Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 7 (237. szám) - Az ülésnap megnyitása - A nemzeti földalapról szóló törvényjavaslat; a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes ál... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SIMON JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2329 A kormánypárti többség egyértelműen megfogalmazta, hogy a célok benne vannak a törvényjavaslatban, és ez ek a célok jók is. A mai haszonbérlők reálisabb kezelésére feltétlenül figyelmet kell fordítani; azt hiszem, ezt kormánypárti és ellenzéki oldalról is egyértelműen megfogalmaztuk. Erre oda kell figyelni, de nyilván erről szólnak a módosító indítványok, azé rt vagyunk itt, hogy a jó javaslatot még jobb törvénnyé tegyük. A birtokpolitikai irányelvek keretét a törvényjavaslat tartalmazza. Meggyőződésünk, hogy ez alapján dolgozza majd ki a kormány rendeletek formájában a birtokpolitikai irányelveket. Elhangzott a kizárás és a klientúra. Ezt én nem vettem másnak, mint riogatásnak. Véleményem szerint nem kellene ezzel élni; én azt gondolom, hogy még ma sem kellően szigorú egyébként a törvény abban, hogy azokat védjük meg, akiket meg szeretnénk védeni. Itt is felmer ült, ahogy már említettem az előbb is, a ciklus eleje, illetve a ciklus vége; mint ahogy az egyébként már minden ciklusnál előkerült, hiszen mindig, minden kormány a ciklus végén nyúlt a földkérdéshez - ami érdekes dolog, ezen egyébként el lehet gondolkodn i. Tényleg nem szerencsés, de bízunk abban és reményünket fejezzük ki ez ügyben, hogy a ciklus már elkezdődött, és akkor igazából nem a végén, hanem az elején vagyunk. (Dr. Orosz Sándor közbeszól.) Mindezeket figyelembe véve, a környezetvédelmi bizottság a javaslatot 11 igennel, 2 nem szavazat ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) (9.40) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az ugyanebben a tárgyban megfogalmazódott kisebbségi véleményt, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményét Simon József képviselő úr ismerteti. Öné a szó, képviselő úr. SIMON JÓZSEF , a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tiszte lt Képviselőtársaim! Rendhagyó módon a környezetvédelmi bizottságban elkeseredett vita alakult ki már a napirend tárgyalási technikája miatt. Ebben a bizottságban mi, ellenzékiek és kormánypártiak a legtöbb esetben vállt vállhoz vetve küzdünk azért, hogy a környezetvédelem szempontjai a mi bizottsági napirendjeink során kiemelésre kerüljenek a különféle törvényjavaslatok tárgyalása során. Itt még azért is meg kellett harcolnunk, hogy ne csomagban tárgyaljuk ezt a három törvényt, pontosan azért, mert azok a kérdések, amelyeket egy alaposan kibővített csomagban, környezetvédelmi szempontból áttekinthetően kellene vizsgálat tárgyává tenni, ebben a három törvényben nem szerepelnek. A képviselőtársaimmal azt a taktikát választottuk, hogy a törvényjavaslatok tárgy alása során csak egy ellenzéki képviselő vett részt a bizottság ülésén, hogy a tárgyalóképességet biztosítsuk, de ezzel egyúttal azt is el tudtuk érni, hogy a három javaslatról külön mondhassunk véleményt. Az első, ami alaposan vitatható kérdés, hogy a bir tokpolitikai irányelvek nélkül például a nemzeti földalap intézményrendszerében megfogalmazott célok értelmezhetőke. Nem értelmezhetők, tisztelt képviselőtársaim, mert ez a törvényjavaslat állami birtokpolitika alatt kormányzati birtokpolitikát ért. Ennél a nemzet földalapjának a kezelése sokkal fontosabb, úgy gondolom, hogy minimum parlamenti többpárti, szakmai, vagy ha úgy tetszik, egész társadalmi egyetértés kellene hogy kísérje ennek az intézménynek a felállítását és működését, erről pedig szó nincsen. Ennek éppen az az eklatáns példája, ami ez az ötvenéves haszonbérbe adási lehetőség; nem szeretnék erre kitérni. A részletes vitában nyilván vissza fogunk térni erre a kérdésre, de világos, hogy ilyen lehetőségeket adni stratégiailag értelmezhető birtokpo litikai irányelvek nélkül bármely kormány kezébe, erősen indokolatlan.