Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 4 (221. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - az ifjúsági és sportminiszterhez - "Mert kell egy csapat" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. DEUTSCH TAMÁS ifjúsági és sportminiszter: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
169 A miniszter úr is az MLSZben több ízben tett látogatása során a vezetőcserével, illetve az új vezetés felállásával együtt hangsúlyozta és hangoztatta: igen, m ost már új szelek jönnek, új stílus lesz, új szponzoráció lesz, és a játék is változni fog. Nos, ez nem nagyon következett be. Rátelepedett ugyan a politika a labdarúgásra és a magyar sportra is, de az eredmények nem jöttek. Kereset van, jövedelem van, ját ék nincs. A támogatás, amely húszmilliárdos nagyságrendet ér el az ISM részéről, az NB Ies, illetve NB I Bs sportegyesületek stadionjainak építésére szorítkozik. Kérdezem miniszter urat: ez a támogatás nem lennee hasznosabb, ha az utánpótlásnevelő egye sületek, illetve szabadidősportot támogató szervezetek felé irányulna, ahol még hisznek a sportban, szeretik ezt, kedvvel csinálják, és talán egy olyan új nemzedék jövőjét is építik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , akik majd, h a jól emlékszem, ismételhetik, hogy "már van csapatunk". (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megadom a szót Deutsch Tamás miniszter úrnak. Tessék, miniszter úr! DR. DEUTSCH TAMÁS ifjúsági és sportminiszter : Elnök Úr! Tisztelt Ház ! Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselő Úr! Nem az egyetlen tévedés volt a kérdésében, hogy 1933at említett. 1938ban vesztette el az első világbajnoki döntőt a magyar válogatott. Milyen furcsa volt: 1938ban Párizsban az olaszok ellen vesztett a magyar vál ogatott a világbajnoki döntőben, de azt óriási sikerként élte meg a magyar közvélemény. Másfél évtizeddel később Bernben a németekkel szemben elvesztett világbajnoki döntőt már egyáltalán nem így élték meg. Meg kellene osztanom: ha az előttünk álló valamel yik világbajnokságon a világbajnoki döntőt a magyar válogatott elvesztené, én a boldog szurkolók körébe tartoznék. Kérdésének további, megítélésem szerint tévedésekre épülő részére, engedje meg, hogy a következőket válaszoljam: Az első: a magyar labdarúgás gondjainak, bajainak, problémáinak, mély és súlyos válságának a megoldása nemcsak a labdarúgás, hanem az egész magyar sport érdeke. Nem a politika telepszik rá a magyar sportra, hanem a magyar labdarúgás a rendkívül súlyos válságával nehezedik rá az egész magyar sportra, és a magyar sport fejlődése, fejlesztése elképzelhetetlen a magyar labdarúgás problémáinak a megoldása nélkül. Másodikként engedje meg, hogy elmondjam önnek azt, hogy a magyar labdarúgás problémáinak a megoldásához nélkülözhetetlen a kormá nyzati segítség. Csak azokban az ügyekben szabad a kormánynak segítenie, abban viszont kötelessége, ahol lehetne ugyan ujjal mutogatni a labdarúgásra, hogy miért nem segítesz önmagad önnön problémáidon, de ez egy farizeus magatartás lenne, mint ahogy fariz eus magatartás volt korábbi kormányok részéről, mert nem tud segíteni. Ez pedig a feltételteremtés, a feltételteremtés a stadionrekonstrukcióban, ami nemcsak a labdarúgást érinti, hanem más sportágak sportolói is használják ezeket a stadionokat, és kulturá lis eseményeket is lehet itt tartani, és segítség az utánpótlásnevelés, aminek a részleteiről, ha megengedi, az újabb egy percben szeretnék önnek szólni. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Viszontválaszra megado m a szót. Tessék, képviselő úr! DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, tisztelt miniszter úr, a segítségét és a javítását. Valóban '38, ezért megkövetem önt. A többi tévedést valahogy nem nagyon ismerném el, ugyanis a stadionrekonstrukció feltétele, hogy olyan labdarúgócsapat legyen, ami az I. osztályban vagy az NB I Bben szerepel. Hasonló jellegű pályázat Jászberény is benyújtott már stadionrekonstrukcióra, ahol az atlétika, a görkorcsolya, illetve a városi korcsolya Európabajnoki szinten művelődik, mé ghozzá úgy, hogy több Európabajnokunk is van serdülőben és juniorban. Az IMShez is pályáztak; sajnos