Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 5 (190. szám) - A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
636 végrehajtani. Adhatnake például adókedvezményeket a területfejlesztési tanácsok? Vagy egyáltalán honnan szereznek ehhez forrásokat, amikor tudjuk, hogy a területfejlesztési tanácsok csak olyan fo rrásokkal rendelkeznek, amelyeket vagy megállapodások alapján különböző minisztériumokkal kötöttek, vagy pedig a költségvetési törvény által elfogadott célokra használhatják ezeket a forrásokat? Tehát ebben a határozati javaslatban olyan célokat fogalmazna k meg, amelyekhez egyetlen fillér sincs az elfogadott költségvetésben. Kérdezem, hogy miből gondolják, hogy a tanácsok képesek lesznek ezeket a feladatokat végrehajtani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, SZDSZ. DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Balsay képviselő úr azzal kezdte a felszólalását, hogy ez egy előzménnyel rendelkező előterjesztés, lépcsőfokok, amelyeken föl kell menni, és mindjárt másképp látja az ember az elvégzett munkát, ha föntről tekint le, mintsem ha egyszerű halandóként a padlóról szemléli azt. Erről nekem egy történet jut eszembe. Az 1960as évek végén John Lennon betévedt egy kiállításra, amelyet bizonyo s Yoko Ono rendezett Londonban. A kiállításon volt egy lépcsősor, egy csigalépcső, mindenki kíváncsi volt, hogy hova is vezet az. John Lennon is így tett, kíváncsi volt, hogy hova vezet. (19.50) Felment ezen a lépcsőn, és egyszer csak találkozott saját tük örképével - ugyanis ez a lépcső egy tükörhöz vezetett. S amikor lejött erről a lépcsőről, akkor elgondolkozott, hogy meg kellett tennem ezt az utat, hogy szembesüljek magammal, és aki ilyen ügyesen rávezetett erre, az méltó arra, hogy nekem társam legyen - így vette feleségül Yoko Onót, és éltek addig, amíg egy őrült ki nem oltotta az életét. Nos tehát az előzmények, ha végigmegyünk ezen a lépcsőn, valóban visszaköszönnek nekünk, és ezek az előzmények bizony 1996ra datálhatóak, és onnan szépen 2001ig, a t erületfejlesztési törvény kisebbnagyobb módosításaival és megalkotásaival létrejön egy olyan rendszer, ami tulajdonképpen nem tisztázza, hogy mit akarunk csinálni területfejlesztési ügyekben, milyen rendszerrel akarjuk ezt megoldani úgy, hogy az egzakt mó don követhető legyen, és azokat az elvárásokat is kövesse, amelyekről a miniszter úr beszélt: a strukturális alapokhoz való csatlakozás lehetősége, az elszakadt és a borzasztó mód nagy különbségekkel küszködő térségek, önkormányzatok és most már régiók von atkozásában is enyhítsen e feladaton, és hogy milyen pénzeszközöket honnan tud ehhez koncentrálni. Úgy hiszem, hogy ezeket nem tudtuk megoldani, és most, hogy visszajövünk ezen a lépcsőn, szembesülve önmagunkkal, akkor azt vagyunk kénytelenek látni, hogy e z az előterjesztés sem más, mint egy pótcselekvés. Egy pótcselekvés, ahol - némiképp picit visszaidézve, tényleg itt már többen hivatkoztak a régi időkre - ilyen központi bizottsági határozat jelleggel törekszünk: meg kell oldani, teljesíteni kell. De iste nigazából, ha belenézünk, hogy az eddigi térségfejlesztésünk mit is hozott, hova lettek ezek a pénzek, akkor azt látjuk, hogy még mindig erőteljesen megvannak ezek a különbségek, sőt bizonyos vonatkozásban nőttek is a régiók és a megyék között, bizony anna k ellenére, hogy mi nagyon sokat költöttünk rá. Évek óta beszélünk arról, hogy egy olyan területfejlesztési törvényre lenne szükségünk, amely programfinanszírozás alapján indul el, lehetőséget biztosít azoknak a régióknak, kistérségeknek és önkormányzatokn ak, amelyek megfelelő programmal, megfelelő saját eszközökkel és elképzeléssel rendelkeznek ahhoz, hogy az állami és európai uniós pénzek igénybevételével a saját sorsukon némiképpen segíthessenek.
