Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - Képviselő frakcióból történő kilépéséről - Frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GYIMESI JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
249 az érintett beleegyezéséhez köti. Felmerül per sze a kérdés, hogy a megállapodás alapján tett vallomás mennyire lesz aggálytalan, hiszen olyan ember teszi a vallomást, akinek, illetve a hozzátartozójának az élete veszélyben van, tehát erős kényszert érez arra, hogy e programnak alávesse magát, mert a v édelmet a hatóságtól kaphatja meg a különleges óvintézkedések alkalmazásával, ha a védelmi program alá kerül. Az így beszerzett vallomás a szabad bizonyítási rendszerünkben más bizonyítékokkal egybevetendő, és a bizonyító erejét ez az egybevetés fogja megm érni. A vallomás megtételének megakadályozása vagy a terhelő vallomás miatti bosszú, megtorlás a terheltet a tanú vagy reá tekintettel más személy elleni támadásra indíthatja. A bűnszervezet összetételének, kapcsolatrendszerének, tevékenységének megismerés ét, illetve a bűnszervezethez tartozók által tervezett vagy már elkövetett súlyos bűncselekmény felderítését vallomásukkal segítők vélhetően e fenyegetettek közé fognak tartozni, feltéve, ha a vallomásuk más bizonyítási eszközzel nem helyettesíthető. Végez etül: kimondatlanul is az a vallomás hozza létre ezt a fenyegetettséget, amely tartalmában terhelő. Nyilvánvaló, hogy a hatóságoknál önként jelentkező, a terhelt számára hamisan alibit igazoló vagy a tanú által ismert bűnszervezet létét is hamisan tagadó t ényállítások esetében a vallomástevő nem szorul a hatóság védelmére - őt nem a szervezett alvilág, hanem az igazságszolgáltatás fenyegeti. A védelmi program alkalmazását lehetővé tevő törvény nem azért fontos, mert ma a büntetőeljárást segítők széles körét kellene e program alá vonni, hanem azért, mert a felderítetlenül maradt legsúlyosabb bűncselekmények, a szervezett alvilág térnyerése mindannyiunkban félelmet keltenek, a társadalomban kialakult rendet veszélyeztetik. Ezen új jogintézménynek nincs más cél ja, mint a tanúvédelem többi eszközének, nevezetesen az igazságszolgáltatást segítő tanúk személyének védelme, és ezáltal - hiteles bizonyítékok beszerzésével - az igazság kiderítése. A nemzetközi ajánlások és egyezmények is arra ösztönzik a kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy a tanúvédelmi programot tegye teljesebbé. Hadd idézzek az emberi jogok európai egyezményéből: "minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van legalább arra, hogy kérdéseket intézzen vagy intézhessen a vád tanúihoz, és ki eszközölhesse, éspedig ugyanolyan feltételek mellett, mint a vád tanúi esetében, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását". Ezt azért idézem, mert a tanúvédelmi programok természetesen felvetik azt a kérdést is, hogy a védelem jogai, a vádlott jogai nem szenvedneke csorbát, nem kelle félretennünk évtizedek során megszokott és gyakorolt elveket, a büntetőeljárásban érvényesülő nyilvánosságot és közvetlenséget, hiszen a tanúk meghallgatásának módja, a szembesítés elmaradása látszólag ezeket az elveket sér ti. A nemzetközi, európai fórumok és a strasbourgi bíróság ítéletei is arra vonatkozóan adnak eligazítást egyrészről, hogy ez a két elv egymással kibékíthetetlenül ellentmondásban van, ugyanakkor mérlegelni kell a szervezett bűnözés térnyerésével azt, hogy a védelmi jogok milyen módon és milyen mértékben korlátozódhatnak. A tisztességes eljárásban - mert az európai szóhasználatban így nevezik a védelem jogait garantáló büntetőeljárást - érvényesülnie kell a vádlott jogainak, a védelemhez fűződő, alkotmányos előírásoknak is. E jog korlátait abban látja a nemzetközi bírói gyakorlat, hogy legalább azt a minimumot kell biztosítani a védelem számára, hogy a tanúkhoz, tehát a meghallgatott személyekhez közvetve vagy közvetlenül kérdést intézhessenek, akár védőik ú tján. Új szóhasználat a nemzetközi bírói gyakorlatban az is, amikor a vád tanúiról és a védelem tanúiról beszélünk. Ez évtizedes hagyományainkkal is ellentétesnek tűnik, hiszen mindig azt hangsúlyoztuk, hogy nem a védelemnek és nem a vádnak van tanúja, han em az ügynek, aki az adott ügy kapcsán releváns tényekről tájékoztatja a hatóságot. Meg kell barátkoznunk ezzel a szóhasználattal. A tanúvédelmi program kimondatlanul is azoknak a tanúknak kíván védelmet nyújtani, a fentebb részletesen kifejtettek szerint, akik a hatóság munkáját kívánják segíteni, tehát elsősorban a vád tanúinak.
