Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 4 (221. szám) - Font Sándor (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Most örüljünk vagy szenvedjünk a várhatóan szép szőlőtermés és a bennmaradt borkészleteink miatt?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - FONT SÁNDOR (MDF):
170 nem nyertek, sőt nélkülözték a miniszter úr személyes jelenlétét is az Európabajnokságon, amelyet Jászberényben rendeztek meg. Azt hiszem, a sport támog atása körül nincs közöttünk vita. Azonban az elvtelen támogatás, egy sportágnak olyan közpénzekből történő támogatása, ami áttételesen, állami cégen keresztül történik, lásd a korábbi időszakból jelesül az FVMtámogatási kört, valamint a honvédelmi miniszt er úrnak és a jelenleg függetlenként regnáló kisgazda képviselőnek az egyesületelnöki pozícióját, ez már viszont politika, és ez a politika nem illik bele a sporttámogatásba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem illik bele ab ba a struktúrába, amiről mi azt mondjuk, hogy versenysport. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Tessék, miniszter úr! DR. DEUTSCH TAMÁS ifjúsági és sportminiszter : Egy p erc kevés lesz, de ha módot és lehetőséget teremt képviselő úr, majd még folytathatjuk ezt a párbeszédet. Én furcsának tartom, hogy amikor ön politikai államtitkár volt a minisztériumban, akkor nem szúrta az ön szemét az, hogy a minisztérium ugyanúgy támog atta a Ferencvárosi Torna Clubot és a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó szakosztályát, mint ahogy nagyon helytelenül 1998at követően is egy ideig. (13.50) Ennek az időszaknak azonban vége. A magyar állami tulajdonban lévő vá llalatok csak nagyon szigorú feltételek mellett - és az ön által említett burkolt támogatás lehetőségét megszüntetve - adhatnak támogatást a sportra. (Közbeszólások.) Fontos, hogy adjanak, mert azt gondolom, nagyon nagy gond lenne, ha mondjuk, a Posta vagy a MÁV kivonulna a magyar sportból mint támogató - csak ezt tiszta körülmények között tegye! Másodikként engedje meg, hogy elmondjam önnek: a magyar labdarúgás támogatása szervesen beleilleszkedik a magyar sport általános fejlesztésébe, amiben több sportág és a sportlétesítmények nagyonnagyon sok típusa benne van. Erről az ön frakciójának több tagja tudna tájékoztatást adni, hogy más sportágakat soha nem látott fejlesztési lehetőségekhez juttat ez a kormányzati politika. (Taps.) Font Sándor (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Most örüljünk vagy szenvedjünk a várhatóan szép szőlőtermés és a bennmaradt borkészleteink miatt?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, miniszter úr. Font Sándor, az MDF ké pviselője, kérdést kíván föltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak: "Most örüljünk vagy szenvedjünk a várhatóan szép szőlőtermés és a bennmaradt borkészleteink miatt?" Majd az államtitkár úr válaszol. Tessék! FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa a múlt héten igazgatóválasztmányi ülést tartott, amelyen áttekintette a szüret előtti helyzetet, és értékelte az elmúlt évet. Ezen egyértelműen kiderült, hogy főleg vörösbo rból komoly borkészletek maradtak bent, a fehérbor egy részéből is, egyes fajtáiból, ugyanakkor várhatóan komoly termésnövekedés előtt vagyunk, mintegy 1012 százalékkal nagyobb termés várható az idén. Ezzel