Országgyűlési napló - 2001. évi téli rendkívüli ülésszak
2001. december 18 (249. szám) - A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BARÁTH ETELE (MSZP):
126 Tis ztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Elöljáróban hadd mondjam, hogy többszöri vita után a szocialista frakció támogatja az országgyűlési határozat elfogadását. Támogatja több okból; egyrészt azért, mert többségben vannak azok, akik örülnek az ol impia megrendezésének, ennek a lehetőségnek, másrészt pedig azért, mert az előterjesztő nagyon sok olyan véleményt és javaslatot figyelembe vett, ami a határozati javaslat jobbítását szolgálta, és így ellenzéki képviselők véleménye is beépült ebbe a javasl atba. Eddig az olyan kijelentések, amiket a végén is megismételnék. Most engedtessék meg azért néhány, egyébként bennem is megfogalmazódott olyan gondolat, amiről a frakció is, mi is többen úgy gondoljuk, hogy érdemes az elmondásra. (18.50) Az egyik az, ho gy egyébként a jelenlévők száma azt bizonyítja, hogy az előkészítés, hiába hívjuk most azt nemzetépítő programnak, országépítő programnak, valószínűleg nem a normális utat járta végig. Tehát hamarabb lett kijelentve a miniszterelnök úr által, hogy ezt akar juk, még mielőtt megtárgyalásra került volna. Gyakorlatilag hamarabb foglalkozik most a parlament is vele, mielőtt arra érett információk rendelkezésre állnának. Többször elmondtuk az előzetes vitában azt, amit Világosi Gábor is elmondott, hogy egy jól meg alapozott, lényegi megvalósíthatósági tanulmány szükséges először is ahhoz, hogy a parlament érdemben állást foglaljon. Nekem személy szerint is az a véleményem, hogy a parlament szerepének egyfajta degradálása az, hogyha csak egy egyszerű ilyen határozati javaslattal kell foglalkoznunk, nem a tényekkel, a lehetőségekkel, az előnyökkel, a hátrányokkal, a kockázatokkal és mindazzal, amivel egy felelős parlamentnek foglalkoznia kell. Személyesen az a véleményem, hogy egy országgyűlési határozat helyett egy me gvalósíthatósági tanulmány alapján születendő törvényt kellene elfogadnunk, méghozzá meg merem kockáztatni - bár nagy vitát válthat ki, többen azt mondják, hogy esetleg nem helyes , hogy kétharmados törvényt. Mégpedig azért, mert itt legalább három kormán yzati cikluson át ható olyan fejlesztési programról van szó ennek a megvalósításáig, amelyet bizony a következő kormányoknak kell kötelezettségként magukra vállalniuk, vagy nagyon meggyőző érvekkel, mondjuk, egy gazdasági recesszió idején felülvizsgálniuk. Azt kell mondanom, hogy nem kerülhet akkor ez az expó sorsára, vagy nem kerülhet az autópályák sorsára, amit most pontosan láttunk. Tehát ehhez egy felelős döntés kell, egy olyan országgyűlési határozat, ami előttünk van, ezt azért nem tudja megalapozni. Magával az előterjesztéssel kapcsolatban is vannak lényegi problémák. Tehát azért gondoljunk bele, hogy most milyen hangú, milyen mélységű politikai vita folyik a következő hónapokban, tudjuk, hogy a választások jönnek. Valamilyen összetételű kormányunk le sz, azt követően önkormányzati választások következnek. Ebben a periódusban olyan egyeztetett véleményeket kapni itt, a parlament előtt, amit ez az előterjesztés vélelmez, szinte lehetetlen. Tehát hogy a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetett kormányzati pro gram itt legyen, és annak a legfontosabb elemei legyenek már a 2003as költségvetésbe lehetőség szerint beépítve, én ezt gyakorlatilag nem tartom reálisan lehetségesnek. Tehát kétségkívül e mögött a határozat mögött nagyon sok kapkodás is érthető. Egyébkén t személy szerint elég sok aggályom van a nagyonnagyon hirdetett gazdaságnövelő program közvetlen olimpiához kötésével. Ez az ország pillanatnyilag még olyan állapotban van, amikor is olyan infrastrukturális és egyéb más intézményi programokat, olyan egés zségügyi, nyugdíjrendszert átalakító programokat kell végrehajtani, ami valóban hosszú távon a prosperitást előkészíti, és ennek mérhetővé is kell válnia. Tehát ezek a fejlesztések ebből azért nagyrészt majd ki is fognak mutatni, ha meglátjuk, hogy mi mind ent kell megépíteni ebben a közvetlen budapesti térségben, akkor biztos, hogy ez teljesen világossá is fog válni. Számomra eléggé problematikus az, hogy egy ilyen országgyűlési határozatban kellett felhívni a figyelmet arra, hogy ezeknek a beruházásoknak k özbeszerzési eljárás kapcsán és egyéb módon kell lebonyolódniuk.