Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
749 Tehát ha a 55. § alapján próbáljuk az etikai kódexet megalkotni, akkor éppen az etikai kódex ellen cselekszünk. Az etika az egészre és a különböző érdekek összehangolására koncentrál, és ha a különböző érdekeket össze akarjuk hangolni, akkor elsősorb an azokat kell megkérdezni, akik cselekednek a köztisztviselői karban, nem pedig holmi minisztériumi előírásokkal kell etikai kódexet létrehozni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra kö vetkezik Ékes József úr, az MDF képviselője. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Hack Péter úrral nincs különösebb nézeteltérésünk, de én is mint polgármester, az okmányirodák kérdését általában naprakészen tudom. Nálunk ez nem jellemző, és nem l ehet jellemző, hiszen adott esetben sorszám alapján jönnek be rendszámkéréskor vagy forgalmi engedély kérésekor az ügyfelek. Tehát én ettől kevésbé félek. (11.10) Viszont a másik oldalon tényleg vannak olyan tevékenységi körök önkormányzaton belül, mint az építési hatóság, vagy adott esetben, amikor vállalkozókkal érintkezik az önkormányzaton belül a megfelelő osztály vagy annak munkatársa, akkor abban az esetben célszerűnek tartom. Egyéb esetben viszont nem tartom célszerűnek, mert felesleges egy szociális ügyintézőnek vagy egy gyámügyi hatóság vezetőjének ezzel a kérdéssel foglalkoznia. Ezért lenne célszerűbb és hosszú távon megfogalmazni a családi adóbevallás kérdését, hiszen akkor maga az adóhatóság is sokkal jobban erre a kérdésre oda tud figyelni. A ma i viszonyok között senki nem tud semmit ebben a kérdésben. Azért is említettem azt, hogy valóban az összeférhetetlenségi törvényt és ezt is együtt kellene kezelni, hiszen ezt a rendszert tényleg tisztává kell tenni és úgy kialakítani, hogy minden szinten o tt, ahol fellelhető vagy kapcsolat teremthető, mondjuk, a korrupció kérdésében, akkor ott minden szinten ez egységes elvek alapján történjen. Köszönöm. (Szórványos taps az MDF és a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra követk ezik Gémesi György úr, az MDF képviselője. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Nagyon röviden szeretnék reagálni a vagyonnyilatkozat szankciójára. Én azt gondolom, hogy magának a vagyonnyilatkozatnak van visszatartó ereje, nem feltétlenül kell rögtön szankcionálni, é s ne induljunk ki abból, hogy a köztisztviselő alapvetően korrupt, nem erről van szó. Arról van szó, hogy akik valóban ott vannak a tűz közelében, és adott esetben kísértésnek vannak kitéve, azoknak legyen rögzítve az, hogy milyen vagyonnal rendelkeztek, a mikor a feladatot megkapták, és adott esetben, amikor valamilyen formában gyanúba keverednek vagy valamilyen formában helyben... - mert helyben minden látható, higgye el, képviselőtársam, nem annyira bonyolult ez a kérdés, hogy ne tudnák akár a hivatalban, akár a munkatársai, akár a városban vagy a településen, hogy mi történik, de annak, azt gondolom, nagyon komoly visszatartó ereje van, ha valakinek le kell írnia azt, hogy amikor a feladatot megkapta vagy a státusba bekerült, akkor milyen vagyonnal rendel kezett! Meggyőződésem, hogy nem feltétlenül kell az első körben szankciókat kilátásba helyezni, annál is inkább, mert én már láttam olyan törvénytervezettárgyalást itt a parlamentben, amikor ilyen típusú szankciók voltak kilátásba helyezve, é s akkor pont ellenzéki padsorokból azt lehetett hallani, hogy ez a kormányzati többség milyen diktatúrára törekszik és milyen hihetetlen félelemben tartja az országot, illetve milyen lehetőségeket ad a kormányzati többség által meghozott törvény. Tehát azt gondolom, hogy ez egy jó dolog. Abban mi is partnerek vagyunk, hogy tisztázzuk azt, milyen ez a kör. Nem is az okmányirodát említem, de ott is egymás mellett dolgoznak az emberek, és