Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2143 Ahol a reformot kellene kezdeni, az a biztosítási rendszer reformja. Ehhez az SZDSZ kidolgozta azt a bizonyos holland modellt, ami nem adja fel a közös kockázatviselés elv ét, a szolidaritás elvét, de megszünteti az OEP monopóliumát, és ettől versenyszellemet visz a rendszerbe. A másik, ami hasonlóképpen fontos, a járóbeteg szakorvosi ellátás felértékelése, a szakorvosi privatizálás lehetővé tétele; azt gondolom, hogy igazán értékes energiák jelenleg a rendszerben abból (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fakadhatnának, ha a szakorvosok kis közösségei megerősödhetnének. Köszönöm a figyelmet, majd egy következő felszólalásban folytatom. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen a felszólalását, képviselő asszony. Köszöntöm tisztelt képviselőtársaimat, és megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében kíván fe lszólalni; őt követi majd Erkel Tibor képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, képviselő úr. DR. CSÁKY ANDRÁS , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Esküszöm , a betegek javát szolgálom legjobb képességem és tudásom szerint, óvom őket az ártalomtól és a jogtalanságtól - vallottuk meghatottan, mielőtt átvettük orvosi diplománkat. A hippokratészi eskü lényege a "nil nocere!", a "ne árts!", mely tevékenységünk ala peleme, és úgy gondolom, ez a hitvallás kell a szeme előtt legyen a törvényalkotónak is, amikor az élet bármely területén jogi szabályozást kísérel meg. Joggal kérdezheti bárki, miért ez a moralizálás, amikor az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslatról kell véleményt alkotni. A kívülállóban - és ebből a szempontból az egészségügyben dolgozók túlnyomó többsége is ebbe a kategóriába tartozik , aki a sajtóban figyelemmel kísérte a törvényjavaslat körül kialakult vitát, az a benyomás alakulhatott ki, hogy most az egészségügyi ellátás tönkretételére tesz kísérletet a kormányzat. Bizonytalanná teszi a betegellátást. Az állam kivonul az egészségügyi ellátásból. Csak a gyors meggazdagod ásban bízók látnak benne fantáziát - és még lehetne sorolni a napvilágot látott véleményeket. A rendszerváltoztatás óta ilyen heves reakciókat nem váltott ki - legalábbis ami a nyilvánosságot illeti - még az 1996ban elfogadott úgynevezett ágylábtörvény se m. A heves reakciók - jóindulatúan feltételezve, hogy nem a néhány hónap múlva esedékes parlamenti választások indukálták - bizonyítják, hogy a ciklus legjelentősebb, egészségügyet érintő törvényjavaslata fekszik a tisztelt Ház előtt. Az előterjesztés nem előzmény nélküli, és nem árt, ha röviden áttekintjük a rendszerváltoztatás óta az egészségügyben történteket. A nyolcvanas évek második felében az egészségügyön belül is egyre erősebbé vált a változatás iránti igény. Ezt nem csupán a katasztrofális népegés zségügyi mutatók, hanem az egészségügy igen mély társadalmi és anyagi megbecsülése indokolta. A heves viták ellenére, így visszatekintve, meglepő konszenzus alakult ki az alapvető kérdéseket illetően. A politika és a szakmai élet szereplői egyetértettek ab ban, hogy az egészségügyi ellátást továbbra is a kötelező, az általános, a szolidaritás alapján működő társadalombiztosítás keretei között kívánják megvalósítani. Az 1990ben megalakult, MDF vezette koalíciós kormány a szakmai igények érdekeit követve, a g azdasági lehetőségeket is figyelve egyre szélesebb teret engedett a jogszabályi és strukturális átalakításnak, megfontolt fejlesztési elképzeléseknek. Megalakult az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a társadalombiztosításon belül az önáll ó egészségbiztosítási rendszer. Tisztázódtak az intézményi tulajdonviszonyok. Kialakult az ágazatban a teljesítmény fogalma és ennek mérése, a teljesítményarányos finanszírozás. Megvalósult az egészségügyi alapellátás és a
