Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 16 (231. szám) - Balsay István (Fidesz) - a gazdasági miniszterhez - "Ki és mennyi illegálisan kitermelt anyagból építette az M3-ast az MSZP-SZDSZ-kormány idejében?" címmel
1419 Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az eljárás továbbra is folyamatban van, azonban az eddig beszerzett dokumentumok semmi olyat nem tártak fel, ami különleges intézkedések szorgalmazását vagy indítványozását indokolná. Összegzés ül csak azt tudom megismételni, amit három héttel ezelőtt is elmondtam a tisztelt Ház előtt: az ügyészség az összes elé kerülő ügyben a törvények szerint, alkotmányosan jár el, és senkit semmifajta megkülönböztető bánásmódban nem részesít. Ez vonatkozik mi ndenkire pártállástól, nemtől, kortól függetlenül. Ezért kérem, hogy a tisztelt Ház, hasonlóképpen a három héttel ezelőttihez, de kérem a képviselő urakat is, hogy ellentétben a három héttel ezelőttivel, válaszomat fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a kor mánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urakat, elfogadjáke a választ. A képviselő urat illeti a szó. TÓTH KÁROLY (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, legfőbb ügyész úr, hogy nem élt az ismételt lehetőséggel . Két apróságra válaszolt, ami nem kérdésként szerepelt. Az egyik az, amelyikben ügyészségi vizsgálatot indítottak a kezdeményezés után; majd meglátjuk a végét, de nem erről szólt a kérdés. A másik az, aminek egy részterületére esett válasz, hogy meghallga tták a bejelentőt, de arra nem válaszolt, hogy a bejelentő szóban is megismételtee az írásban adott válaszát, és nem szólt arról, hogy mikor hajlandó átadni a bizottságnak az anyagot, a dokumentumokat. De én a hátralévő tizennyolc másodpercben szeretnék ö nnek válaszolni a feltett kérdésekre. A választóvonal három dolog, legfőbb ügyész úr: a kormányhoz, a miniszterelnök úrhoz és a Fideszhez való viszony. Aki ma is hűséges, ott eltussolás, aki ma már nem hűséges, ott előzetes letartóztatás, házi őrizet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! Ülj le!) Ez a különbség. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ha jól értettem, akkor a képviselő úr nem fogadta el a választ. (F elzúdulás a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Nem mondta! Tudomásul vette! - Tóth Károly: Nem fogadtam el!) Tisztelt Országgyűlés! Az interpelláló képviselő... (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Elfogadta!) Képviselő ú r, Tóth képviselő úr, kérem, hangosan ismételje meg, hogy elfogadtae vagy sem. TÓTH KÁROLY (MSZP) : Nem fogadom el. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Köszönöm. Az interpelláló képviselő nem fogadta el a legfőbb ügyész válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadj ae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 158 igen szavazattal, 88 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta a legfőbb ügyész válaszát. Balsay István (Fidesz) - a gazdasági miniszterhez - "Ki és mennyi ill egálisan kitermelt anyagból építette az M3ast az MSZPSZDSZkormány idejében?" címmel