. Ehhez képest a kormány ez év január 29i ülésén bejelentették, hogy a Bábolna Részvénytársaságot - amely az elmúlt évben 4 milliárd forint veszteséget halmozott fel - az ÁPV Rt.től 2,5 milliárd forintért áttes zik a Magyar Fejlesztési Bankhoz, hogy ezen az értéken privatizálja. Ehhez képest hallottuk azt is Kékkői államtitkár úrtól az imént, hogy az FVM semmit nem tud arról, mi történik két év óta Bábolna kapcsán. Akkor az is egy pótkérdés lehetne, hogy végül is akkor ki készítette elő ezt a privatizációt. Az 5,5 ezer alkalmazott és az integráció keretében összefogott mintegy 30 ezer termelő aggódva figyelte már az elmúlt években is Bábolna lecsúszását. Ez a lecsúszás a fideszes kormányzás éveiben zuhanásba, bels ő felélésbe, rejtélyes forráskivonásokba ment át. (16.00)