Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 12 (215. szám) - Révész Máriusz (Fidesz) - a közlekedési és vízügyi miniszterhez - "Mit kíván tenni a kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
4169 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kerékpáros közlekedés fejlesztését - úgy gondolom, sokunkhoz hasonlóan - jómagam is fontosnak tartom. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a z Unió egyes országaiban tapasztalható, valóban e szempontból paradicsomi körülmények még hosszú, következetes munkát és nem kevés pénzt igényelnek. A hosszú távú fejlesztési program elkészítésén az ön által is említett kerékpáros civil szervezetek bevonás ával dolgozunk, és reményeink szerint rövidesen elkészül a kerékpározás fejlesztésének nemzeti stratégiája. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a kerékpáros forgalom jelentős része úgynevezett hivatásforgalom, amely általában rövidebb, 24 kilométeres távolság ok megtételére irányul. Mivel ez helyi közlekedésnek minősül, feltételeinek kialakítása a települési önkormányzatok feladata. A kerékpárúthálózatot a helyi közúthálózat részeként a településrendezési tervekben kell megtervezni, megvalósításáról pedig a he lyi igényekhez igazodva a képviselőtestületeknek kell dönteniük. Ugyanakkor az ő feladatuk ezen kerékpárutak működtetése, fenntartása is. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium a kerékpárútépítéseket pályázati rendszer révén támogatja, a helyi önkormányza tok által készített tervek, kezdeményezések alapján. Ilyen címen a fővárost az elmúlt években is támogatásban részesítettük, példaként a kelenföldi, gazdagréti kerékpárutakat említhetem. Itt kell megjegyeznem, hogy sajnos a Főpolgármesteri Hivatal vezette Fővárosi Önkormányzat nem vett részt e közös munkák, feladatok megvalósításában. A szabadidőforgalommal kapcsolatos kerékpározás feltételeinek megteremtése, az országos hálózat és a nemzetközi kapcsolatok kialakítása már központi koordinációt igényel, enn ek tervezési feladatait és programszerű összefogását a tárca folyamatosan végzi. '93 óta működő pályázati rendszer segítségével mintegy 700 kilométer új kerékpárút épült meg, ezt folytatva, erre a célra ebben az évben mintegy egymilliárd forintot kívánunk fordítani. Ebből a városi hálózatok mellett a Balaton térségében, valamint a Duna és a Tisza árvízvédelmi töltésein épülnek új kerékpárutak. Itt emelem ki a balatoni kerékpárútprogramot, melynek révén jövőre el kívánjuk érni, hogy a tó a teljes 193 kilomét eres hosszon körülkerékpározható legyen. A civil szervezetek véleményét '93 óta vesszük figyelembe, azóta e szervezetek részt vesznek a pályázatok véleményezésében, rangsorolásában és hozzá kell tennem, hogy a döntésben is. Ami a bevásárlóközpontok kerékpá rtárolóit illeti, magam is fontosnak tartom, hogy az építési normáknál ne csak a személygépkocsiparkolókat írjuk elő beruházási, fejlesztési kötelező normatívaként, hanem a kerékpártárolók létesítését is. Tekintettel arra, hogy ez nem a mi tárcánk kompete nciája, mi magunk is kezdeményezni fogjuk az erre illetékes tárcánál, itt is kérve előre a segítségüket, az ehhez szükséges jogszabályok módosítását. Összegzésként tehát, úgy gondolom, a tárca eddig is, most is és a jövőben is sokat tett és kíván tenni a k erékpárutak fejlesztéséért. Köszönöm, és kérem az Országgyűlést és képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm miniszter úr válaszát, és megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát elfogadom, de azt hiszem, a pályázatok odaítélésénél figyelembe kell venni, hogy az előzőleg támogatott bicikliutaka t milyen módon, milyen mértékben tartják karban a támogatottak, hiszen az az egyik fő probléma, hogy ezek a bicikliutak nagyon gyorsan lepusztulnak. Nagyon támogatom miniszter úrnak azt a felvetését - és szerencsés lenne ezt még ebben a ciklusban elfogadni , hogy jogszabályban szabályozzuk, hogy milyen négyzetméterhez mekkora