Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek felmentéséről - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP):
721 Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elhatárolódni az elhatárolódóktól - ez felszólalásom elsőrendű célja. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján az egykori halálraítélt megidézte az élőket és a holtakat, hogy velük együtt vádolja a szocialista köntösbe bújt hóhérainka t. Wittner Mária feltette a kérdést: milyen morál alapján ülnek még most is a magyar parlamentben és alkotnak törvényeket az általuk megnyomorított, kifosztott, megalázott magyar nép számára? A nagy tapsot követően nem sokkal posztkommunista hisztériakampá ny vette kezdetét, mintha újra életfogytiglanra kívánnák ítélni az ártatlanul meghurcoltat, aki többek között az új köztemető 298as és 301es parcellájában elföldelt mártírok által már ki nem mondható gondolatokat öntötte igaz és emlékükhöz hű szavakba. N emhiába aggódtak a volt állampárt funkcionáriusai az emléknap puszta gondolatától is, rögeszmének minősítve a kommunista rögeszme kísértetének pusztításával való szembesülést. Hivatkoztak arra, hogy úgymond még nincs meg az objektív kritikát lehetővé tevő történelmi távlat, még köztünk vannak - az ő finom kifejezésükkel élve - az érintettek. Valóban nem egyszerű a lélekemelő emlékezés, amikor - a mi szavainkkal élve - a gyilkosok, az árulók még most is köztünk élnek, amikor az objektív rálátást nehezíti, de egyáltalán nem lehetetleníti el a vérbíró csemeték parlamenti közelsége s az a tény, hogy a Magyar Szocialista Párt '94 és '98 között egy pufajkást tudott kitermelni a miniszterelnöki bársonyszékbe magából. Persze, emlékezésünket nehezíti egy másik, minde zekkel összefüggő, el nem hanyagolható körülmény: miközben a kommunizmus áldozataira gondolunk, jelenleg a tőke szedi áldozatait. Hisszük, hogy eljön a tőke áldozatainak emléknapja is, de akkor is csak úgy emlékezhetünk kegyeletteljesen és őszintén majd, h a teljes egészében mögöttünk tudjuk már a ma még egyre rettenetesebb áldozatokat követelő tőkeuralmat. A két pusztító hatalom honi kapcsolatára mutatott rá Wittner Mária. Elhangzott vádjában: szocialista elveiket feladva lettek vörös kapitalisták. A kommun izmus egyik legsúlyosabb árulását a szociális gondolattal szemben követte el. A kommunisztikus egyenlősdiség égbekiáltó, arcátlan egyenlőtlenségekhez vezetett, melynek csúcspontját már mint vörös bárók, fő rabló privatizátorok, bankkonszolidálók, ugyanakko r mint családmegnyomorítók érték el. Mára a tőkeuralom kommunizmusnál is világméretűbb árulásának honi különítményesei és jól fizetett ágensei lettek, amikor a szociális gondolat mellett a demokráciát árulják el, a nép természetes igényét a közösségi önsze rveződésre, az ezt támogató, óvó és védő államhatalomra. Vörös báróék most az úgynevezett demokratikus baloldal védelmét várják el a köztársasági elnök úrtól. Az ő elhatároláskényszerítősdijük, látszatdemokráciájuk és műfelháborodásuk el akarja hitetni, ho gy éppen ők jöttek, szöktek el a maszkabálból, és hogy éppen ők azok a független kutyák, kik ideológiamentes csontokon tökéletesítik a fölösleges morgásharapást. Eme tökéletesítő, az áldozatot elhallgattatni kívánó törekvésükben eszükbe sem jut a szabad v éleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga, miközben minden dögkeselyű publicistájuknak védelmében éppen erre hivatkozva nyüszítenek. A Népszabadság Zappe nevezetű újságírója az emléknap kapcsán leírhatja a maga cafrangságát, miszerint: igaz, hogy négy évtize den keresztül szovjet gyarmat voltunk, de mi kezdtük. Oda se neki MolotovRibbentropppaktum, a Baltikum lerohanása, Lengyelország hátbatámadása, és még előbb Ukrajna kiéheztetése, a gulagokon elpusztított tízmilliók jajkiáltása! Mit kezdtünk mi? Valójában a totalitárius szovjet hatalom megbuktatását '56 forradalmával, a világtörténelem legvéreskezűbb diktátora szobrának ledöntésével. Talán kiszemelte a történelem ura azt a népet, amely, miként a magyar '56ban, az élet érdekében az első nagy mozdulást megt éve a megbukott társadalomszervezési doktrínák és gyakorlatok szemétdombjára veti a kommunizmus után a demokrácia egyre haloványabb és áttetszőbb mázával takart tőkeuralmi rendszert is. Minden igaz emlékezés előremutat. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján megnyilvánuló nemzetközi elismerés ismét reménységgel adja elénk azt a középeurópai