Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - Képviselő frakcióból történő kilépéséről - Frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
264 tilt. Kötelezi a tanút az igazmondásra és szigorúan bünt eti a hamis tanúzást, a hatóság félrevezetését és a hamis vádat. (10.40) Veszély esetén keményen alkalmazza az előzetes letartóztatást, ami megfosztja az bűnözőket az aktív retorziótól. Az úgynevezett progresszív, haladó nézeteket képviselők a bűnözéssel s zemben a defenzív eszközök alkalmazásának a hívei. Ennek egyik eleme a jelenlegi törvényjavaslat. A tanút vagy az igazságszolgáltatás más emberét bújtatni rendeli, rejteni kell őket a szabadlábon védekező vagy már elítélt, de szabadlábon lévő bűnözők harag ja elől; adott esetben a családjával együtt meg kell változtatni a személyazonosságát, vagy ha az állam ennek ellenére sem képes őt megvédeni a bűnözők haragjától, akkor külföldre kell őket kitelepíteni, és valahol állampolgárságot kell szerezni nekik. Miv el azonban ilyen magatartásra egy demokratikus és az emberi jogokat tisztelő államban senkit nem lehet kötelezni, ezért az állam ezt egy olyan magánjogi szerződés keretében végzi, állapodik meg a veszélyeztetett személlyel, amelynek sok része bizony nem el éggé tisztázott. Hogy a szóhasználatnál maradjak: a konzervatívok és a haladók közötti viszony és vita lényege vulgárisan az, hogy a veszélyes bűnözők menjeneke előzetes letartóztatásba, és a tanúk meg egyéb közreműködők maradjanake nyugodtan otthon, vag y a kemény bűnözők elől minden érintettnek bujkálnia kell, és adott esetben családjával együtt külföldre kell menekülnie ideiglenes vagy végleges jelleggel. Ki megy, és ki marad? Aki megy, az miért megy, és aki marad, az miért marad? Miért lehet a bűnözőkn ek maradni és fenyegetni vagy illegalitásba kényszeríteni az igazságszolgáltatás közreműködőit, sőt adott esetben családjával együtt emigrálásra késztetni őket? A haladók és a konzervatívok között nincs vita abban, hogy a költségeket mind a két variáció es etén az állam vállalja; veszélyes bűnözők esetén a hagyományos jogelvet vallók által javasolt bableves, priccs és pokróc költségeit a fogdahelyiségben ugyanúgy az állam állja, mint egy külföldre telepített család lakás, munkahely- és egzisztenciateremtésé nek a költségeit. Álláspontunk szerint téved az előterjesztő, amikor azt gondolja, hogy egy ilyen kis országban, mint Magyarország, egy, mondjuk, közepes egzisztenciával rendelkező családot el lehet rejteni névváltoztatással és az ehhez kapcsolódó nyilvánt artási adatok megváltoztatásával. Ezek az emberek és családtagjaik szerepelnek leginkább a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, a személyiigazolványnyilvántartásban, az anyakönyvi nyilvántartásban, az útlevélnyilvántartásban, a gépjárművezetőiengedé lynyilvántartásban, tulajdonosként a gépjárműnyilvántartásban, az ingatlannyilvántartásban, gyakran a cégnyilvántartásban, a társadalombiztosítási és adónyilvántartásban, szociális és egészségi nyilvántartásban, katonai nyilvántartásban - és vég nélkül lehetne sorolni a nyilvántartásokat. Tagjai lehetnek magánnyugdíjpénztáraknak, egyesületeknek, pártszervezeteknek, presbitériumoknak, tűzoltóegyesületeknek és mindenfélének, szerepelhetnek még esetleg a bűnügyi vagy az idegenrendészeti nyilvántartásban is . Iskolás korú gyerek családtagok az osztálynaplótól kezdve az iskola tanulónyilvántartásán át az önkormányzat nyilvántartásán keresztül mindenhol szerepelnek, csecsemőkorú gyermeket a védőnő és az önkormányzat tart nyilván. Lehet a családnak életbiztosít ása, akár több is. Lehetnek folyamatban lévő peres ügyek is bíróságokon, alperesi és felperesi minőségben egyaránt. Ennyi helyről nyomtalanul eltűnnie egy közepes egzisztenciát birtokló családnak rendkívüli konspirációt igényel a kiépítendő tanúvédelmi szo lgálat és a család számára egyaránt. Ugyanakkor ez a kiterjedt konspiráció végzetszerűen magával hozza a dekonspirációt, egy titkosszolgálati szervezettségű bűnszervezet ugyanis könnyen dekonspirálja ezeket a nyilvántartásokat. Magyarországon tehát nehéz c saládostól nyomtalanul eltűnni. Akik ma Magyarországon eltűnnek valahonnan, és más néven, máshol vegetálnak, azok leginkább a társadalom perifériájára sodródott személyek, akik ezt különféle okokból önként, mindenféle állami segítség nélkül teszik. A mi fe lfogásunk szerint ezért nem az igazságszolgáltatás ilyen jellegű bujkálása lenne a büntetőeljárás igazi következménye, sőt az ilyen jelenség még mellékkövetkezményként is igen nehezen fogadható