Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2135 Szükséges, hogy az egészségügyi jogszabályi környezet kialakítása során az egészségügyi szolgáltatások igénybevevőinek vélemén ye az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kapjon. Összegezve: a FideszMagyar Polgári Párt a törvénytervezetet nemcsak általános vitára tartja alkalmasnak, hanem kifejezetten mérföldkőnek tartja a magyar egészségügy szerkezetének átalakításában. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Vojnik Máriának, az MSZPképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő asszonynak. DR. VOJNIK MÁRIA , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, eln ök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szónoklatom elején szeretném leszögezni: ez az a törvényjavaslat, amelyet a Magyar Szocialista Párt általános vitára alkalmatlannak, az egészségügy szempontjából károsnak, a betegek biztonsága szempontjá ból relativizálónak és hátrányosnak tart. Ez az a törvényjavaslat, amelyet általános vitára alkalmatlannak tartván úgy gondoljuk, hogy ha a Fideszkormány valóban érdekelt az egészségügyi rendszer átalakításában, a betegek üdvének és az orvosok egzisztenci ális biztonságának megteremtésében, akkor egyet tehet ezzel a javaslattal: visszavonja a parlamenttől. (10.10) Úgy gondolom, hogy az eddig elhangzott vitákban felszólalók a parlamenten kívül, a társadalmi szervezetekben, az egészségügyi dolgozói szervezete kben elegendő tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt véleményét megalapozottnak, alátámasztottnak és a törvényjavaslat vitájában használhatónak tartsuk. Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri expozé arról szólt, hogy ez az a törvényja vaslat, amely gyakorlatilag megváltást hoz az egészségügy ágazatában; ez az a törvényjavaslat, amelynek elfogadásával az egészségügy korszerűsítését a környező társadalmi és gazdasági átalakuláshoz mint előfeltételt kell megteremteni; ez az a törvényjavasl at - mondja a kormány indoklása , amely modernizációs célt szolgál. Ez a törvényjavaslat azonban, hölgyeim és uraim, nem felel meg ennek a modernizációs célkitűzésnek. A törvényjavaslat normaszövegét vizsgálva nem felel meg annak a kívánalomnak sem, amely et az egészségügyi miniszter a különböző fórumokon és itt, a parlament nyilvánossága előtt is még hozzáfűzött ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet a parlament elé bocsátottak. Mik is voltak ezek az elvárások? Azt mondja a miniszter úr, hogy ettől a javaslat tól a hálapénz megszüntetését, a működő tőke és ezen belül a külföldi tőke bevonását, a vadprivatizáció megállítását, az egészségügy finanszírozási helyzetének javulását, az egészségügyi intézmények, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetének rendezését várjuk - tehát a kormány ezeket a célokat tűzte ki a törvényjavaslat benyújtásakor. Megállapíthatjuk, hogy a normaszöveg javaslata és a kormány megfogalmazott célkitűzései nem felelnek meg egymásnak; akkor sem, ha az elhangzott indoklásokat kiegészítik eg y kvázi zsaroló érvrendszerrel, melynek lényege - a miniszter úr megfogalmazása szerint : senki ne higgye, hogy bármelyik, a választásokat megnyerő párt többet fog fordítani az egészségügyre, és pénzt csak akkor kapunk, ha átalakítjuk az egészségügyet és megteremtjük a tőkebevonás feltételeit. Azt mondja a miniszter úr, hogy 2003ban az egészségügy csak akkor lesz alkupozícióban, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, ezért tehát akik ezt a benyújtott javaslatot elutasítják, elutasítják a lehetőségét is az egészségügyi ágazat konszolidációjának. Lényegében azonban, úgy gondoljuk, a konszolidációnak meg kell előznie az egészségügyi szerkezetátalakítást. A törvényjavaslat normaszövege nem tesz mást, mint megpróbálja szabályozni a