Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 15 (188. szám) - A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. ŐRY CSABA (Fidesz):
451 gondolok, azt majd kifejtem a hozzászólásomban, csak egyetl enegy példát szabad legyen megemlíteni azok közül, amelyeket mi ajánlottunk, hogy oldjuk meg. Éppen a héten kezdte el tárgyalni a parlament az ifjúság helyzetéről szóló jelentést, amelyben benne van, hogy a munkát vállaló 2024 éves korosztály 20 százaléka határozott idejű munkaszerződéssel rendelkezik, ahol az idő jellemzően egyhárom hónap, vagyis ez azt jelenti, hogy minden ötödik fiatal folyamatosan próbaidőn dolgozik. Ez a megoldás nemhogy atipikus, az ilyen típusú határozott idejű munkaszerződés, hane m egyenesen abnormális. Úgy gondolom, ezzel külön foglalkozni kellene vagy foglalkozni kellett volna, de feltehetően ez a munka majd valamikorra később marad. Ilyen és ehhez hasonló problémákat vetettünk fel abban a csomagban, amelyet át kellett volna tárg yalni. Ehelyett önök leírták, hogy az öt nap után 35 órának is elég eltelnie, már lehet kezdeni a következő hetet. Hogy ez milyen veszélyekkel jár, azt majd bővebben kifejtem. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Sándor László következik. DR. SÁNDOR LÁ SZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót. Két megjegyzést szeretnék tenni, csak azért, hogy megint ne a csúsztatások birodalmába csússzunk el. A 9. európai uniós jogharmonizációs irányelv tipikusan az a tartalom, ami a munkáltatókra és a munkavállalók képviselőire tar tozik. Önök ebben azt a gyakorlatot követték, hogy leírtak egy egyoldalúan munkáltatóbarát változatot, majd utána nagyvonalúan felajánlották, hogy a két fél állapodjon meg, és ha a két fél megállapodik, akkor azt a kormány akceptálja. Elnézést kérek, ez a sportszerűtlenség teteje! Mitől várnám én a munkáltatóktól, hogy visszalépjenek, amikor a kormánytól tálcán kaptak egy lehetőséget, egy előnyökkel együtt járó változatot? Ezért álnokság azt mondani, hogy egyébként volt idő, meg kellett volna beszélni, a ké t félnek meg kellett volna állapodnia. A történet arról szól, hogy a kormány idő előtt ebbe beavatkozott, mégpedig egyoldalúan valakinek a rovására. Most pedig azt mondani, hogy én vagyok a békebíró, őszintén szólva, ez nem is teljesen tisztességes. A mási k: szeretném figyelmeztetni az államtitkár urat, hogy a házelnök úr nem sokkal ezelőtt azt mondta, hogy amit ma tárgyalunk, annak holnap lejár a határideje a módosító indítványok benyújtását illetően. Mikor kell még itt egyeztetni és kivel és miről? Ezt eg yébként meg lehetne oldani egy egyoldalú lépéssel, amire a javaslat írásban is a kormány asztalán van, szóban is elmondtam, és ez nem az egyéni véleményem, hanem ez a munkavállalók valamennyi képviselőjének egybehangolt véleménye. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Őry Csaba képviselő urat illeti a szó. DR. ŐRY CSABA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Először Sándor László utolsó mondatához kapcsolódnék, csak azért, hogy pontosak legyünk. A részletes vitá hoz is lehet módosító indítványt benyújtani, igaz, hogy bizottsági módosító indítványt, de mód van rá; nem kellene úgy tenni, mintha holnap itt végérvényesen bármiféle olyan határidő múlna el, ami után már nem érdemes beszélni a munkáltatóknak és a szaksze rvezeteknek. Sáling képviselő úr figyelmét szeretném arra a körülményre felhívni, persze hogy azokról a javaslatokról kezdődött meg az egyeztetés, amelyeket a kormány előterjesztett, hisz ebben az összefüggésben éppen az váltotta ki az érdekegyeztetés igén yét és kezdte meg az érdekegyeztetés folyamatát, hogy a kormány jogharmonizációs törekvésekkel, jogharmonizációs igényeknek