Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 11 (214. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
4034 bizonyos értelemben - legalábbis egy kivételével - alkotmányoss ági megfontolásokat tartalmaznak. Az egy kivétel mindjárt az első, a 125. pontban képviselőtársaimmal benyújtott módosító indítványunk, amely a 64. § (1) bekezdését, a hivatal kulturális örökségvédelmi feladatának felsorolásáról szóló részt egy g) ponttal kívánja kiegészíteni, amely a hatósági ellenőrzés körében egy monitoringrendszer kialakítását és működtetését írná elő a hivatal kötelezettségeként. Azt gondolom, hogy e mellett a javaslat mellett különösen sokáig nem kell érvelni, az, hogy a kulturális ör ökségvédelem a hivatal folyamatos ellenőrzése alatt álljon, és ehhez a hivatal a megfelelő intézményrendszert és hálózatot kiépítse, úgy gondolom, magától értetődő követelmény. A törvényjavaslat 135. pontjában Balogh László és Lezsák Sándor képviselő urak azt a módosító indítványt nyújtották be, miszerint a védett kulturális örökség tulajdonosa a hivatal által elrendelt vagy engedélyezett munkálatokat nemcsak úgy köteles tűrni, hanem teljes körű kártalanítás mellett köteles tűrni, és én úgy gondolom, hogy e nnek a módosító indítványnak alkotmányossági szempontból mindenképpen helye van. Ha a védett kulturális örökség részéhez tartozó tárgy tulajdonosa ezt a tulajdonjogot jóhiszeműen és adott esetben még a védettség kinyilvánítása előtt szerezte, következéskép pen a tulajdonában esett kárt vagy a tulajdona nem használhatósága révén őt ért kárt nem köteles viselni. A kulturális örökség mindannyiunk öröksége, a kulturális örökség védelme ezért mindannyiunk feladata, ennek megfelelően az ezzel kapcsolatos anyagi, p énzügyi források biztosítása, beleértve az esetleges kárt vagy elmaradt hasznot is, úgy érzem, a közpénzekből, vagyis magyarán: az állami költségvetésből biztosítandó. Az ajánlás 140. pontja Kiss Gábor képviselő úr javaslatát, módosító indítványát tartalma zza, amely a 73. §t egy új (2) bekezdéssel javasolja kiegészíteni, és itt a tárgy leírására vonatkozó adatok egy részét a személyes adatok védelme érdekében elkülönítetten javasolja tárolni, őrizni. Úgy gondolom, ez a javaslat is önmagáért beszél. Termész etesen a kulturális örökség védelme megkövetelheti bizonyos adatok nyilvántartását, mindazonáltal a kulturális örökség védelme nem helyezheti hatályon kívül a személyes adatokhoz fűződő jogokat, ennek megfelelően tehát ezeket a jogokat nem célszerű - ha ne m muszáj, és e javaslat értelmében nem muszáj - zárójelbe tenni, megsérteni. Tehát a javaslat nem arról szól, hogy ezeket az adatokat ne tartsák nyilván, pusztán arról, hogy ezeket az adatokat úgy tartsák nyilván, hogy ahhoz csak a feltétlenül szükséges mé rtékben és az erre feltétlenül szükséges módon feljogosított személyek férhessenek hozzá. Az ajánlás 148. pontjában ugyancsak Lezsák és Balogh képviselő urak tesznek indítványt arra - és én ezt az indítványt is elfogadni javaslom , hogy az örökség elemeit megsemmisítő vagy megrongáló személy ne csak örökségvédelmi bírsággal, hanem minősített esetben szabadságvesztéssel is sújtható legyen. Úgy gondolom azonban, ahhoz, hogy ez a törvényi hely érvényessé válhassék, feltétlenül szükséges az, hogy a zárórendelk ezések között sor kerüljön a büntető törvénykönyv módosítására is. Hiába fenyegeti a kulturális örökség védelméről szóló törvény szabadságvesztéssel azt, aki a kulturális örökség valamely elemét megsemmisíti vagy megrongálja, ha ezt a tényállást a büntető törvénykönyv nem rögzíti, és nem fenyegeti meghatározott időtől meghatározott időig terjedő szabadságvesztéssel sújthatni, akkor ebből bírói ítélet soha nem lesz. Tehát azt javaslom, miközben támogatom Lezsák és Balogh képviselő urak indítványát, hogy egy csatlakozó módosító indítvánnyal a büntető törvénykönyv ilyen értelmű módosítására is tegyünk javaslatot a zárórendelkezések között. Végezetül az ajánlás 152. pontjában képviselőtársaimmal a törvényjavaslat 88. §át javasoljuk egy új c) ponttal kiegészíten i. Ez a javaslat összefügg az általam korábban már említett és az ajánlás 117. pontjában ismertetett módosító indítvánnyal, amely egy új 62. § beiktatásával tiltani rendelné az állam területére más országok által védetté nyilvánított és onnan kivinni megti ltott műtárgyak behozatalát, illetőleg lopott műtárgyak behozatalát.