Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 24 (224. szám) - A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
558 Azonban sajnos - ha áttekintjük a tényadatokat, láthatjuk - nem ez következett be. Mindenekelőtt kiemelném, hogy a tervezésnél kezdődött már a hiba, hiszen az 1999es vitán, amikor a költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáról szólt itt a parlamentben a vita, már akkor is kifogásoltunk több olyan mutatót, amely nem szolgálta ezt a célt, amelyet annak idején kitűztek, amikor központosították a költségvetésben a társadalombiztosít ási befizetéseket. Hadd emeljem ki mindenekelőtt - itt már többen említették , hogy 81,3 milliárd forintos hiány keletkezett a bevételek és a kiadások között, tehát a kiadások javára. Ez önmagában még nem is volna hiba, mert végül is, ha a 81,3 milliárd f orintot finanszírozni lehetett, ez jelenthetné azt is, hogy a kiadási oldalon több jutott az illető személyeknek, mondjuk, a nyugdíjasoknak, jobb lett az egészségügyi ellátás minősége és az ellátás finanszírozása. Azonban ha alaposabban áttekintjük az adat okat, akkor ebből az is látszik, hogy itt már kezdetben egy rossz mutatószámmal dolgoztak, ez a bizonyos alultervezés, amit szintén többen említettek, a költségvetési mutatóknál tervezési hiba volt, és akik készítették ezeket az elemzéseket, jól tudták, ho gy nem teljesíthető a bevételekből az a kiadás, amit megkíséreltek felvázolni, sőt még akkor sem, ha alultervezték a mutatókat, mert rosszul tervezték a mutatókat. Nem volt megfelelő előkészítése, nem voltak megfelelő hatástanulmányok, amelyek korábban sem voltak megfelelőek, csak várta az ember és javasolta, hogy most egy változás bekövetkezhet ezen a területen, és megalapozottabb lesz a költségvetések elkészítése. Emeljük ki például a nyugdíjasokat, és itt mindjárt a nyugdíjbiztosítási kasszára utalok. B enne van az anyagban, és ezt az Állami Számvevőszék is megemlíti, és kifogásolt is bizonyos tételeket, hogy a nyugdíj 1,3 százalékos reálértékemelkedése következett be, ami valóban így van, ha megnézzük ezeket a mutatókat, de azt is tudni kell, hogy a nyu gdíjasok és bármelyik fogyasztó 1 százalékos reálértéknövekedést nem érez meg. Ez gyakorlatilag nem más, mint a nyugdíj értékének indexálása, tehát kicsit az inflációhoz való közelítése. Ha ugyanis mélyebbre ásunk az adatoknál, akkor lehet látni, hogy pél dául a minimálnyugdíj és a létminimum nagysága között milyen óriási eltérés van, és a nyugdíjasoknak mintegy 50 százaléka ma is, tavaly is bizony a szegénységi határon élt. Tehát nem lehet ezt a számot így általánosítani és azt mondani, hogy ez valamilyen formában az életminőség vagy jólét emelkedését mutatta. A létminimum nagysága, ha egyfős nyugdíjas háztartásra veszem, akkor mintegy 28 ezer forint volt az elmúlt évben. A minimálnyugdíj ennél lényegesen alacsonyabb volt, több mint tízezerrel volt alacsony abb. Tehát itt egy nagy eltérés van, hiszen a minimális nyugdíjnak a létminimum nagyságát fedezni kellett volna, mert a nyugdíjas rétegeknek csak egy szűk százaléka tud elmenni munkát vállalni, dolgozni vagy keresethez jutni, hogy a megélhetési forrásait k i tudja egészíteni. Egy másik adatot hadd emeljek ki! Ha 1990et vesszük alapul, akkor 1990ben a teljes népességet tekintve valamivel több mint 24 százalék volt a nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásban részesülők aránya. Ez 2000ben 31 százalék fölé emelk edett. Hogyan alakult a nyugdíjak reálértéke? Ha 1990et száznak vesszük, akkor 1999ben ez 77 százalék volt, 2000ben pedig 82 százalék volt. Tehát 1990hez képest a nyugdíjak reálértékében igen jelentős lemaradás volt, annak ellenére, hogy '979899ben ez a lemaradás valamelyest csökkent, de mégis így is ez a közel 20 százalékos lemaradás utal arra, hogy a nyugdíjasok életminősége, megélhetési viszonyai nem változtak, sőt, ha '90hez viszonyítom, akkor romlottak. Kiszámoltam, és talán nem elég pontos a s zámításom, ha ezt a rést meg szeretnénk szüntetni, tehát elérni az 1990es reálérték százszázalékos szintjét, akkor ez mintegy 45 ezer forint közötti átlagos nyugdíjemelést igényelne a 34 ezer forintra, most a 2000. évről beszélek. Ennek a kiadási követke zménye mintegy 1820 milliárd forintot jelentene, és akkor azt mondhatnánk, hogy a nyugdíjak reálértéke elérte az 1990es szintet, és logikus, ha a nyugdíjak változását tekinteném, akkor ez még mindig tízéves lemaradást jelent. Tehát valójában egy nagyobb áttörés nyugdíjak reálértékében nem következett be, a nyugdíjasok életbiztonságát - persze rétegenként eltérő mértékben - ez a fajta nyugdíjbiztosítás nem garantálja, és én ezt nagyon súlyos társadalmi kérdésnek fogom fel. Ha nem oldjuk meg a nyugdíjasok h elyzetét, hogy életbiztonságuk meglegyen, akkor -
