Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2142 lényegében kétlépcsőssé teszi a privatizálási folyamatot. Az első lépcsőre nagyon hangsúlyosan kijelenti, hogy az nonprofit jellegű, és leszűkíti azokat a társasági formákat, amelyek egyáltalán szóba jöhe tnek, gyakorlatilag a meglévők mellett csak a közhasznú társaságokat és a közalapítványokat említi lehetséges formáknak, hangsúlyozva, hogy ezeknek nonprofit jelleggel kell működni; majd egy második lépcsőben lehetővé teszi alvállalkozás formájában, hogy b ármilyenféle gazdasági társaság benyomuljon a területre. (10.50) Itt ugyan van egy olyan kifejezés, hogy csak a teljes egészségügyi szakfeladat adható ki alvállalkozásba, de hogy mit is jelent a teljes egészségügyi szakfeladat, azt hiába kérdeztük visszaté rően bizottsági ülésen is, arra konkrét, precíz választ nem kaptunk. Azt hiszem, ezúttal nincs igaza Surján László képviselőtársamnak, amikor úgy fogalmazott reggel, hogy a részletek nem lényegesek. A részletek ebben az esetben is nagyonnagyon lényegesek, a részleteket azonban nem ez a törvény szabályozza, hanem majd szabályozza egy jelenleg általunk még nem ismert, azt gondolom, még nem létező végrehajtási rendelet, amiről itt a törvény végén a 27. §ban azt olvashatjuk, hogy felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben meghatározza például egyebek között - hogy a legfontosabbat említsem - a feladatellátási szerződések és feladatátvállalási szerződések pályáztatásával és a pályázatok elbírálásával kapcsolatos részletes szabályokat. Miniszter Úr! Nem tudj uk! Ennek a törvénynek az alapján, ami a kezünkben van, nem tudjuk, mi fog történni, hogy hogyan is lesz megakadályozva az a bizonyos kimazsolázás, amit ígér a javaslat tevője. De él bennünk a kétség, hogy valószínűleg nem ebbe az irányba halad a dolog. A legfontosabb kérdés azonban, hogy lesze több pénz az egészségügyben azáltal, hogy létrejön ez a törvény, és erre megint csak határozott nemmel lehet válaszolni. Ettől a törvénytől nem lesz több pénz, és erre nem válasz az, hogy a kht.k hitelképesebbek, mint mondjuk, egy költségvetési intézmény vagy egy költségvetési szervezet, hogy majd akkor az egészségügybe nyomul az a tőke, ami annyira hiányzik, hiszen a hitelt vissza is kell fizetni, és ha a finanszírozási rendszer nem változik az egészségügyben, ak kor bármilyen kht., ha felelősségteljesen mérlegeli, számítgatja a lehetőségeit, akkor nem fog kapkodni a hitel után, hiszen érzékelni fogja, hogy - még egyszer hangsúlyozom - a jelenlegi finanszírozási körülmények között nem lesz könnyű visszafizetnie a h itelt. (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Változike a finanszírozási rendszer a törvényjavaslat által? Nem! Felszámolható lesze az az amortizációs deficit, ami ma Magyarországon az egészségügy legnagyobb problémáj a, hogy a finanszírozási rendszer úgy van megalkotva, hogy az a működésre és a működésre is csak szűken elégséges? Hogy tehát nincs miből pótolni a néhány év alatt elkopott műszereket, eszközöket, hogy nincs miből felújítani az ingatlanokat, épületeket? Se mmit nem tartalmaz ez a törvény azzal kapcsolatban, hogy hogyan is konszolidálódik ez a hatalmas tömegű amortizációs deficit. Mint ahogy azzal kapcsolatban sincsen benne érdemi és megnyugtató válasz, hogy mi lesz azokkal az intézményi formákkal, azokkal a szolgáltatókkal, amelyek már most részvénytársaság vagy kft. formájában látnak el valamilyen feladatot. Én úgy fogalmaznék, szemben azokkal, akik a törvénnyel kapcsolatos veszélyeket felnagyítják, hogy ennek a törvénynek az a legnagyobb veszélye, hogy nem lesz változás, nem lesz érdemi változás az egészségügyben. Annyira kurta az időm, hogy a szabadfoglalkozású orvoslásról majd egy későbbi felszólalási lehetőségben fejtem ki az álláspontomat, ehelyett néhány gondolatot nagyon röviden azzal kapcsolatban szer etnék elmondani, hogy ehhez képest az SZDSZ mit javasol, mit tenne, és ez két dolog.