Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - KÁDAS MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1677 Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás szerint maximum 15 perces időtartamban. Elsőként megadom a szót Kádas Mihály úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. KÁDAS MIHÁLY , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! T/4990. számon olyan törvényjavaslat általános vitáját kezdjük meg a mai napon, amely vitában ritkábbak lesznek az éles szóváltások, az egymásnak feszülő ellentétek, ha egyáltalán lesznek il yenek. A törvénytervezet bizottsági előélete is azt jelzi, hogy ez a törvény nem fogja egymással szembeállítani az ellenzéki és a kormánypárti képviselőket vagy éppen a kormányt és az ellenzéket. Több oka is van annak, hogy december végén a törvénytervezet - becenevén: az ekvivalenciatörvény - általános és feltehetően részletes vitája nem fog indulatokat kiváltani, és akár a teljes konszenzusig is eljuthatunk az elfogadásról szóló szavazásig. Az egyik ilyen okot a törvény jellege jelenti. Az általános indok lásban az előterjesztő elsősorban eljárási törvényként adresszálja a javaslatot, ami azt jelenti, hogy ez a 72 paragrafus igazából a szóban forgó okiratok honosításának, illetve elismerésének ma is működő, hazai gyakorlatát kívánja egységesíteni, illetve E Ukonformmá tenni. Hiszen ilyen gyakorlat létezik, sőt nagy vonalakban már ma is megfelel az Unióban elfogadott gyakorlatnak. Alapvetően tehát jogharmonizációs törvényről van szó, amelynek a 2000. december 31éig történő elfogadására - ahogy a miniszter úr már célzott erre - a csatlakozási tárgyalásokon konkrét kötelezettséget vállaltunk, s e kötelezettséget két kormányhatározat is megerősíti. Mindez egy nem igazán szokványos kettősséget jelez a törvénnyel kapcsolatban. Egyfelől ugyanis a törvényhozó mozgás tere meglehetősen szűk, hisz a törvénynek normatívan illeszkednie kell szinte mindenben az európai uniós jogrendhez és jogalkalmazáshoz, azaz a magyar törvényhozás csak egy mások által előre kijelölt, szűk mezsgyén haladhat. Ez az előzmény azonban ugyanakk or könnyebbséget is jelent a törvényhozás számára, hisz túlságosan sok fejtörésre nem ad okot, sőt lehetőséget sem. Az uniós országok ugyanis a '70es évek közepétől - folyamatosan megújítva a jogszabályokat - végigjárták már ezt az utat, annak minden nehé zségével, buktatójával együtt. Voltak ilyen buktatók, hiszen emlékezzünk rá, a háttéranyagban olvasható volt, hogy az ágazati irányelvekben is próbáltak valamifajta olyan megoldást találni, hogy a kérdéseket megpróbálják a különböző uniós országokban azono ssá tenni vagy egymáshoz közelíteni, és ez nem minden területen járt sikerrel, tehát nem volt olyan nagyon könnyű létrehozni ezeket az irányelveket sem. Nekünk mindezt már nem kell végigkínlódnunk, mindössze a már kitaposott útra lépés, bizonyos adaptációs tevékenység hárul ránk. Az Unió által az utóbbi negyedszázadban lefektetett irányelvek létrehozását az Unión belüli egyik legfontosabb alapelv, ha tetszik, uniós polgári alapjog indukálta, tudniillik a személyek szabad mozgásának, mondhatni, mindenek fele tt álló alapvetése. A csatlakozást, illetve az átmeneti munkaerőpiaci korlátozások megszűnését követően számunkra is ez lesz a törvényben foglalt tartalmak legfőbb értéke, annál is inkább, mivel a törvény alanyi hatálya igen népes embercsoportokat érint, érinthet: a pályakezdő fiatalokat éppúgy, mint a pályán már évtizedeket eltöltött szakembereket, diplomásokat éppúgy, mint szakmunkásokat, hozzánk munkavállalási vagy tanulási céllal érkezőket egyaránt. Ki lehet jelenteni, hogy a törvény potenciálisan és n agyon elvileg érintheti az uniós munkavállalók akár 7080 százalékát s az egyetemi, főiskolai hallgatók akár teljes körét is. És tekintve, hogy a törvény létrehozásából következik egyfajta reciprocitás, ami ennek az egyik folyománya, az azonos elbírálás, n yilván a hasonló magyar munkavállalók, illetve hallgatók körét ugyancsak érintheti. Ma még nehéz megjósolni, hogy hányan kerülnek majd effektíve kapcsolatba a jogszabállyal, ezért nem mindegy, hogy milyen lesz a törvény minősége. Hiszen a törvény majdani - ha lehet így fogalmazni - ügyfeleinek alapvető érdeke, hogy könnyen és gyorsan tudjanak tájékozódni azokról az eljárásokról, amelyek az idegen országbeli munkavállaláshoz szükségesek; hogy eligazodjanak azok
